Újabb képek jelentek meg a saját Covid-szabályozásait megszegő Boris Johnsonról

2022. május 23. – 19:21

Másolás

Vágólapra másolva

Tovább gyűrűzik Boris Johnson Partygate-botránya. Az ITV tévécsatorna által hétfőn nyilvánosságra hozott képeken az látszik, hogy a brit miniszterelnök egy partin poharat emel, előtte pedig alkoholos üvegek és partiétel van az asztalon.

A brit miniszterelnököt azzal gyanúsítják, hogy ő és kollégái több alkalommal is megszegték a saját maguk által hozott Covid-szabályozásokat azzal, hogy a miniszterelnöki hivatalban, illetve más kormányzati épületekben buliztak a koronavírus-járvány alatt.

A Covid-partik miatt belső kormányzati, valamint rendőrségi vizsgálat is indult. Utóbbi a napokban ért véget, és Johnson lett az első brit miniszterelnök, akit törvénysértésen kapnak, hivatalosan elítélnek és meg is büntetnek. Igaz, megúszta egy jelképes pénzbüntetéssel.

A belső kormányzati jelentést, a vizsgálatot lefolytató közszolga után elnevezett Sue Gray report-ot brit sajtóinformációk szerint ezen a héten fogják nyilvánosságra hozni (ennek egy rövid kivonata már januárban megjelent, azonban akkor a rendőrség, a folyamatban lévő vizsgálatukra hivatkozva azt kérte, hogy Gray a hatóságok által vizsgált, tehát igazán súlyos szabályszegéseket ne említse).

Az ITV információi szerint az általuk nyilvánosságra hozott négy kép 2020. november 13-án készült a Downing Street 10-ben, a miniszterelnöki hivatalban. A képek a Downing Street akkori kommunikációs igazgatójának, Lee Cainnek a tiszteletére rendezett összejövetelen készültek. A Daily Mirror baloldali bulvárlap információi szerint maga Johnson kezdeményezhette az összejövetelt.

A képek tanúsága szerint a fotóson kívül legalább nyolc személy volt jelen a Cain búcsúztatójaként szolgáló partin, de az ITV információi szerint még ennél is többen voltak ott a bulin. Ez azért problémás, mert az akkor életben lévő szabályok szerint csak két, különböző háztartásban élő ember találkozhatott beltéren. Mindössze nyolc nappal a parti előtt rendeltek el Angliában szigorú zárlatot a Covid–19 megugró esetei miatt.

A négy képen az látszik, hogy Johnson tósztot mond, kezében egy fél pohár pezsgővel. Mellette egy széken fekszik a miniszterelnöki „piros doboz”, melyben általában a bizalmas kormányzati iratokat szokták tárolni. A képeken kivehető két üveg pezsgő, négy üveg bor és egy fél üveg gin is a miniszterelnök melletti asztalon. A fotókon ezenkívül műanyag partipoharak, kekszek, chipsek és egyéb ételek is láthatóak.

Boris Johnson poharat emel az egyik hétfőn kiszivárgott képen – Fotó: ITV News via Reuters
Boris Johnson poharat emel az egyik hétfőn kiszivárgott képen – Fotó: ITV News via Reuters

Ugyan a rendőrség vizsgálata során megbüntették Johnsont, azonban egy másik partin való részvétel miatt. A november 13-i búcsúbuli miatt a miniszterelnök nem kapott büntetést, annak ellenére, hogy több másik résztvevő igen. A most kiszivárgott képek tehát komoly kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség szerint Johnson italozása miért nem minősült szabályszegésnek, és miért nem bírságolták meg a miniszterelnököt.

Az ITV által nyilvánosságra hozott képek ezenkívül újabb bizonyítékai annak, hogy Johnson félrevezette a brit alsóházi képviselőket, ami a parlamenti szabályok súlyos megsértésének számít. Johnson a parlamentben korábban több alkalommal is tagadta, hogy a koronavírus alatt partikat tartottak volna a Downing Streeten, és ha voltak is összejövetelek, azokon az összes életben lévő szabályozás be volt tartva a miniszterelnök szavai szerint.

2021 decemberében egy munkáspárti képviselő külön rákérdezett a 2020. november 13-i összejövetelre (akkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan kik vettek részt az eseményen, de már felröppentek a pletykák, hogy Johnson is jelen lehetett). Catherine West arról érdeklődött a parlamentben, hogy Johnson meg tudja-e erősíteni, hogy volt egy parti a Downing Streeten november 13-án. Erre Johnson azt válaszolta, hogy nem tudja megerősíteni ezt az információt, de biztos abban, hogy bármi is történt, a szabályokat maradéktalanul betartották a jelenlevők.

A képek megjelenése után a brit ellenzéki pártok ismételten lemondásra szólították fel Boris Johnsont. A brit miniszterelnöki hivatalban tartott partikról, melyek Johnson bukását okozhatják, ebben és ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!