Helyszíni riport Kijevből: „Elegünk van, hogy a Kreml kistestvérként kezel bennünket. Most minket, aztán majd megint a magyarokat”

Egész Ukrajnára figyelmeztetést adtak ki hétfőn. Több száz településsel szakadhat meg a kapcsolat. Az egész országban gondolni kell a védekezésre – Ukrajna egyik nagy elérésű hírportálján ez az időjárás-jelentés a vezető hír, amely szerint január utolsó napján újabb hóesés várható. A következő cikk az oltási rendről szólt, amely szerint hétfőtől már csak oltottként dolgozhatnak az egészségügyi alkalmazottak és a hivatalnokok. Az Oroszország felől érkező fenyegetés híre (több mint százezer orosz katonát vontak össze a határok közelében, az Ukrajna körüli konfliktusról itt olvashatják legutóbbi elemzésünket) valamivel lejjebb szorult.

Nem azért, mert lényegtelen lenne vagy senki sem foglalkozna vele, egyszerűen a mindennapok része lett.

Így van ez a főváros, Kijev utcáin is. Mindenkinek van véleménye a helyzetről, de ha az ember kicsit arrébb megy az ukrán politikai élet szívcsakráját jelentő tértől, a Majdantól, akkor nem a háborús fenyegetettségtől való félelem ötlik szembe. Korzóznak a későn jött hóval borított Hresatyikon, a lendületet vett járvány ellenére tömve vannak a kávézók, gyorséttermek, nem panaszkodnak az utcai forraltbor-árusok – átszámolva 600 forint két deci, a hot dog 540-ről indul –, a metró előtti téren pedig egymással versengve spontán koncerteznek a tinik, a saját hangfalaikból szóló zenére énekelnek ukrán raptől a lelkesen kiabált Despacitóig, ami aztán az első szó után halandzsába fullad.

„Kijevben mindig jó, máshol szarabb” – von mérleget az elemzőknél tömörebben egy kijevi férfi. „Munka akad bőven, mondjuk fizetés nem annyira” – árnyalja aztán a képet, majd felidézi a 8-10 ezer hrivnyás fizetéseket (egy hrivnya 12 forint), amelyek alapján nehezen érthető, hogyan jönnek ki a budapesti árakkal operáló vendéglátóhelyek.

Miroszlav Dnyipróból jött Kijevbe – a város 2016-ban rövidítette nevét a folyójára Dnyepropetrovszkról, és szabadult meg az 1926-tól viselt kommunista Gregorij Petrov vezetéknevétől –, építkezéseken dolgozik. Orosz nyelvi közegben nőtt fel, a téren is oroszul beszélgetett barátaival, amikor feltűnő sárga-kék – Ukrajna zászlaját idéző, valójában svéd, még a 2012-es ukrán-lengyel futball-Eb-re készült – sapkája miatt megszólítom.

„Ja, ez csak egy tegnapi buliból maradt a fejemen” – mondja, nem az ukrán színek miatt vette fel belvárosi utcai borozáshoz, de nem bánja, hogy emiatt is pont passzol. Ukránnak tekinti magát, az orosz nyelvűség ebből a szempontból mellékes.

„Katona nem lehetek, mert egészségügyi problémám van, de ha jönne az orosz hadsereg, nyilván hazamennék, fegyvert szereznék,

ülnék a lakásomban, aztán, ha valaki be akarna rontani, hát, próbálja meg” – adott leckét Miroszlav a partizánság home office verziójából.

A baráti társaságban akad olyan is, aki már szolgált az oroszbarát szeparatista Donyecki és Luganszki Köztársaság (DNR és LNR) körüli kelet-ukrajnai frontvonalban. „A nevelőapám szibériai, nagyon nem akarta, hogy menjek és harcoljak, mégiscsak testvérek vannak a túloldalon” – ez az ellentmondás változó erővel, de örökké jelen van kisebb-nagyobb intenzitással az ilyen beszélgetésekben. Van, aki azzal oldja fel, hogy egy dolog az orosz nép, akivel jóban vannak, és egy másik az orosz állam – esetleg azt is leszűkítve a putyini vezetésre –, amelyik viszont birodalmi reflexszel vissza akarja szerezni Ukrajnát.

A frontemlékekben is bizarr módon összekeverednek az erővonalak: egy volt katona arról mesélt, hogy ivott is a túloldalon lévő szeparatistákkal, bár részleteket nem árult el erről. Azt viszont elmondta, hogy saját tapasztalata szerint a tűzszünet kisebb-nagyobb megsértése kölcsönös volt, és legtöbbször italozásból.

A civilek folyamatosan járnak át, az idősek átveszik az ukrán oldalon a nyugdíjukat, aztán a donyecki oldalon a sajátjukat – mesélte. Egy luganszki barátja például Kijevben tanul, ha nem is gyakran, de több-kevesebb rendszerességgel hazajár az oroszbarát szakadár területre. Nem tervezi, hogy ott marad, idővel családja is átjönne Kijevbe.

A Nyugat segít?

Hogy ők maguk hol látnák szívesen Ukrajnát ebben a 21. századi orosz-nyugati hidegháborúban, abban csak részben van egyetértés: az biztos, hogy nem Oroszországgal szoros szövetségben. A nyugati integráció azonban már bonyolultabb. A szintén inkább orosz nyelvi közegből, Zaporozsjéből érkezett Danyiil szerint „a Nyugat partner, de nem barát”, ettől függetlenül örülne, ha Ukrajna NATO- és EU-tag lenne, de nem lát rá reális esélyt. Rendőrnek készülő barátja szerint nem is kell erre törekedni: függetlennek kell maradni, az ország csak veszítene ebből, ha Brüsszel mondaná meg a szabályokat.

Ez a mindenkitől független Ukrajna nem népszerűtlen gondolat, más kérdés, hogy az ország ebben a státuszában volt, amikor Oroszország 2014-ben elcsatolta a Krímet, és támogatásával létrejöttek a kelet-ukrajnai szakadárállamok.

Nem mellesleg a gázüzletágban orosz kapcsolataival operáló, egy időben Magyarországon is aktív Dmitrij Firtas is erről az „eurázsiai Svájcról” írt Ausztriából, ahonnan épp kiadatását várja az Egyesült Államok.

A békésen hangzó terv ellenzői szerint ez Vlagyimir Putyin orosz elnök célja – ezért is állt az elgondolás mellé Firtas is –, mert a Kreml tudja, hogy nyugati támogatás nélkül hosszú távon Ukrajnának nem lenne esélye ellenállni az orosz befolyásnak.

Ez az igény persze nem most, nem is 2014-ben bukkant fel, csak folyamatosan erősödött. És a befolyás igénye nem áll meg a már ellenőrzés alá vont területeknél. Ezt jelezte Putyin írása, amely tavaly jelent meg a Kreml hivatalos oldalán arról, hogy az ukrán és az orosz egy és oszthatatlan, csak mesterségesen szétválasztották a bolsevikoktól kezdve. (Putyin itt egyébként valójában erősen kritizálja a Szovjetunió nemzetiségpolitikáját. Bár az orosz elnök a szovjetnosztalgiára is rájátszik, ebben az írásában inkább III. Sándor birodalmi politikáját idézi meg követendő példaként.)

Zelenszkij ugyanott lehet idióta és bölcs

A Majdanon azért bármikor lehet számítani egy gyors tüntetésre Ukrajnáért. Vasárnap az eddigi nyugati támogatást köszönte meg néhány száz ember, nem messze tőlük pedig a demokratikus Belaruszért tüntetők vállaltak szolidaritást. (Ukrajna Litvánia és Lengyelország mellett az egyik legfontosabb menekülési iránya az Alekszandr Lukasenko diktatúrájából külföldre kényszerült ellenzékieknek.) Az amerikai, kanadai, török – talán, mert vásárolhattak a törököktől harci eszközöket –, észt, cseh zászlók alatt azonban a tüntetők ellentmondásosan ítélték meg a kijevi vezetést.

„Az elnök egy idióta” – mondta egyikük, Volodimir Zelenszkij néhány nappal korábbi nemzetközi sajtótájékoztatójára emlékezve. Az ukrán elnök itt arról beszélt, hogy a nyugati sajtó kelti a hisztériát, ahelyett, hogy tömegtájékoztatással foglalkozna, és ezzel gazdasági kárt okoz az egyébként is nehéz helyzetben lévő Ukrajnának. A képletet bonyolítja, hogy az elnök szerint azonban országa nyolc éve Oroszország háborús fenyegetettségében él, így indokolt a nyugati segítség, fegyverekkel és Oroszországgal szembeni szankciókkal.

A sajtótájékoztató ellentmondásossága összhangban volt azzal a CNN-en megjelent, névtelen ukrán diplomáciai forrásra alapozó hírrel, amely szerint Zelenszkij és Joe Biden legutóbbi telefonbeszélgetése nem ment igazán jól, mert az amerikai elnök szerint az orosz támadás esélye februárban nagyon valószínű, az ukrán elnök szerint viszont kevésbé. Eközben azt senki sem vitatja, hogy orosz oldalon több mint százezer katonát vont össze Moszkva, amiről a Kreml azt mondja, nem jele támadás előkészítésének.

A tüntetésen ukrán zászlóba burkolózó Anna szerint Zelenszkij nem tudja mit akar. Mellesleg a 30-as éveiben járó édesanya is szovjet katonacsaládból származik, élt a távol-keleti Vlagyivosztokban is, orosz iskolába járt. Ettől még ukrán az anyanyelve és Ukrajna függetlenségét szerinte biztosítani kell, nyugati segítséggel.

„Elegünk van abból, hogy az orosz állam mindenkit kistestvérnek tart. Most minket, aztán majd megint magukat, magyarokat, meg a cseheket.”

A vele érkezett idős asszony – szintén Anna – egyetért vele, különbség legfeljebb abban van, hogy a mindenkori, vagy a putyini államot tekintik birodalminak. A 82 éves Anna – aki egyébként orosz irodalomtanár volt évtizedeken át – az utóbbit vallja, dacára annak, hogy apját Ukrajnából 1939 végén a Gulágra vitték, aztán fogolyként hadiipari gyárban dolgozott. Túlélt mindent, gyalog jött vissza Kazahsztánból.

Persze, hogy közös a nyelvünk, 300 év elnyomás alatt miért ne lenne? – vágta át a nyelvi-érzelmi bonyodalmak csomóját néhány méterre egy másik tüntető, kezében egy „Köszönjük a szövetségeseknek!” táblával. A civilben fényinstallációkkal foglalkozó Roman szerint az ő orosz anyanyelve sem jelenti, hogy kétkednie kellene saját ukránságában. „Jó, sokáig azt hittem, hogy nagyon hasonlók vagyunk, de 2014-ben rá kellett jönnöm, hogy nem”.

Ahogyan Zelenszkij sem kevésbé ukrán attól, hogy saját önmeghatározása szerint zsidó származású és orosz anyanyelvű. Roman azt is érti, miért mondta Zelenszkij, hogy az orosz támadás fenyegetése most nem nagyobb mint eddig – ami közvetve inkább azt jelenti, hogy korábban sem volt kisebb. „Fontos megnyugtatnia az embereket, a pánikot kerülnie kell az ország vezetőjeként” – mondta Roman.

Nagyon begyorsult a nyugati diplomácia

Miközben keleten az orosz katonai mozgás látványos, nyugaton rég nem látott diplomáciai hullám indult el: lemondta Japán útját és a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetése után kedden Ukrajnába érkezik Boris Johnson brit kormányfő, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pedig arról beszélt az ukrinform.ua szerint, hogy megy a holland és a lengyel kormányfő, a jövő hét elején a francia és a német külügyminiszter is, akik a tervek szerint Ukrajna keleti felébe is ellátogatnak – persze nem az oroszbarát szakadárok területére, de a feszültséghez közeli térségbe. Szintén Ukrajnában van az Európai Parlament külügyi bizottságának küldöttsége is.

„Ez rendkívül fontos jelzés. Értékes az is, ha Londonból, Berlinből hangoznak el a támogató nyilatkozatok, de sokkal erősebben hangzik, ha Kijevben mondják el” – mondta a Telexnek Pavlo Klimkin. A volt külügyminiszter 2014-től öt éven állt az ukrán diplomácia élén, aztán nézeteltérése támadt az új elnökkel az orosz erők által 2018-ban elfogott ukrán haditengerészek kiadatásának módjában. Ő mérsékelten optimista:

szerinte általános támadásra nem szánja el magát Oroszország, de igyekszik katonai provokációkkal folyamatos nyomás alatt tartani Ukrajnát és a Nyugatot.

„Moszkva célja, hogy a reményt is elvegye Ukrajnától, gyengítse és visszaterelje az orosz érdekszférába.”

A volt külügyminiszter szerint a Kreml teszteli, hogy meddig mehet el. „Ez Magyarországnak sem mellékes, hiszen a NATO újabb tagjainak helyzetét is vitatja Moszkva. Minél határozottabb a nyugati kiállás Ukrajna mellett, annál nagyobb Magyarország biztonsága is.”

Szerinte ha a nyugati kiállás és határozott diplomáciai, katonai támogatás meglesz, akkor öt év múlva már nem lesz érezhető az orosz nyomás. A magas kőolaj- és földgázárakból adódó konjunktúra véget ér, Oroszország kénytelen lesz letenni Ukrajnától, amelynek létjogosultságát sem akarja elismerni Putyin, és ebben konszenzus van az orosz politikai eliten belül.

Klimkin szerint az orosz elnök rosszul ítélte meg a Nyugat erejét, sokkal határozottabb a kiállás, mint amivel számolt, így csak látszólagosan aktív Moszkva, mostanra inkább a Nyugat vette át a kezdeményezést – erről szólnak a kiállások is, az eddigi hadfelszerelési támogatás és továbbiak ígérete.

Persze, ettől Ukrajna még nem lesz holnapra a NATO tagja, de Klimkin szerint a folyamat efelé tart és fel is gyorsult: már az ország kétharmada támogatja a csatlakozást, azaz az orosznyelvű keleti és déli részekben is látványosan megnőtt ennek a célnak a pártolása. Ehhez egyszer „minden lehetséges eszközzel vissza kell szerezni” a Krímet, Donyecket és Luganszkot is.

Az orosz anyanyelvű ukrajnaiak „nem akarnak úgy élni, mint Oroszországban. És ennek semmi köze a nyelvhez. Putyin fenyegetésnek tartja Ukrajnát, és az ő szempontjából igaza is van: joggal fél egy sikeres országtól, amellyel Oroszországnak sok mindenben közös a történelme, kultúrája.”

Ez ugyanis azt mutatná meg az orosz társadalom számára is, hogy másfajta berendezkedés is lehetséges – vélte a volt külügyminiszter. Hogy Ukrajnában az orosz anyanyelvből nem következik az orosz állam iránti lojalitás, arra maga Klimkin is példa. Az oroszországi Kurszkban született, édesanyja orosz, mégsem kérdés számára, hogy ő ukrán. Oroszországban élő apósa pedig szovjet dandártábornok volt, aki ráadásul 2014-ben kitüntetést is kapott a Krím visszaszerzéséért. „Az apósom, akivel egyébként semmilyen kapcsolatom nincs, épp Kijevben volt a Krím orosz elfoglalásakor, abban semmilyen módon nem vett részt. Ez egy orosz titkosszolgálati operáció volt, csak azért, hogy engem kompromittáljanak” – mondta Klimkin.

Zelenszkij egyensúlyozó beszédét is megérti, a pánikot el kell kerülni, mert a gazdasági helyzet valóban nehéz, a hrivnya gyengül, az ukrán államkötvények csak magas kamattal adhatók el, bár szerinte jobban láthatóvá kellene tenni, hogy mit tesz az ukrán vezetés az ország megerősítése érdekében.

Ez már nem a 2014-es ukrán haderő

A megerősítés folyamatos, az ukrán katonai beszerzések révén az ukrán hadsereg már nem ott tart, mit 2014-15-ben, amikor néhány – hivatalosan nem jelen lévő – orosz század és az oroszbarát szeparatisták jelentős területeket tudtak elvenni Ukrajnától vagy súlyos veszteségeket okozni Debalcevónál. Ami nem mellesleg a szeparatisták részéről az első minszki tűzszüneti megállapodás megsértése volt, hiszen Debalcevónak annak alapján ukrán fennhatóság alá kellett volna esnie.

Egyelőre az utánpótlással sincs gond, sok fiatal érzi vonzónak a 120 ezer forintnak megfelelő fizetést, ami a frontvonalban 230 ezerre is felmehet egy hivatásos sorkatona esetében. (A műveleti területre csak hivatásos katonák mennek.) 2014 óta a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban összesen 14 ezer civil és katona vesztette életét.

„Most végeztünk a kiképzéssel, indulunk az egységeinkhez” – mondta a kijevi főpályaudvaron két katona. Azt mondják, nem félnek a harctól, de egyelőre inkább arra számítanak, hogy nem kell szembeszállniuk az orosz hadsereggel.