A Pentagon szerint nem tudni, meddig húzódhat a háború, de az ukránok akár nyerhetnek is

2022. április 6. – 22:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

John Kirby, a védelmi minisztérium sajtófőnöke szerdán azt mondta, az, hogy Putyin állítása szerint egy kisebb területre koncentrálja a hadműveleteket, egyértelműen nyitva hagyja az ajtót a konfliktus folytatódása előtt. Sőt, akár hevesebb harcokra is lehet számítani így az ország keleti felében.

Azt is hozzátette, hogy az ukránok éppen emiatt még kijöhetnek győztesen a háborúból, hiszen az oroszok láthatóan nem tudták elérni a stratégiai céljaikat. Mint mondta, Mariupolt, Harkivet és Mikoljaivet továbbra sem foglalták el, Kijev környékéről és Csernyihivből pedig kivonultak. Szerinte nem kell ennél messzebb menni ahhoz, hogy bárki láthassa, az ukránoknak van esélyük.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!