Az orosz-ukrán háború miatt elhalasztják a budapesti CPAC konferenciát

2022. március 4. – 16:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz-ukrán háború miatt elhalasztják a Conservative Political Action Conference (CPAC), az amerikai jobboldal éves szuperkonferenciájának budapesti szatellit eseményét, a CPAC Hungary-t. Ezt az eseményt szervező, közpénzből kitömött Alapjogokért Központ jelentette be Facebook-oldalán.

A konferenciát eredetileg a magyar választási kampány hajrájára időzítették, és Donald Trump korábbi amerikai elnököt is meghívták rá a Guardian információi szerint, hogy egy héttel a voksolás előtt megtolhassa a Fidesz kampányszekerét. Az orosz-ukrán háború miatt azonban végül nem március 25-26-án, hanem május 18-20. között rendezik majd meg a konferenciát.

„Úgy gondoljuk, hogy most valamennyi politikusnak, állami és pártvezetőnek a saját országában kell minden erejével arra koncentrálnia, hogy népe és a nyugati civilizáció biztonságát, a konfliktus mielőbbi békés lezárását elősegítse”

– írja az Alapjogokért Központ a Facebookon.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az időpontváltozás miatt a résztvevők névsora is változni fog-e. Még januárban annyit jelentettek be a szervezők, hogy Orbán Viktor lesz az esemény fő szónoka, és eljön a brazil elnök fia, Eduardo Bolsonaro is. Rajtuk kívül a spanyol (szélső)jobboldali párt, a VOX elnöke, Santiago Abascal Conde is elfogadta a meghívást, de az Alapjogokért Központ szerint amerikai szenátorok, kongresszusi képviselők, az ottani szellemi élet sok jeles képviselője, európai kutatóintézetek vezetői és újságírók is érkeznek a rendezvényre, igaz közülük azóta sem jelentettek be egyetlen nevet sem. Arról sem érkezett azóta hír, hogy Donald Trump elfogadta volna a meghívást.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!