Oroszország szerint „a bucsai mészárlás képei csak azért készültek, hogy a béketárgyalásokat akadályoztassák”

2022. április 6. – 16:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország külügyminisztériumi szóvivője új elmélettel állt elő a bucsai mészárlással kapcsolatban. Ezúttal az oroszok azt gondolják, hogy a bucsai mészárlás képei, melyeket Oroszország szerint csak „megrendeztek”, azért készültek, hogy „igazolják a Moszkva elleni szankciókat és a béketárgyalásokat akadályoztassák”.

Az oroszok által elfoglalt, majd Ukrajna által visszavett Bucsán rengeteg holttestet találtak az utcákon, közülük számos civil hátrakötözött kézzel vesztette életét. Az oroszok ennek ellenére tagadták, hogy közük lett volna a mészárláshoz: például azt állították, hogy a holttestek csak utánuk kerültek oda – habár ezt a kijelentésüket műholdfelvételek cáfolták meg.

Az oroszok azt is tagadják, hogy civileket gyilkolnának Ukrajnában, de az ukrán államügyész irodája már 4500 esetet vizsgál. Az oroszok szerint a bucsai felvételeket az USA rendelte meg, az egész hazugság, a náci ukrán vezetés propagandája.

Az orosz narratívával viszonylag kevesen értenek egyet, ugyanis a világ jelentős része, például az EU, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína, Izrael és vallási oldalról Ferenc pápa is egyhangúlag elítélte a Bucsában történteket, többen népirtásról és háborús bűnökről beszéltek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!