Ukrajna miniszterelnök-helyettese arra kéri a keleti ukrán régiókat, hogy evakuáljanak, amíg még megtehetik

2022. április 6. – 16:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna miniszterelnök-helyettese, Irina Verescsuk figyelmeztette a kelet-ukrajnai régiókat, hogy evakuáljanak, amíg ez még lehetséges. Harkov, Donyeck és Luhanszk régió katonai vezetői arra kérték a helyi lakosságot, hogy induljanak el, hagyják el a városokat. A vezetők „mindent megtesznek azért, hogy az evakuálás szervezett módon történhessen”.

Verescsuk arról beszélt, hogyha az emberek nem mennének el, az halálos veszélyt jelentene számukra. „Mi semmit sem tehetünk ez ellen” – mondta. Oroszország miután csapatait kivonta Kijevből, bejelentette, hogy a Donyec-medencére összpontosítja ezentúl katonai műveleteit.

(bbc)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!