Hányással végződő és hajnalig tartó Downing Street-i partikról ír a brit kormány belső jelentése

2022. május 25. – 16:15

Hányással végződő és hajnalig tartó Downing Street-i partikról ír a brit kormány belső jelentése
Boris Johnson születésnapi összejövetele 2020. június 19-én a miniszterelnöki hivatalban – Fotó: Sue Gray Report / gov.uk/Handout via REUTERS

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán megjelent az úgynevezett Sue Gray-jelentés, mely azt volt hivatott kivizsgálni, hogy mik történtek a brit miniszterelnöki hivatalban és más kormányzati intézményekben a koronavírus-járvány alatt, írja a Guardian. Erre azután lett szükség, hogy egyre több információ jelent meg a médiában arról, hogy a kormányzat tagjai, köztük Boris Johnson miniszterelnök, olyan partikon vehettek részt, melyek megszegték a saját maguk által hozott Covid-szabályozásokat.

Sue Gray közszolga 60 oldalas, kilenc fényképet is tartalmazó jelentésében (mely az alábbi linken olvasható teljes terjedelmében) elmarasztaló ítéletet mond a Downing Street-i partikultúráról, és megnevez egy sor magas rangú köztisztviselőt is, akik részt vettek ezeken az eseményeken.

A jelentés részletesen ismerteti az egyes összejövetelek lefolyását, köztük egy 2020. június 18-i búcsúpartit, amelyen egy személy annyit ivott, hogy hánynia kellett, két másik személy között pedig kisebb összetűzésre került sor.

„Bármi is volt a kezdeti szándék, az, ami ezeken az összejöveteleken történt, és ahogyan ezek az események alakultak, nem volt összhangban az akkori Covid-szabályozásokkal” – áll a jelentésben. Ezenkívül Gray szerint a partikon résztvevők viselkedése több esetben is vállalhatatlan volt a takarítószemélyzettel és a biztonságiakkal szemben.

„A politikai és a hivatali felső vezetésnek egyaránt felelősséget kell vállalnia ezért a kultúráért”

– teszi hozzá Gray a jelentésében.

A falakon is bor folyt

A jelentés összesen 15 összejövetelt említ. Ezek közül nyolc eseményen volt jelen Boris Johnson is, igaz sokszor csak 10-20 perc erejéig. A jelentés szerint nem csak a fentebb is említett 2020 június 18-i búcsúbulin volt vállalhatatlan a résztvevők viselkedése.

Két 2021. április 14-én tartott búcsúztatón, melyek a miniszterelnöki hivatal kertjében olvadtak össze, szintén igencsak lerészegedtek a résztvevők. Sokan hajnali négy óra után távoztak a Downing Streetről.

Egy 2020 decemberében tartott karácsonyi partin szintén mértéktelenül ivott több résztvevő is. Az esemény során bor ömlött az egyik falra és több doboz nyomtatópapírra is a miniszterelnöki hivatalban. Az éjszaka során valaki egy riasztót is beindított véletlenül. A helyszínre érkező biztonságiak „nagy számú emberrel találták szembe magukat” a jelentés szerint.

Boris Johnson az egyik Downing Street-i partin – Fotó: Sue Gray Report / gov.uk/Handout via REUTERS
Boris Johnson az egyik Downing Street-i partin – Fotó: Sue Gray Report / gov.uk/Handout via REUTERS

Az események közül a legtöbb előre meg volt tervezve Gray szerint (korábban a kormányból többen is azzal védekeztek, hogy ezek spontán összejövetelek voltak). Az összejövetelek közül többet is Martin Reynolds, Johnson korábbi személyi titkára szervezett.

Egy májusi parti előtt, melyet a miniszterelnöki hivatal kertjébe szervezett, Reynolds arra buzdított mindenkit, aki aznap a Downing Streeten dolgozott, hogy „hozzátok a saját piátokat!”. Erre válaszul egy meg nem nevezett tanácsadó felhívta a figyelmet arra, hogy a miniszterelnöki hivatalban éppen most ér véget a Covid-sajtótájékoztató, úgyhogy azt tanácsolta, hogy a parti résztvevői ügyeljenek arra, hogy a sajtótájékoztatóról távozó újságírók és fotósok ne lássák meg, hogy „borosüvegekkel hadonászva sétálgatnak” az épületben.

Eddig nem látott fotók is nyilvánosságra kerültek

Gray a jelentéséhez kilenc fényképet is mellékelt, melyeken Boris Johnson látható. A mellékelt fotók két Downing Street-i eseményen készültek. Az első egy nagyjából 20 perces összejövetel volt, melyet Johnson születésnapja alkalmából tartottak. A miniszterelnökön kívül jelen volt felesége, Carrie Johnson és Rishi Sunak pénzügyminiszter is.

Boris Johnson és Rishi Sunak a miniszterelnök születésnapi összejövetelén – Fotó: Sue Gray Report / gov.uk/Handout via REUTERS
Boris Johnson és Rishi Sunak a miniszterelnök születésnapi összejövetelén – Fotó: Sue Gray Report / gov.uk/Handout via REUTERS

Ez az esemény egyike volt azoknak az összejöveteleknek, melyeket a rendőrség is vizsgált. Sőt a hatóságok bűnösnek is találták a résztvevőket a Covid-szabályozások megszegése miatt, így Johnson lett az első brit miniszterelnök, akit törvénysértésen kapnak, hivatalosan elítélnek és meg is büntetnek. Igaz, végül megúszta egy jelképes pénzbüntetéssel, ahogy a felesége és a pénzügyminiszter is.

A másik esemény, amiről képeket mellékelt Gray, a Downing Street akkori kommunikációs igazgatójának, Lee Cainnek a búcsúztatója volt 2020. november 13-án. A Gray által most közzétett képek egy része már hétfőn kiszivárgott, amiről mi is beszámoltunk.

A képeken az látszik, hogy Johnson tósztot mond, kezében egy fél pohár pezsgővel. Mellette egy széken fekszik a miniszterelnöki „piros doboz”, melyben általában a bizalmas kormányzati iratokat szokták tárolni. A képeken kivehető két üveg pezsgő, négy üveg bor és egy fél üveg gin is a miniszterelnök melletti asztalon. A fotókon ezenkívül műanyag partipoharak, kekszek, chipsek és egyéb ételek is láthatóak.

Johnson Lee Cain búcsúztatóján. Mellette a miniszterelnöki "piros doboz", előtte az asztalon alkoholos italok – Fotó: Sue Gray Report / gov.uk/Handout via REUTERS
Johnson Lee Cain búcsúztatóján. Mellette a miniszterelnöki "piros doboz", előtte az asztalon alkoholos italok – Fotó: Sue Gray Report / gov.uk/Handout via REUTERS

Johnson korábban a parlament előtt tagadta, hogy tudna olyan összejövetelről a képek készülésének napján, melyek szembementek az akkor érvényes Covid-szabályozásokkal. Ez azért lehet problémás, mert a képek tanúsága szerint a fotóson kívül legalább nyolc személy volt jelen a partin, noha az akkor életben lévő szabályok szerint csak két, különböző háztartásban élő ember találkozhatott beltéren.

Ha kiderülne, hogy Johnson tudatosan hazudott a parlamentben, annak komoly következményei lehetnek, ugyanis a képviselők félrevezetése a parlamenti szabályok súlyos megsértésének számít.

Sue Gray mentőmellényt dobott Johnsonnak

Johnsonnak azonban a rendőrség és Gray jelentése is mentőmellényt dobott. A rendőrség ugyanis a vizsgálata során illegálisnak nyilvánította a 2020. november 13-i összejövetelt, és több résztvevőt is megbírságolt, azonban Johnson valamiért nem kapott büntetést.

Az összejövetelt Gray is vizsgálni akarta, azonban a rendőrség nem sokkal azután jelentette be, hogy vizsgálatot indít, hogy ő elkezdett információkat gyűjteni az eseményről. Hogy ne zavarja a rendőrség vizsgálatát, megszakította a sajátját, majd később úgy döntött, hogy nincs értelme tovább vizsgálni az eseményt, miután a rendőrség lezárta a saját vizsgálatát.

Ennek köszönhetően nem sok részletet lehet tudni arról az eseményről, ami a legfenyegetőbbnek tűnt Johnson számára, ugyanis végül csak a rendőrség végzett alapos vizsgálatot, ám nekik nem kellett közzétenni részletes indoklást. Graynek kellett volna, ő viszont végül nem végzett alapos vizsgálatot.

A jelentés közzététele után nem sokkal Johnson megjelent a parlamentben, ahol a fentiekre hivatkozva azzal védte ki az ellenzék támadásait, hogy nem vezette félre a képviselőket, hiszen a rendőrség arra jutott, hogy ártatlan, és a Sue Gray-jelentésben sem fognak találni semmit a november 13-i eseménnyel kapcsolatban, ami terhelő lenne rá.

Johnson ezenkívül a szerdai parlamenti ülésen arról beszélt, hogy vállalja a felelősséget mindenért, azonban szerinte a Sue Gray-vizsgálat lezárultával ideje továbblépni a Downing Street-i bulikon, ugyanis háború van Európában, és gazdasági válság fenyegeti a brit állampolgárokat jelenleg.

A következő epizód a Partygate-sagában egy hamarosan induló parlamenti vizsgálat lesz majd arról, hogy Johnson félrevezette-e a képviselőket, vagy sem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!