A britellenes Sinn Féin győzelmével közelebb került, de még mindig távol az egyesült Írország

• A brit helyhatósági választásokkal egy időben tartottak parlamenti választásokat Észak-Írországban május elején, aminek eredményeképp a baloldali Sinn Féin delegálhatja a legtöbb képviselőt az északír parlamentbe.
• Az ír szigeten lévő, de az Egyesült Királysághoz tartozó területen a független Írország 1921-es megalakulása óta először nyert a két Írország egyesülését követelő párt.
• Kormányozni azonban a speciális alkotmányos berendezkedés miatt csak a legnagyobb unionista párt támogatásával tud, amely viszont a brexit körüli vitákra hivatkozva jelenleg bojkottálja a kormány megalakulását.
• Mindez komoly fejfájást okoz Boris Johnsonnak és a brit konzervatívoknak, de az Európai Uniónak sem hiányozna egy kereskedelmi háború Nagy-Britanniával.
• Egyelőre csakis a bizonytalanság biztos, bár sem egyesült Írországra, sem az Egyesült Királyság végére nem érdemes fogadni a közeljövőben.

Bátran nevezhetjük történelminek a május 5-i északír választások eredményét, ahol a Sinn Féin (tükörfordításban: „Mi magunk”) 29 százalékos szavazataránnyal a legnagyobb párt lett. Bár az előző ciklushoz hasonlóan 27 képviselőt küldhetnek a helyi parlamentbe, az eddig kormányon lévő Demokrata Unionista Párt (DUP) rossz szereplésének köszönhetően ez elég volt arra, hogy övék legyen a miniszterelnöki (első miniszteri) poszt.

A Sinn Féin győzelmével először fordult elő a független Írország százéves történelme alatt, hogy az Egyesült Királysághoz tartozó északi részen egy köztársaságpárti, a brit fennhatóság ellen küzdő erő legyen hatalmon, szimbolikus jelentősége tehát elvitathatatlan. Azonban a két Írország újraegyesítéséért küzdő baloldali nacionalista párt, amely a független Írországban működő testvérpártjával együtt sokáig hivatalos kapcsolatban állt az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű terrorszervezettel, alkotmányos megkötések miatt nem tud egyedül kormányozni.

A „zavargások” időszakát lezáró 1998-as nagypénteki megállapodás ugyanis előírja, hogy a legnagyobb párt által delegált miniszterelnök közösen gyakorolja a hatalmat egy helyettessel, akit viszont a másik parlamenti tömb nevez meg. A felekezeti hatalommegosztás elvén működő kormányzati forma így formálisan szavatolja a katolikus republikánusok és a protestáns unionisták közötti egyensúlyt.

Ebből az következik, hogy miniszterelnök-helyettes nélkül nem alakulhat új északír kormány. Márpedig a legnagyobb unionista párt, a DUP pont ezzel fenyegetőzik: addig nem hajlandó nevezni senkit a posztra, ameddig nem vizsgálják felül a brexitmegállapodásban lefektetett északír protokollt, ami szerintük sérti Észak-Írország alkotmányos jogait az Egyesült Királyságban.

Hol húzzuk meg a határt?

Az északír protokoll mindig is egy félmegoldás volt egy látszólag megoldhatatlan problémára. Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésével ugyanis két, egymásnak ellentmondó érdek ütközött az Ír-szigeten: a kereskedelmi unió megszűnésével az áruk szabad mozgásának befellegzett, a kérdés így az lett, hol húzódjon a vámhatár. A nagypénteki egyezménnyel eltűnt a két Írország közötti „erős” határ, és ennek szellemében semmilyen szárazföldi vámellenőrzés nem lett volna elfogadható az EU-nak.

Ez azt jelentette, hogy Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része közé kellett tenni egy tengeri vámhatárt, ami praktikusan az északír kikötőkre terhelte volna az áruk ellenőrzését és az ezzel járó logisztikai problémákat. A tengeri határ viszont az unionisták érdekeit sértette, akiknek ideológiai alapvetése az, hogy Észak-Írország és Nagy-Britannia viszonyát minél szorosabbra fűzzék.

Boris Johnson és a frissen megválasztott konzervatív többségű parlament végül utóbbi verzió mellett döntött, így ez a megoldás került bele északír protokoll néven a brexitmegállapodást kiegészítő 64 oldalas jegyzőkönyvbe, ami az északír helyzetet hivatott rendezni. Az amúgy brexitpárti DUP ezt természetesen hangosan ellenezte, mondván, a gazdasági hátrányok mellett a protokoll leválasztja Észak-Írországot az Egyesült Királyság többi részétől, amivel sérti a terület alkotmányos státuszát. Az unionisták tiltakozása ellenére 2020 januárjában a brit parlament mindkét háza megszavazta a megállapodási javaslatot, Észak-Írország pedig Nagy-Britanniától eltérően bent maradt a EU belső piacában.

A protokoll életbe léptetése után hamar kiderült, hogy a papírmunka és a különböző ellenőrzések tényleg jelentősen lassítják a Nagy-Britanniából Észak-Írországba áramló kereskedelmet. A kormányzó DUP továbbra is ágált a megállapodás ellen, ez pedig odáig fajult, hogy 2022 februárjában miniszterelnökük lemondott tiltakozásul, teljesen megbénítva az északír kormányzatot. A kormányválság miatt kitűzött májusi előrehozott választásokon aztán a DUP leszerepelt, az eredmények kihirdetése után azonban kijelentette, addig nem járul hozzá az új kormány megalakulásához, ameddig Londonban nem módosítanak a protokollon.

Belfast vs London vs Brüsszel

A DUP ultimátumával belerángatta az északír belügyekbe a szintén május 5-én tartott helyhatósági választásokon nagyot bukó brit konzervatívokat. Első ránézésre úgy tűnik, egyáltalán nem hiányzott még egy konfliktus Boris Johnson brit kormányfő pártjának: a 40 éve nem látott infláció, az ezzel járó általános életszínvonal-csökkenés és a különböző partibotrányok mind alaposan megtépázták a miniszterelnök otthoni népszerűségét. Amennyiben engednek az unionisták kérésének, és egyoldalúan felülvizsgálják a protokollt, azzal komoly feszültséget generálnak az EU-val, akár egy kisebb kereskedelmi háborút is kockáztatva.

Arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi szerződés egyoldalú felülbírálása nemzetközi jogba ütközne: ezt a brit kormány tagjai is elismerték. Mindezek mellett a Konzervatív Párt több prominens tagja is meglehetősen EU-ellenes hangot ütött meg az elmúlt napokban, sőt, Liz Truss külügyminiszter múlt kedden egy olyan törvényjavaslat benyújtásáról beszélt a brit parlamentben, ami a brit jogrendszer keretein belül változtatna a protokollon, de nem annak teljes elvetését célozza.

A brit kormány ígéretét biztatónak értékelte a DUP, de igazából ezt a lehetőséget Nagy-Britannia és az EU is szeretné elkerülni. Ugyanis nem mutatna jól a szerződésszegés az EU-n kívüli világra nyitó briteknek, és az Unió sem vállalna fel szívesen egy ilyen horderejű konfliktust az orosz–ukrán háború közepette. Ráadásul a már repedező nyugati egység is látványosan tovább bomlana, ami szintén Vlagyimir Putyin orosz elnök malmára hajtaná a vizet.

A londoni események ennek ellenére „jelentős aggályokat” vetnek fel az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja szerint, aki az EU részéről „minden rendelkezésre álló eszköz” használatát kilátásba helyezte. Rögtön utána viszont hangsúlyozta, politikai akarattal és elkötelezettséggel megoldhatók a jegyzőkönyv végrehajtásából eredő gyakorlati nehézségek.

Egyelőre tehát valószínűbb, hogy sikerül tárgyalásos úton rendezni a nézeteltéréseket, de nem biztos, hogy előtte nem lesz kardcsörtetés brit részről. Boris Johnson ugyanis érezheti úgy, hogy egy EU elleni szabadságharccal visszaszerezheti elveszett népszerűségének egy részét – végső soron ugyanis ez az, amiért a Konzervatív Párt tagsága a miniszterelnöki székbe emelte 2019 augusztusában, és amivel pár hónapra rá pártja elsöprő arányú győzelmet aratott az előrehozott választásokon.

Messze az egyesült Írország

Akárhogyan is alakul az északír protokoll helyzete, egy esetleges köztársaságpárti kormány vezetésével sem lesz azonnal egyesült Írország. Ennek több oka is van:

• A Sinn Féin kifejezetten hanyagolta az újraegyesítés témáját a kampány során, helyette klasszikusan baloldali ígéretekre, például a megélhetési költségek csökkentésére helyezte a hangsúlyt. Erre utalhatott az alelnök (egyben az északír miniszterelnöki poszt várományosa) Michelle O'Neill is, amikor azt mondta, „az emberek nem az ír egyesítéssel kelnek fel reggelente”.
• Bár a Sinn Féin lett a legnagyobb párt, az északír parlamentben összességében többségben maradt az unionista tömb.
• A választás másik nagy nyertese az Alliance centrista-liberális párt, amely harmadik erőként vállaltan nem foglal állást a köztársaságpárti-unionista kérdésben. Egyelőre nem lehet tudni, ők hogyan reagálnának egy komoly újraegyesítési javaslatra.
• A nagypénteki egyezmény szerint lehetőség van egy népszavazás kiírására, amennyiben úgy tűnik, az emberek többsége támogatná az ír újraegyesítést. Ezt azonban a brit kabinet Észak-Írországért felelős minisztere teheti csak meg, a mindenkori brit kormány pedig nem biztos, hogy ebbe belemegy.
• Arról nem is beszélve, hogy a független Írországnak is lenne a kérdésbe beleszólása. A sziget déli részén ugyan hagyományosan többségben vannak az egyesítéspártiak, de a Sinn Féintől még mindig tart a politikai elit: a legutóbbi ír választás után kialakult egy zöld-liberális-konzervatív koalíció, csak hogy megakadályozzák a hatalomra jutásukat.

A téma körüli óvatosságot mi sem jelzi jobban, mint hogy Mary Lou McDonald Sinn Féin-pártelnök az eredményhirdetés másnapján diplomatikusan annyit mondott, a népszavazás megtervezését továbbra is egy „ötéves keretrendszer” részeként képzeli el.

Egyes szakértők óva intenek attól is, hogy az Egyesült Királyság széteséseként értelmezze bárki az eredményt. Bár kétségkívül megerősödik a skót függetlenségi mozgalom hangja is (ahogy az várható volt, Nicola Sturgeon skót miniszterelnök már rá is repült a témára), a felekezeti és nacionalista konfliktusokkal terhelt, rendkívül kényes északír egyensúlyt megbontani nem könnyű. Ha tartanak is népszavazást az Ír-sziget újraegyesítéséről, az nem most lesz, közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, az eredménye sem lenne borítékolható.