Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a Klubrádió ügyében

2021. június 9. – 14:31

frissítve

Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a Klubrádió ügyében
A Klubrádió stúdiója – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság a Klubrádió ügyében – derült ki a Bizottság honlapján szerdán megjelent júniusi összesítésből.

A Bizottság arról ír, hogy szerintük a Médiatanács erősen megkérdőjelezhető indokokra hivatkozva utasította el a Klubrádió frekvenciahasználati kérelmét. Mint írják, a rádió jogosultságának megújítását elutasító határozatai aránytalanok és átláthatatlanok voltak, így sértették az uniós jogot.

Az EB szerint a Klubrádió esetében diszkriminatív módon alkalmazták a magyar médiatörvényt, holott az uniós távközlési szabályok alapelvei között szerepel az arányosság elve és a diszkrimináció tilalma is.

A Klubrádió esete miatt a Bizottság felszólító levelet küldött a magyar kormánynak, amelynek két hónapja van reagálni az EB felvetéseire. Ha a testület nem kap kielégítő választ Budapestről, akkor a Bizottság dönthet úgy, hogy tovább folytatja a jogsértési eljárást, és indoklással ellátott véleményt küld a kormánynak.

A Momentum EP-képviselője, Donáth Anna közleményt is megjelentetett az ügyben: mint írja, tavaly szeptemberben és idén márciusban is levélben jelezte a Bizottságnak, hogy a csak a Fidesz által delegált tagokkal működő Médiatanács a sajtószabadság megvédése helyett „a kormány érdekeinek kiszolgálásán, és a médiaszabadság korlátozásán fáradozik”. Szerinte a Klubrádió pályázatának elutasításával „a gyakorlatban elhallgattatták az egyik utolsó, független magyar médiumot”.

„A döntést üdvözlöm, nem állunk meg itt, tovább küzdünk a független magyar médiáért” – kommentálta Donáth az Európai Bizottság döntését.

A Klubrádió elhallgatása, a per háttere

A 92,9-es frekvenciára 2014-ben költözött a Klubrádió az addig használt 95,3-ról, elölről kezdve ezzel a korábban elnyert 7 éves jogosultságát a sugárzásra. 2020 végén a Médiatanács nem újította meg a rádió frekvenciahasználati jogosultságát, és elkezdte előkészíteni a pályázatot a 92,9 MHz használatára.

A pályázaton a Klubrádió mellett a Spirit FM-et működtető Közösségi Rádiózásért Egyesület és egy 2020 márciusában alapított cég, az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. indult – előbbi az ATV-hez, utóbbi Bíró Balázshoz, Andy Vajna egykori médiajogászához köthető. A pályázaton nem született győztes, a Klubrádiótól hiánypótlást kértek, a másik két pályázatot alaki hibák miatt érvénytelennek találták. A Közösségi Rádiózásért és az LBK által benyújtott jogorvoslati kérelem miatt, annak lezárultáig a frekvenciapályázatot a Médiatanács januárban felfüggesztette. Minderről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.

A Klubrádió még az eredeti, a frekvenciahasználat hosszabbítását megtagadó 2020-as médiatanácsi döntést megtámadta a bíróságon, de az ellenük ítélt februárban, így a rádiónak végül el kellett hallgatnia a 92,9-en február 14-én éjfélkor. Bár a Klubrádió azt szerette volna elérni, hogy az eredeti határozat minden pontját semmisítsék meg, és kötelezzék új eljárás lefolytatására a hatóságot, májusban a Fővárosi Törvényszék is a Médiatanács javára ítélt a frekvenciapályázat ügyében.

Az azóta csak az interneten fogható rádió utolsó földi sugárzású napjáról készült a Telex alábbi videója:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!