Szankciókat vezetett be Putyin lányai ellen Amerika

2022. április 6. – 16:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A bucsai mészárlásra adott választ újabb szankciókkal az Egyesült Államok: mivel Amerika úgy véli, hogy Putyin orosz elnök vagyonának jelentős részét a családtagjai „rejtik el”, ezért szankciókat vetettek ki az elnök lányaira is.

A szankciók Putyin összes közeli családtagját kizárják az Egyesült Államok pénzügyi rendszeréből, illetve befagyasztják az Amerikában birtokolt vagyonukat is. Putyin rokonaihoz hasonlóan szankciókat vetett ki Amerika Szergej Lavrov külügyminiszter feleségére és lányaira is.

Amerika emellett teljes blokkoló szankciókat vezetett be Oroszország legnagyobb pénzintézetével, a Sberbankkal, illetve legnagyobb magánbankjával, az Alfa Bankkal szemben is.

Korábban az Európai Unió is azt javasolta, hogy vessenek ki szankciókat Putyin két lányára is, ezzel ugyanis az orosz elnök legközelebbi családtagjai is felkerülnének a háború miatt szankciókkal sújtott személyek egyre bővülő listájára.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!