Újabb csatát vészelt át, de permanens háborújában rosszul áll Boris Johnson

Boris Johnson brit kormányfő nyert is, meg vesztett is a héten a Konzervatív Párt képviselői körében rendezett bizalmi szavazáson. A voksolást Johnson formálisan megnyerte: a 359 fős tory frakció 211 tagja szavazott mellette, azaz nem volt veszélyben a miniszterelnöki széke.

A kormányfő a bizalmi szavazás után azt hangoztatta, hogy politikai karrierje „épphogy csak elkezdődött”, és „senki és semmi” nem akadályozhatja meg programja végrehajtásában (amely a parlamentáris demokrácia egy igen sajátos, bár a magukat konzervatívnak nevező politikusok és ideológusok körében nem feltétlenül ismeretlen felfogása). Ám a 148 ellenszavazat jelzi, hogy a pártban egyre többen akarnak szabadulni a kormányfőtől, és a történelmi példák alapján ekkora elégedetlenség esetén általában nincs visszaút a brit miniszterelnök számára.

Bár mindig is faragatlan stílusa miatt volt ismert, Johnson 2019-ben még a párt megmentőjeként tetszelgett. Nem sokkal elődje, Theresa May megbuktatása után magabiztos győzelemre vezette pártját a 2019. decemberi választásokon, és a többéves bénázás után, ha a britek számára kedvezőtlen formában is, de végre keresztülverte pártján és kormányán az Európai Unióból való kilépést. A koronavírus-járvány első időszakában a brit vakcinaprogram gyorsasága is azt jelezte, hogy a bohóckodás mellett eredményekre is képes Johnson és kormánya.

Azóta azonban egyre kevesebb eredmény és egyre több botrány jellemzi Johnson regnálását, amelyből a legutóbbi a miniszterelnökségen és más kormányzati és közintézményekben a súlyos brit karanténintézkedések és lezárások ideje alatt rendezett bulik körül tört ki. (Ezekről itt írtunk részletesen).

A jelenség, hogy a kormányfő, miniszterek és beosztottjaik gondtalanul piálgattak, míg az embereket nem engedték ki az utcára, jelentősen megtépázta Johnson és pártja megítélését, és ez vezetett a párton belüli bizalmi szavazás kiírásához is.

A népszerűségvesztés pedig tartós maradt: a bizalmi szavazás megnyerése ellenére Johnson megítélése mélyponton van, a Munkáspárt stabilan erősebb a toryknál a felmérésekben, és a jelenlegi gazdasági helyzet, valamint a közeljövő kilátásai nem a kormánynak kedveznek.

Gyenge népszerűség

A YouGov felmérései szerint a kormányfő munkájával elégedettek aránya június elején 24 százalék volt, az elégedetleneké 69 százalék. Ez egy kicsivel még mindig jobb, mint decemberben, a partygate kirobbanásakor, amikor 22-73 volt az arány. Ugyanakkor a számok jelzik, hogy Johnson népszerűsége tartósan pocsék, ami a jelek szerint párttársait is elkezdte zavarni.

Utóbbihoz természetesen hozzájárult, hogy a kormányfő megítélése a Konzervatív Párt megítélését is lefelé húzza. A felmérések szerint a toryk támogatottsága december óta jóval alacsonyabb a Munkáspárténál – június elején 39-33 arányban vezetett a Labour a Politico közvélemény-kutatásokat összesítő átlagában.

A helyzeten az sem segített, hogy Johnson igyekezett magát fontos nemzetközi vezetőként és aktív diplomataként beállítani az ukrajnai orosz invázió idején. Nemrég Kijevbe is ellátogatott, és nem véletlen, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök volt az egyetlen fontosabb külföldi vezető, aki üdvözölte, hogy Johnson a helyén marad (rajta kívül nagyjából egyedül a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter látta fontosnak, hogy gratuláljon Johnsonnak). Hiába javult valamelyest Johnson és pártja megítélése a háború kezdete után, áprilisra ismét lefelé indultak a számaik.

Gyenge gazdaság

A folyamatos botrányok és a diplomáciai sikerek hiánya mellett fontos összetevője Johnson és pártja népszerűségének, hogy a brit gazdaság még európai összevetésben is gyengén muzsikál.

Az OECD júniusi előrejelzése szerint 2022-ben mérsékelt, 3,6 százalékos növekedés várható, bár ez is elsősorban annak köszönhető, hogy a tavalyi év a koronavírus-járvány miatt kifejezetten gyenge volt, alacsonyabb bázisról pedig könnyebb növekedést mutatni. Azonban ugyanezen előrejelzés szerint jövőre stagnálni fog a brit gazdaság, és ezáltal 2023-ban a világ 20 legnagyobb gazdaságát tömörítő G20-on belül egyedül Oroszország növekedési üteme lesz alacsonyabb a britnél. Ezt segít kontextusba helyezni, hogy Oroszországban a jelenlegi kilátások alapján akkora recesszió lesz, mint a 2008–2009-es világválság idején (erről bővebben itt írtunk).

Eközben az infláció áprilisban négy évtizedes csúcsot döntött, éves összevetésben 9 százalékra nőtt, és nincs remény enyhülésre: a Financial Times előrejelzése szerint

a brit gazdaság más fejlett országoknál is erősebb inflációs nyomás alatt lesz a következő két évben.

Ennek oka, hogy a brit infláció mögött kettős hajtóerő van. Egyrészt a járványügyi korlátozások feloldása után gyorsan és nagyot nőtt a fogyasztás, ezzel viszont a termelők és szolgáltatók nem tudtak lépést tartani, ami felnyomta az árakat. Másrészt a világgazdasági kereslet növekedése és az ukrajnai orosz invázió kínálatcsökkentő hatása miatt az energia-, nyersanyag- és élelmiszerárak növekedése is erősen begyűrűzött a brit szigetekre.

Miután ezen faktorok közül Észak-Amerikában inkább az első, Nyugat-Európában inkább a második a jellemző, Nagy-Britannia a fejlett világban egyedül sínyli meg mindkét hatás teljes erejét. Ez természetesen nem független a brit kormány eddigi gazdaságpolitikájától, valamint a brexit által mesterségesen előidézett logisztikai gondoktól és munkaerőhiánytól sem (ezekről tavaly itt írtunk részletesen). A dolog végeredménye pedig az, hogy a várakozások szerint idén és jövőre a brit inflációs ráta 1-3 százalékponttal magasabb lesz, mint az Egyesült Államokban, Németországban vagy Franciaországban.

Beszédek vannak, eredmények nem nagyon

Boris Johnson a héten arról beszélt a párt parlamenti képviselőinek, hogy adócsökkentéssel szeretné mérsékelni a megélhetési költségek elszaladását, pénzügyminisztere ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ez csak tovább tüzelné az elszaladó inflációt.

Egy másik, visszatérő probléma, hogy a konzervatív képviselők nem szeretik a magas államadósságot és költségvetési deficitet, az adócsökkentés viszont értelemszerűen a bevételek csökkenésével, és ezáltal a hiány növekedésével jár. Emiatt a briteknél is elkezdődött a különadóztatás, májusban az északi-tengeri olaj- és gáztermelőkre vetettek ki egy ötmilliárd fontos (kb. 2300 milliárd forintos) válságsarcot, ám ez sem tartós megoldás.

Ismét előkerült a jobboldali kormányok gyakori, bár az esetek döntő részében hazugságnak bizonyuló szlogenje, miszerint az államnak magán kell kezdenie a spórolást. Johnson korábban arról beszélt, hogy minden ötödik közigazgatási munkahelyet meg kell szüntetni, ami 91 ezer közszolga elbocsátását jelentené. Ez ugyanakkor minimális, 3,5 milliárd fontos megtakarítást jelentene, és az sem világos, hogy 91 ezer ember utcára tétele mennyiben javítana a gazdasági helyzeten.

A Financial Times szerint Johnson a múlt hónapban kisebb közgazdasági kupaktanácsot hívott össze, ahol közgazdászok közölték vele: nem lehetséges a konzervatív képviselők minden igényét kielégíteni, azaz nem lehet egyszerre adócsökkentés, kiegyensúlyozott költségvetés, alacsony kamat és csökkenő infláció.

Egy kevésbé jobbos téma a lakhatási válság megoldásának ígérete: csütörtökön a kormányfő arról beszélt, hogy a kormány a szabályozási környezet javításával és állami támogatásokkal fogja könnyíteni az emberek ingatlanhoz jutását, valamint a lakbérfizetést. Egy másik csapásirány az egészségügyi rendszer reformja, amelyet különböző formában és intenzitással hosszú évek óta ígérget minden aktuális kormányfő, bár egyelőre erről is csak nagy vonalakban közölt tervek vannak.

Felpörgeti a brexithisztit

Johnson egy másik, régi taktikája, hogy egy kommunikációs elterelő hadművelettel próbálja kezelni a helyzetet.

A bulik körüli felháborodást tereléssel és a felelősség relativizálásával próbálta kezelni, bár a jelek szerint mérsékelt eredményekkel. Most egy másik taktikát próbálhat ki: egyes hírek szerint a mesterterv, hogy ismét felmelegíti a brexit északír protokollja körüli vitákat, és gyorsan összeveszik „Brüsszellel”, hogy így terelje el a figyelmet az egyéb gondokról. Az aktuális terv egy olyan törvény elfogadtatása, amellyel a brit parlament egyoldalúan átírja a 2019-es brexitmegállapodást, és elveti az északír határellenőrzést.

A dolog háttere, hogy a brit uniós kilépés részeként az Európai Unió kijárta, hogy ne legyen vámhatár Írország és Észak-Írország között; így viszont Észak-Írország és az Egyesült Királyság maradék részei között kellett vámhatárt létesíteni.

Boris Johnson sokáig azt hangoztatta, hogy technológiai megoldásokkal minimálisra lehet csökkenteni az ebből származó fennakadásokat, de ez természetesen nem így lett. A dolog pedig pusztán optikai szempontból sem elfogadható az északír köztársaságpártiaknak, ami miatt a területen politikai válság alakult ki (ennek a részleteiről itt írtunk).

Most Johnson fából vaskarikaként az északír vállalkozásokra bízná, hogy az uniós vagy a brit piacon akarnak tevékenykedni, felhatalmazná saját kormányát, hogy figyelmen kívül hagyja a brexitmegállapodás egyes rendelkezéseit, és bizonyos esetekben kizárná az uniós hatóságokat a vitarendezésből. Ez az EU számára természetesen elfogadhatatlan állapot, amely egészen biztosan hangos és hosszú kardcsörtetéshez vezet majd a La Manche csatorna mindkét oldalán – amely Johnson reményei szerint javíthat népszerűségi mutatóin.

Személyes, nem politikai ügy

Egyes vélemények szerint ugyanakkor Johnson népszerűségi mutatóin az esetleges szakpolitikai sikerek és a terelési kísérletek sem tudnak segíteni. „Ez nem egy szakpolitikai probléma, hanem egy személyi probléma. Johnson maga a probléma”, mondta Tim Bale, a Queen Mary Egyetem politológusa.

Johnson és a Konzervatív Párt baloldali bírálói azt hozzák fel, hogy Johnson alatt a toryk elvesztették korábbi identitásukat és értékrendjüket, és a párt a kormányfő egyéni hatalmi ambícióinak eszközévé vált.

A brit sajtó is mérsékeltebb optimizmust mutat Boris Johnson politikai karrierjével szemben, mint maga a kormányfő.

A különös baloldali elhajlással nem vádolható Financial Times is olyan, volt tory választókkal beszélt a közelgő időközi választások helyszínén, akik „nem hajlandók a torykra szavazni, amíg (Johnson) van hatalmon”.

Számos beszámoló kiemelte, hogy Johnson elődje, Theresa May ennél valamelyest jobb, 63-37-es szavazataránnyal élt túl egy bizalmatlansági indítványt 2018-ban, ám hat hónappal később mégis távozni kényszerült.

Hasonlóan járt a két korábbi, bizalmi szavazás elé állított konzervatív kormányfő is, Margaret Thatcher 1990-ben nem sokkal a megnyert pártbéli voksolás után mondott le; utódja, John Major pedig hiába élte túl a bizalmatlansági indítványt 1995-ben, két évre rá a parlamenti választáson történelmi vereséget szenvedett a vezetésével a Konzervatív Párt, és 2010-ig nem is tértek vissza a hatalomba.

Azaz ha az elégedetlenség elér egy bizonyos szintet, a korábbi tapasztalatok alapján nincs visszaút.

Időközi, utódhiány

A kormányfő következő megmérettetése ráadásul nem az infláció vagy a brexit lesz, ennél egy sokkal prózaibb kihívással kell megküzdenie. Június végén két időközi választást tartanak, ebből az egyiket egy Wakefield nevű körzetben, amely ugyan hagyományosan baloldali terület, de 2019-ben a toryk meglepetésre 7,5 százalékpontos előnnyel nyertek. Az ilyen körzetek átfordítása kulcsfontosságú volt az előző voksoláson, ám most a felmérések újra erős munkáspárti előnyt mérnek.

A másik érintett körzetben, az erősen konzervatív Tiverton és Honiton esetében a liberális demokraták a fő kihívók, akik az utóbbi időben meglepően jól szerepeltek az időközi és helyhatósági választásokon – tavaly két, hagyományosan konzervatív körzetet is bevettek –, és most is abban reménykednek, hogy sikerül kihasználniuk a toryk rossz megítélését. Ez utóbbiban segítheti őket, hogy a körzetben azért kellett időközi választást kiírni, mert Neil Parish konzervatív képviselőt rajtakapták, amint pornót nézett a parlamentben, és kénytelen volt lemondani az ügy miatt.

Az esetleges időközi vereség azt az üzenetet hordozná a képviselők felé, hogy Johnsonnal a párt élén nem lehet nyerni, és a BBC elemzői szerint ez kikezdené a kormányfő maradék támogatottságát is.

A Konzervatív Pártban sajtóhírek szerint már folyik a helyezkedés. A leggyakrabban Liz Truss külügyminiszter és Rishi Sunak pénzügyminiszter neve merül fel, mint Johnson potenciális utódja. Sunak esélyeit ugyanakkor nagyban rontja, hogy a kormányfő mellett őt is megbüntették a karanténszabályok megsértése miatt, azaz nehéz lenne eladni az erkölcsi megtisztulás figurájaként. Egy harmadik potenciális induló, Jeremy Hunt ugyan kevésbé kompromittált, de nincs erős pártbéli bázisa, és nem ismert nagyágyú. Truss és a többi induló esetében pedig az jelenti a kihívást, hogy mérsékelt országos ismertséggel és nem kifejezetten erős népszerűséggel bíró politikusokról van szó, Truss ráadásul – retorikailag legalábbis – erősen lojálisnak próbál mutatkozni Johnsonhoz, és a háború kitörése előtti moszkvai útja sem sikerült fényesen.

Más szóval Johnsonnak nincs egy erős pártbéli riválisa, aki az elégedetlenség élére tudna állni. És ha lenne, a pártszabály szerint egy évig úgyse lehetne újabb bizalmatlansági szavazást kiírni a kormányfő elmozdítására. Mint May esete jelzi, ez nem garancia semmire, ám Johnson az eddigiek alapján jóval vastagabb arcbőrrel és túlélési készségekkel van megáldva, mint elődjei.