Perrel fenyegeti az Európai Bizottság Magyarországot a Klubrádió ügye és a melegellenes törvény miatt

2021. december 2. – 14:37

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb szakaszához érkezett két kötelezettségszegési eljárás is: mind a földi frekvenciáján februárban elhallgatott Klubrádió, mind a nyáron elfogadott melegellenes magyar törvény ügyében indoklással ellátott véleményt küldött a magyar kormánynak az Európai Bizottság. A Bizottság csütörtöki közleményében arra szólította fel a kormányt, hogy tartsa be az elektronikus hírközlésre, a diszkriminációra és az e-kereskedelemre vonatkozó uniós szabályokat, és

ha ennek két hónapon belül nem tesznek eleget, eljárást indítanak az Európai Unió Bíróságán.

A kormány november végén levélben még arra kérte az Európai Bizottságot, függessze fel több eljárását is Magyarországgal szemben – erre a brüsszeli testület annyit reagált, hogy az eljárások lezárására „az egyetlen lehetőség az, ha annak az alapját jelentő ügy megoldódik”.

Diszkriminálták a Klubrádiót

Mint arról már korábban beszámoltunk, az Európai Bizottság még júniusban indított eljárást Magyarország ellen, amiért a Klubrádió szerintük erősen megkérdőjelezhető okokból veszítette el a frekvenciáját idén februárban. A 92,9-es frekvenciára 2014-ben költözött a Klubrádió, a hét évre szóló sugárzási jogosultságot azonban a csak a Fidesz által delegált tagokból álló Médiatanács nem újította meg, az új frekvenciapályázatot pedig januárban felfüggesztette.

Az Európai Bizottság szerint viszont aránytalanok és átláthatatlanok voltak a Médiatanács azon határozatai, amelyekben elutasították a Klubrádió jogosultságainak megújítását, és így megsértette a testület az uniós jogot. Sőt, szerintük a Médiatanács a rádió esetében diszkriminatív módon alkalmazta a magyar médiatörvényt, holott az uniós távközlési szabályok szerint kulcsfontosságú az arányosság és a megkülönböztetésmentesség elve. Bár a Bizottság júniusi felszólító levelére reagáltak a magyar hatóságok, a brüsszeli testület nem elégedett meg ezzel, így újabb lépésként indoklással ellátott véleményt küldtek az ügyben.

„Amennyiben Magyarország 2 hónapon belül nem hozza összhangba a határozatát az uniós távközlési szabályokkal, a Bizottság úgy dönthet, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjeszti”

– írja a közlemény. A Klubrádió elhallgattatásáról bővebben ebben a cikkünkben olvashat, arról pedig itt írtunk, hogy az ügyet a rádió a strasbourgi Európai Emberi Jogok Bíróságára viszi.

Fellépnek a melegellenes törvény ellen is

Szintén indoklással ellátott véleményt küldött az EB a melegellenessé terelt „pedofiltörvény” ügyében a kormánynak: egyrészt indult egy eljárás a nyáron elfogadott törvény miatt, ami megtiltja, illetve korlátozza a 18 év alattiak hozzáférését „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást megjelenítő vagy népszerűsítő” tartalmakhoz; egy másik eljárás pedig az LMBTQ-vonatkozású gyermekkönyvekben kötelezően feltüntetendő felelősségkizáró nyilatkozat kapcsán indult.

A Bizottság szerint Magyarországnak tiszteletben kell tartania a szexuális kisebbségekhez tartozók alapvető jogait a megkülönböztetéstől való mentességhez és a véleménynyilvánítás szabadságához. A melegekről (is) szóló gyermekkönyvekben kötelezővé tett nyilatkozattal viszont a magyar kormány

  • korlátozza a szerzők és könyvkiadók véleménynyilvánítási szabadságát;
  • indokolatlanul hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a szexuális irányultság alapján;
  • és helytelenül alkalmazza a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó uniós szabályokat.

A nyáron elfogadott melegellenes törvény pedig szintén ellentétes számos uniós jogszabállyal a Bizottság szerint, többek között

  • indokolatlan és aránytalan korlátozásokat vezettek be a melegeket ábrázoló médiatartalmakra és az ezeket bemutató médiaszolgáltatókra;
  • aggályosan korlátozza a törvény az elektronikus kereskedelmet is;
  • ráadásul a Bizottság szerint a magyar rendelkezések sértik az emberi méltóságot, a véleménynyilvánítás és a tájékoztatás szabadságát, a magánélet tiszteletben tartásához való jogot, valamint a megkülönböztetésmentességhez való jogot.

Bár a júliusban küldött hivatalos felszólító levélre is kapott választ a kormánytól mindkét esetben a Bizottság, a testület szerint ez nem orvosolta a problémákat, így indoklással ellátott véleményt küldtek a kormánynak. Mint a Klubrádió esetében, úgy a melegellenes jogszabályok esetén is két hónapja van arra Budapestnek, hogy feloldja az uniós jog megsértését – ellenkező esetben az Európai Unió Bíróságához fordulnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!