Merkel pártja a volt kancellártól elfordulva jobbra tolódik, egyelőre nem sok sikerrel

Angela Merkel tizenhat éves kancellárságának utolsó szakaszában visszatérő „vád” volt vele és az általa vezetett német Kereszténydemokrata Unióval (CDU) szemben, hogy eltávolodott konzervatív-kereszténydemokrata gyökereitől, és egy különösebb identitás nélküli középpárt lett.

Merkel távozása és a tavalyi szövetségi választási bukás után a párt a jelek szerint próbál változtatni ezen: januárban a volt kancellár belső ellenzékének egyik régi hangadóját, a párt jobbszárnyának veteránját, Friedrich Merzet választották elnökké.

Hogy Merz megválasztásával merőben más stílus és ideológia irányába mozdulhat a volt kormánypárt, azt első lépései is jelezték.

Az elmúlt nyolc év nagykoalíciós kormányzásának végével Merz rögtön kemény támadásba lendült Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárral szemben, a vezetőképesség hiányával és gyengeséggel vádolva a járványhelyzet, az infláció és az orosz–ukrán feszültségek közepette tanúsított magatartására hivatkozva.

Az új fazonú CDU első választási megmérettetése alapján ugyanakkor a karakánabb hangnemet ígérő Merz-korszak nem indult valami fényesen: március végén a CDU 23 éves regnálás után vesztette el a Saar-vidéket, ráadásul a konzervatív szavazatarány 1955 óta nem volt ilyen alacsony a tartományban.

Harmadszorra sikerült

A most 66 éves Merz az 1990-es években a CDU egyik ifjú titánja volt, és az ezredfordulóra a párt frakcióvezetőjévé vált. Később azonban összetűzésbe került Angela Merkellel, és a hatalmi harcból vesztesként került ki.

Ez olyannyira betett politikai pályájának, hogy 2009-ben ott is hagyta a parlamenti munkát, és az üzleti életben próbálta kamatoztatni kvalitásait. Ebben sikeresebbnek bizonyult, 2016 és 2020 között a világ legnagyobb befektetési alapkezelője, a Blackrock németországi leányvállalatát vezette, ahol két magánrepülőgépre való is összejött neki.

Ettől függetlenül ahogy elkezdett közeledni Merkel távozása, Merz azonnal megpróbált visszatérni a CDU élére. Ám hiába volt népszerű a párttagság körében, a párt erős emberei és képviselői kevésbé rajongtak érte. Hatalomra jutását most is inkább annak köszönheti, hogy mindenki elhasználódott előtte a sorban.

Merz először 2018-ban, Merkel pártelnöki lemondása után indult a posztért, de vereséget szenvedett a kancellár első utódjelöltjétől, Annegret Kramp-Karrenbauertől; majd Kramp-Karrenbauer bukása után tavaly januárban a szintén a merkeli vonal követőjének tartott Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnökkel szemben maradt alul.

Merz közben a szeptemberi választásokon tizenkét év után visszatért a parlamentbe, és miután Laschet a CDU választási veresége után lemondott, ismét elindult a pártelnökségért is, amelyet erős kihívó híján harmadszorra sikerült is megszereznie.

Jobbra át

Felmérések szerint Merz megválasztását a németek nagy többsége a merkeli politikával való szakításként értékelte, a retorikai eltolódást pedig Merz első programbeszéde is nyomatékosította.

Scholz elleni bírálataiba csomagolva markánsan kiemelte a család védelmét, kiállt a német hadsereg fejlesztése mellett, Németország európai és nemzetközi politikai szerepének fontosságát hangoztatta. Egyúttal viszont ellenezte egy „európai föderális állam” kiépítését, és egy olyan Európai Unióról beszélt, amely pusztán azokra a kérdésekre összpontosít, amelyeket a tagállamok maguk nem tudnak megoldani.

Bár kijelentette, hogy fontos számára a klímaváltozás megfékezése, a zöld-szociáldemokrata terveket bírálva azt hangoztatta, hogy a klímaváltozást nem lehet csupán állami eszközökkel, támogatásokkal, tiltással és adókkal megoldani. „A sikeres, versenyképes gazdaság nélkül nem fogjuk tudni kizöldíteni az országot, és nem fogjuk tudni hosszú távon fenntartani a szociális rendszert” – mondta, azokra a régi, a német sajtóban is népszerű vádakra utalva, miszerint a Zöldek és a szociáldemokraták tervei elsorvasztanák a német gazdaságot.

Ezzel együtt korábbi önmagához képest visszafogottabb hangnemet ütött meg: korábban például élesen bírálta Merkel bevándorláspolitikáját, és arról beszélt, a CDU-nak vissza kell csábítania a szélsőjobbos Alternatíva Németországért (AfD) táborához pártolt szavazókat. Ezeknek a szólamoknak akkor már nyomuk sem volt.

Merz arról is beszélt, hogy a párt 2018 óta tartó turbulenciáinak véget kell vetni, és megválasztása után belső viszályok helyett a közös ellenzéki munkára kell összpontosítani. Ehhez erős mandátumot ad, hogy a decemberben, a párttagság teljes körében végzett, jogi kötőerővel nem bíró voksoláson 62 százalékot, a január végi pártkongresszuson (kihívó híján) 95 százalékot kapott, azaz biztos többség áll mögötte.

A januári kongresszuson nem csak a pártelnöki tisztségben volt váltás, az elnökség több más fontos pozíciójába is frissebb és az eddigieknél fiatalabb arcok érkeztek, ami a kommentárok szerint a párt megújulási kísérletét próbálja jelképezni.

Egyedi

A Die Zeit elemzése szerint Merz a CDU 72 éves történetének összes korábbi pártelnökétől erősen eltérő karakter. Egyrészt nincs kormányzati vezetői tapasztalata, miközben ez korábban elvárás volt a pártban: elődjei vagy tartományi vezetőkből (Helmut Kohl, Kramp-Karrenbauer és Laschet), vagy a szövetségi kormány minisztereiből (Wolfgang Schäuble, Merkel) lettek pártelnökök.

Merznek ebből fakadóan nincsen párton belüli hátországa, nem bizonyított még választási kampányban, és nincs válságkezelési tapasztalata sem – a saját útját járó kívülálló a kereszténydemokrata politikai életben.

A másik nagy különbség, hogy a CDU eddigi vezetői jellemzően integratív, pragmatikus, középre pozícionált üzenetekkel operáltak, hiszen a néppárti jelleg és a hatalom megtartásának igénye ezt követelte (az egy másik kérdés, hogy a politikai közép elhelyezkedése sokat változott a CDU története alatt). Merz ezzel szemben megosztóbb, ideologikusabb üzenetekben utazik.

A karakteresen konzervatív kívülálló szerepe rendkívül népszerű a párttagság körében, az ugyanakkor kérdéses, hogy a pártvezetésre és esetleges kancellárságra mennyire lesz alkalmas. A merkeli évek régi közhelye, hogy az átlagos német választó az unalmas, de kompetenciát sugárzó kormányzást szereti, és sokan Olaf Scholz sikerét is azzal magyarázták, hogy Merkelnél is jobban adja a merkeli vezetői stílust.

A stílus a tábor méretére és összetételére is kihat. Felmérések szerint Merkel távozása óta a párt támogatói köre idősebbé vált (azaz a fiatalok elfordultak a CDU-tól), és markánsan magasabb a férfi szimpatizánsok aránya, mint korábban. Ezt a pártvezetés összetétele is tükrözi: ma egyetlen női tartományi vezetője sincs a konzervatív pártnak.

Új kurzus

A CDU bukásának és az ambiciózusabb politikai programot hirdető, a szocdemekkel koalícióra lépett két középpárt, a Zöldek és a szabad demokraták feltörésének egy másik magyarázata, hogy a Merkel utáni garnitúra nem tudott a nép számára megfelelően meggyőző tervekkel előállni, dacára annak, hogy a német ipar évek óta relatíve gyengélkedik, a digitalizáció lassan halad, a híres társadalmi egyenlőség omladozik.

Ebből a szempontból Merz megválasztása azt jelzi, hogy a CDU lassan elfelejti Angela Merkelt, és egy konzervatívabb, új, más üzenetre van szüksége, írta a jobbközép Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Az ellennarratíva szerint kérdéses, hogy a merzi odamondogatás mennyire lesz hosszabb távon sikeres, és vélhetően a pártelnöknek idővel el kell kezdenie felépíteni a felelős és kompetens vezér szerepét, aki a kormány savazása mellett jobb megoldási javaslatokkal is elő tud állni.

Abban mindenesetre pártállástól függetlenül a legtöbb német kommentár egyetért, hogy az első feladat Merz számára a pártegység megteremtése lesz, amelynek az utóbbi időben híján volt a CDU. Már Merkel utolsó éveiben, a sikertelen utódkeresés időszakában is kiderült, hogy a pártnak nincs egy világos hatalmi központja, tartományi miniszterelnökök és közepesen erős emberek harcoltak a pozíciókért, miközben a bajor testvérpárttal, a Keresztényszocialista Unióval (CSU) is megromlott a viszony.

Így Merz számára az elsődleges rövid távú cél, hogy a CDU egységes és erős ellenzékként tudjon funkcionálni. Ennek érdekében a pártelnöki szék mellé a frakcióvezetőséget is megszerezte, február közepén – néhány hetes pártbeli mozgolódás és Ralph Brinkhaus előző frakcióvezető kitúrása után – megválasztották a CDU Bundestag-frakciójának élére.

Ezzel Merz most visszatért abba a szerepkörbe, amelyet 20 évvel ezelőtt viselt: ellenzéki frakcióvezetőként ekézheti a szociáldemokrata kormányt.

Egyes német értékelések szerint ezzel a frakciót akarja a kormányellenes támadások erőközpontjává tenni, és meg akarja erősíteni a széttartó párt központi vezetését.

Nem nagyon megy

A merzi forradalom eddig nem hozott fordulatot a CDU népszerűségében. Bár az országos felmérések alapján a konzervatív oldal támogatottsága orrhossznyival megelőzte a szociáldemokratákét, a két pár közti erőviszonyok kiegyenlítettek. A mostani 26 százalékos érték nagyon messze van a Merkel alatti állapotoktól, és alig magasabb a szeptemberi, 24 százalékos választási eredménynél.

Azaz a CDU nem tudott profitálni a magas inflációból, a lassú növekedésből, a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos bakikból, valamint abból sem, hogy a szociáldemokrata vezetésű, a balos Zöldeket és a jobbliberális szabad demokratákat összefogó koalíció pártjai, ahogy várható volt, nem mindig jönnek ki jól egymással.

Azt sem sikerült meglovagolnia Merznek, hogy az SPD számára komoly kihívást jelentett az ukrán válság. A szociáldemokraták erős oroszbarát szárnya, az orosz gáztól függő ipari és szakszervezeti lobbi befolyása, valamint a passzív külpolitikai kultúra miatt Olaf Scholz kancellár eleinte bukdácsolt, és nem találta hangját, miközben Friedrich Merz azt hangoztatta, hogy a kancellár gyenge vezető.

Ehhez képest a februári invázió megindulása óta Scholz néhány hét alatt levezényelte a német külpolitika legradikálisabb fordulatát 1945 óta, és a válság alatt népszerűségi mutatói is felfelé indultak.

A szociáldemokraták kezdeti tétovaság után most már inkább a CDU számára kezd kényelmetlen lenni, hogy Merkel tizenhat éve alatt a kormány miért engedte ilyen közel magához az oroszokat.

Hogy a merzi jobbra tolódás komoly kihívással néz szembe, azt a március 27-i Saar-vidéki választások is jelzik. Ez volt az első tartományi parlamenti választás idén, amelyen a CDU csúnyán leszerepelt, mindössze 28,5 százalékot kapott, szemben a szociáldemokraták 43,5 százalékával.

A mindössze egymillió lakosú tartományban tavaly a szövetségi választásokon 36,4-27,8 százalék volt az arány az SPD javára, azaz a kormánypárt nagyot javított, a CDU stagnált. Mint egy CDU-közeli politológus kiemelte, egy, a voksolást megelőző felmérés szerint a választók körében jóval népszerűbb volt a helyi CDU-s vezetés, mint Friedrich Merz, azaz a pártvezér a jelek szerint lefelé húzta az eredményt.

Az igazán fontos próbatétel a május 15-i észak-rajna–vesztfáliai tartományi választás lesz. Itt az egyetlen márciusi felmérés szerint 32–27 arányban vezet a CDU az SPD előtt, de a Zöldek is erősek, 17 százalékon állnak. Bár Friedrich Merz profitált a korábban pont Észak-Rajna-Vesztfáliát vezető Armin Laschet tavalyi bukásából, most már nem jönne jól neki a CDU további gyengülése: a tartományi kormányok elvesztése esetén kevésbé valószínű, hogy Merznek esélye lesz a kancellárságra 2025-ben.

„Nem rövidtávfutásról van szó, hanem egy maratonról” – mondta Merz a hétvégi eredményekről, és arról beszélt, hogy a párt újraépítéséhez idő kell. Szerinte az első fontos kihívás csupán a 2024-es európai parlamenti választás lesz, addigra érhet be a „stratégiai munka”.