A ruháikkal hekkelték meg a lengyel köztévét, ami szintén agyonhallgatja a Pegasus-ügyet

2022. január 11. – 14:38

Másolás

Vágólapra másolva

Nemcsak a magyar közmédia hallgatja agyon a Pegasus-ügyet, hanem a lengyel is, azonban az ottani köztévét meghekkelte két interjúalany, akik pegasusos pulóverekben ültek be az egyik műsorba, vette észre a 444.

Kamila Pociech közgazdász-influenszert és Jakub Szalaty vállalkozót teljesen más témában, országúti amatőr bringásként hívták meg a TVP nevű köztévé reggeli beszélgetős műsorába. Utólag arról beszéltek, először nem is akartak elmenni az Orbán Viktor közeli szövetségesének számító lengyel kormány érdekeit kiszolgáló közmédiába, aztán kitalálták, inkább meghekkelik a rendszert.

Egy barátjuk által az alkalomra tervezett ruhában jelentek meg a stúdióban. Szalaty pulóverén egy szárnyas ló – lengyelül „pegaz” – ábrája, Pociechén „U.S.” felirat volt.

Forrás: TVP
Forrás: TVP

Jarosław Kaczyński, Lengyelország miniszterelnök-helyettese és a Jog és Igazságosság párt elnöke pár nappal ezelőtt elismerte, hogy Lengyelország megvette a Pegasus kémszoftvert, azt viszont tagadta, hogy azt politikai ellenfeleinek megfigyelésére használták volna. A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap szerint a kormány törvénytelen módon, az Igazságügyi Alap forrásait felhasználva szerezte be a kémszoftvert 5,4 millió euróért.

Lengyel sajtóértesülések szerint a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) ellenzéki képviselők megfigyelésére is használta a Pegasust. A 2019-es parlamenti választások előtti hetekben a lengyel ellenzék kulcsfiguráinak ügyvédjét, Roman Giertychet célozták meg a Pegasusszal, két évvel később az igazságszolgáltatás kormánypárti ledarálása ellen küzdő kritikus ügyész, Ewa Wrzosek telefonját hekkelték meg a hírek szerint. Később kiderült, hogy a 2019-es választás előtt Krzysztof Brejza lengyel ellenzéki szenátor mobilját is célba vették a szoftverrel, a telefonját összesen 33 alkalommal hekkelték meg 2019. április 26. és október 23. között.

A Direkt36 még júliusban írt arról elsőként, hogy Magyarországon ellenzéki politikusok, üzletemberek, újságírók és diákok ellen vethették be azt a kémprogramot, amelyet az NSO terroristák, kiberbűnözők és bűnszervezetek ellen fejlesztett ki. A kémszoftvert több, a kormánnyal kritikus újságíró, civil aktivista és gazdasági szereplő készülékén is megtalálták, de még Áder János köztársasági elnök testőrének és a fideszes elit repülőútjait figyelő pilóta telefonján is.

Bár a kormány hónapokig ködösített az ügyben, Kósa Lajos novemberben egy újságírói kérdésre elismerte, hogy a magyar kormány beszerezte a kémszoftvert. Pintér Sándor belügyminiszter az Európai Parlament képviselői delegációjának budapesti látogatásakor beszélt arról, hogy a Pegasus kémszoftver használata minden esetben jogszerűen történt.