Orbánnal, volt republikánus elnökjelölt-aspiránssal és a volt cseh államfővel kezdődik az amerikai jobboldal budapesti konferenciája

2022. május 19. – 05:02

Orbánnal, volt republikánus elnökjelölt-aspiránssal és a volt cseh államfővel kezdődik az amerikai jobboldal budapesti konferenciája
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója és Matt Schlapp, a CPAC-et szervező American Conservative Union (ACU) elnöke sajtótájékoztatót tart a Bálnában – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök délelőtt kezdődik a kétnapos CPAC Hungary nevű, konzervatívnak nevezett összejövetel Budapesten. Az amerikai jobboldal éves szuperkonferenciájának magyar mini kiadásán beszédet mond majd Orbán Viktor miniszterelnök és egy volt republikánus elnökjelölt-aspiráns is a Bálnában.

A meghívottak között felmerült legnagyobb név, Donald Trump előző amerikai elnök nem vesz részt az eseményen, és Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés volt elnökjelöltje sem, csak párt elnöke szerepel az előadók között. Olyan ismertebb politikai szereplők, mint Tucker Carlson, az amerikai Fox News sztárműsorvezetője és Nigel Farage brit politikus is csak videóüzenet formájában jelennek végül majd meg a program szerint.

Elhozzák kicsiben a konzervatív dzsemborit

Az esemény bejelentése után több magyar lap és maguk a szervezők is úgy tálalták a hírt, hogy Magyarországon fogják megtartani a Conservative Political Action Conference-t, azaz a CPAC-et, ami valóban óriási szó lett volna, hiszen ez az amerikai jobboldal legfontosabb éves összejövetele, melyre több tízezer konzervatív aktivista és politikus szokott ellátogatni.

A Republikánus Párt apraja-nagyja összegyűlik ilyenkor, beszédet mondanak a párt legbefolyásosabb politikusai, panelbeszélgetéseken vitatják meg a világ és a párt jövőjét, és azt is megnézik, hogy melyik politikusoknak lehet a legnagyobb esélyük elnyerni a párt elnökjelöltségét a következő választás előtt.

A csütörtök-pénteken tartott budapesti konferencián azonban egyáltalán nem ez várható, ez a „nagy CPAC”-nek egy kihelyezett mini-kiadása lesz. A CPAC Hungary nem az egyetlen külföldi szatellit eseménye a CPAC-nek, rendeztek már konferenciát Ausztráliában, Brazíliában, Japánban és Dél-Koreában is. Viszont a budapesti lesz az első mini-CPAC, amelyet Európában rendeznek.

Ennek ellenére a legnagyobb különbség az igazi CPAC és a budapesti kiadás között, hogy utóbbin gyakorlatilag egy befolyásosabb republikánus politikus sem vesz részt.

Ezenkívül lényeges különbség az is, hogy nemhogy tízezreket nem fognak beengedni az eseményre, de gyakorlatilag zártkörű lesz. Igaz, elvileg lesz élő közvetítés.

Mindezek mellett vannak, akik egyáltalán nem tartják szerencsésnek az esemény megrendezését itt: a Guardiannek Richard Kraemer, a prágai Európai Értékek Biztonságpolitikai Központjának (EVCSP) elemzője azt mondta, szerinte az ukrajnai invázió után Magyarorország az orosz hírszerzés legfontosabb európai helyszíne lett (itt nem történtek kiutasítások).

Kraemer szerint jelenleg kb. ezer olyan orosz van ma Magyarországon, aki biztonsági szolgálattal áll kapcsolatban, ezzel szemben Washingtonban összesen 170 diplomata van. Kraemer a társszerzője az új EVCSP-jelentésnek, ami Orbán Viktor Magyarországot Oroszország és Kína Európát gyengítő proxyjaként jellemzi.

A képviselő szerint az ideérkező amerikai republikánusok könnyen az orosz hírszerzés célpontjaivá válhatnak, ezért zavarja is, hogy a CPAC szerinte ezzel az amerikai nemzetbiztonságot kockáztatja.

Kampányelem lett volna

A konferenciát eredetileg a magyar választási kampány hajrájára időzítették, hogy egy héttel a voksolás előtt még jobban megtolják vele a Fidesz kampányszekerét. Az orosz–ukrán háború miatt azonban végül március 25–26-ról május 19–20-ra halasztották az eseményt. A konferenciát az Alapjogokért Központ szervezi, amely 2013-as megalakulása óta „kutató-elemző központként” állami milliárdokból épül, és csak a 2022-es működésére kétmilliárd forintnyi közpénzt kapott. A kormányhoz ezer szálon kötődő think-tank főigazgatója Szánthó Miklós, aki a kormányzathoz közel álló médiumokat tömörítő KESMA vezetőjeként is ismerős lehet az olvasóknak.

Rajta kívül az Alapjogokért Központ vezetőségében stratégiai igazgatóként ott ül az a Kovács István is, aki leginkább az általa alapított Megafon Központról ismert, amely nagyban segítette a Fidesz választási kampányát, facebookos reklámköltésük a választás előtt néhány nappal lépte át az egymilliárd forintot.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője – Fotó: Szánthó Miklós / Facebook
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője – Fotó: Szánthó Miklós / Facebook

Se Trump, se Le Pen

A Guardian még februárban értesült úgy, hogy az Alapjogokért Központ meghívta Donald Trumpot is az eseményre. A volt elnök látogatása komoly fegyvertény lehetett volna Orbánnak a választás előtti napokban, azonban végül a konferenciát is elhalasztották, és valójában Trump sem fogadta el a meghívást.

A másik nagy név Marine Le Pen lett volna, aki a 2017-es és a 2022-es francia elnökválasztáson is bejutott a második fordulóba a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (korábban Nemzeti Front) jelöltjeként, azonban mindkétszer elbukott Emmanuel Macronnal szemben. Ettől függetlenül az európai szélsőjobb kétségkívül egyik legfontosabb politikusának számít, akivel meglehetősen közeli kapcsolatot ápol a Fidesz-kabinet, sőt: Le Pen a 2022-es kampányára 4 milliárd forintnyi hitelt kapott a Mészáros Lőrinchez köthető MKB Banktól.

Le Pen részvételét hétfőn jelentette be az Alapjogokért Központ (a politikus online jelentkezett volna be a konferenciára, hiszen jelenleg a nemzetgyűlés választási kampánya folyik Franciaországban), azonban 24 órán belül törölték is az idevágó bejelentést a szervezet Facebook-oldaláról, és a CPAC Hungary honlapjáról is leszedték Le Pent az előadók közül. Az eset körülményeiről érdeklődtünk a CPAC Hungary szervezőinél, illetve Le Pen stábjánál is, azonban egyik helyről sem kaptunk választ.

Trumpon és Le Penen kívül azért sikerült pár nagyobb nevet bevonzania a szervezőknek, igaz többségük csak videóüzenetet fog küldeni. Ilyen például a brexit sikerében kulcsszerepet játszó Nigel Farage brit politikus és Tucker Carlson, az amerikai Fox News sztárműsorvezetője (akinek tavalyi magyarországi látogatásáról itt és itt írtunk).

Szintén online csatlakozik majd Santiago Abascal, a spanyol szélsőjobboldali VOX párt elnöke; Eduardo Bolsonaro, a brazil elnök fia; és Mark Meadows, Donald Trump korábbi kabinetfőnöke is, akinek a Capitolium ostromában betöltött szerepét jelenleg is vizsgálják.

Bukott elnökjelölt-aspiráns és volt cseh államfő az előadók között

Azok közül, akik valóban hazánkba látogatnak, a legnagyobb név talán Rick Santorum, igaz 2012 óta neki sincs komolyabb befolyása az amerikai jobboldalon. Santorum 1995 és 2007 között volt Pennsylvania állam szenátora, majd 2012-ben és 2016-ban is megpróbálta elnyerni a Republikánus Párt elnökjelölti pozícióját, mindkétszer sikertelenül. 2012-ben a második helyen futott be Mitt Romney mögött, 2016-ban viszont már a legelső előválasztási esemény, az iowai kaukusz után felfüggesztette a kampányát, miután 1 százalékot sem sikerült elérnie a szavazáson.

A republikánus politikus 2016-os elnökválasztási kampányának súlyos kudarca után a CNN-nél lett politikai kommentátor, ahol gyakorlatilag a republikánus álláspont képviselete lett a feladata a Trump-elnökség alatt. A baloldali tévécsatornától egy évvel ezelőtt rúgták ki, miután rasszista megjegyzéseket tett az indiánokra.

Rick Santorum a 2016-os CPAC konferencián – Fotó: Saul Loeb / AFP
Rick Santorum a 2016-os CPAC konferencián – Fotó: Saul Loeb / AFP

Santorumon kívül Václav Klaus egykori cseh államfő, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke és Tom Van Grieken, a belga Flamand Érdek (VB) vezetője érkezik még a konferenciára, de Ben Ferguson és Candace Owens amerikai jobboldali influenszerek is a vendégek között lesznek.

Természetesen Fidesz-közeli szereplőkből sem lesz hiány, a felszólalók nagyjából harmada magyar lesz. A konferencia nyitóbeszédét tartó Orbán Viktoron kívül beszél majd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója, Kövér László házelnök és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója is.

A szervezők leírása szerint „különleges attrakcióval” készül a konferenciára Bayer Zsolt, de szerda este azt is bejelentették, hogy a magyar himnuszt Tóth Gabi, az amerikait pedig Vastag Csaba előadásában élvezhetik majd a résztvevők. A konferencia két műsorvezetője a Megafon Központ üdvöskéi, Déri Stefi és Bohár Dániel lesznek.

A CPAC Hungary főbb témái között olyanok szerepelnek a programban, mint „Veszélyben a nyugati civilizáció”, „Az apa férfi, az anya nő”, vagy éppen „Kultúrharc a médiában”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!