Varga Zoltán: Engem már előtte is lehallgattak

2021. november 18. – 10:38

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Zoltán már korábban is érzékelte, hogy lehallgatják, de meglepte a Pegasus kémszoftver technológiája. A Central Médiacsoport tulajdonosa, Magyarország harminchatodik leggazdagabb embere a Forbes.hu-nak adott hosszú interjút, amiből a legérdekesebb mondatokat idézzük.

Máshogy kommunikál, amióta tudja, hogy lehallgatják? „Nem. Azért nem, mert engem már előtte is lehallgattak. Az, hogy a Pegasussal, ezzel az új technológiával, az meglepett. De régebben is kaptam már jelzéseket, saját magam is megnézettem bizonyos rendszereken az eszközeimet, ezért tudtam, hogy lehallgatnak és követnek.”

Július 18-án robbant ki a Pegasus nevű kémprogram körüli botrány, ekkor jelentek meg a nemzetközi, tizenhét újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 tényfeltáró csapata vett részt ebben. A hosszú és szövevényes sztorit itt foglaltuk össze röviden.

A politikáról: „A politika alapvetően mindig tüzet olt, választást szeretne nyerni és hatalomban akar maradni. Ebbe pedig nem férnek bele a reformok, a hosszú távú, fájdalmas intézkedések.”

A nyomtatott lapokról. „A Marie Claire-t megtartottuk, a Cosmopolitannak viszont csak a digitális felületét, mert printben nagyon nem ment. Szerintem a magyar vásárló választ. A Marie Claire-nek van egy erős zöld, meg egy nagyon erős jogvédő oldala. (…) A National Geographic egy nyereséges, nagyon szép termék, nagyon szeretjük. (…) A Nők Lapja köszöni szépen, jól van, ő is elszenvedte azt, amit mindenki elszenvedett. Alapvetően most egy megújulási folyamatban vagyunk, és ez tök jól megy, azt látjuk, hogy szeretik az olvasók.”

A fizetős online tartalmakról. Az biztos, hogy még nem találtuk meg a jó megoldást, nem azt hozták eddig az előfizetős számok, amit vártunk. Nagyon sok tudást szereztünk belőle (a noklapja.hu-ból), de nem értük el azt, amit akartunk. (…) (A Sport24-nél) legalább volt foci-Eb meg olimpia. Jobbak is lettek a számok egyébként, mint a noklapja.hu-nál, de ez sem érte el még a várakozásainkat.

Összességében elégedett? „A magyar állapotokkal nem bosszantom magam, mert ez nem rajtam múlik. Amit tudok, megteszem, ezért ami a saját hatáskörömben van, azzal elégedett vagyok. Arra pedig, hogy milyen az ország, és milyen a politikai közeg, nincs ráhatásom. Illetve azon belül azt teszem, amit a lelkiismeretem diktál, és ezzel én jól érzem magam.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!