Ez történt a háborúban szerda délután és este

2022. április 7. – 00:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Ukrajna miniszterelnök-helyettese arra kérte a kelet-ukrajnai régiókat, hogy evakuáljanak, amíg még megtehetik, és azt mondta, ha az emberek nem mennének el, az halálos veszélyt jelent számukra, ami ellen semmit nem tudnak tenni.
  • Oroszország külügyminisztériumi szóvivője arról beszélt, hogy a bucsai mészárlás képei, melyeket Oroszország szerint csak „megrendeztek”, azért készültek, hogy „igazolják a Moszkva elleni szankciókat és akadályozzák a béketárgyalásokat”.
  • Bucsa polgármestere eközben azt mondta, legalább 320 civilt lőttek le az oroszok, de ez a szám egyre csak nő. A polgármester hozzátette, azokat is megölték, akik megpróbáltak elmenekülni a városból.
  • A bucsai mészárlásra adott választ újabb szankciókkal az Egyesült Államok: mivel Amerika úgy véli, hogy Putyin orosz elnök vagyonának jelentős részét a családtagjai „rejtik el”, ezért szankciókat vetettek ki többek közt az elnök lányaira is. A Sberbankot is szankcionálták, nem sokkal később pedig így tett az Egyesült Királyság is.
  • A Pentagon sajtófőnöke azt mondta, nem tudni, meddig húzódhat a háború, de abból kiindulva, hogy az oroszok hány kulcsfontosságú várost nem tudtak bevenni, az ukránok akár nyerhetnek is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!