A 35 évig rejtőzködő, sorozatgyilkos rendőr búcsúlevele újabb ügyeket hozhat elő

Legfontosabb

2021. október 14. – 21:24

A 35 évig rejtőzködő, sorozatgyilkos rendőr búcsúlevele újabb ügyeket hozhat elő
A francia rendőrség által kiadott fantomképen François Verove fiatalon

Másolás

Vágólapra másolva

Suzanne Bloch mindennap délben hazatelefonált a munkahelyéről, hogy ellenőrizze, rendben hazaért és megebédelt-e 11 éves kislánya, Cécile. 1986. május 5-én azonban a szokásostól eltérően a kislány nem vette fel a telefont, sem délben, sem később. Cécile holttestét aznap este találták meg a bérház pincéjében. A kislányt megerőszakolták és megölték, ügye Franciaország-szerte ismert lett, gyilkosa pedig évtizedeken keresztül nem került elő, egészen mostanáig.

35 évvel Cécile meggyilkolása után újraindították a nyomozást, és bekérték 750 volt csendőr és rendőr DNS-mintáját.

A több száz férfi közül egyetlenegy nem ment el mintát adni, inkább véget vetett az életének.

François Verove szeptember végi halála előtt megírt búcsúlevelében bevallotta, hogy ő volt a Cécile-t meggyilkoló sorozatgyilkos, akit csak „Ragyás” néven emlegetett a francia kriminalisztika. Bár a búcsúlevelében nem fedte fel az áldozatainak számát vagy nevét, egyértelmű, hogy legalább négy gyilkosság és több szexuális erőszak szárad a lelkén, és valószínű, hogy még több erőszakos bűncselekményt is elkövetett.

Szabályosan csapdát állított a kislánynak

Miután nem tudták elérni a kislányukat telefonon, Cécile szülei felhívták az iskolát, ahová a gyereknek egyedül kellett volna elindulnia reggel, miután ők elmentek munkába, részletezi a Crimino dokumentumfilmje. Csakhogy az iskola sem tudott semmit a kislányról, így Suzanne Bloch hazasietett, a lakás üres volt. A Bloch szülők végigjárták az iskola felé vezető utat, kikérdezték az összes boltost, de senki nem látta aznap a kislányt az utcán. A szülők értesítették a csendőröket, akik miután megértették, hogy komoly a gond, elkezdték emeletről emeletre átkutatni az egész házat. A csendőrök az alagsorban lévő műszaki helyiségbe is lementek. A feltűnően nagy rendetlenség közepén keresgélve végül rábukkantak Cécile szőnyeggel letakart élettelen testére. Ez nagyjából három órával az után történt, hogy a kislány eltűnését észlelték a szülők.

A kislány félig le volt vetkőztetve, a testén erőszakra utaló nyomok voltak, a nyakán pedig csík alakú nyom futott végig, valószínű volt, hogy egy kötéllel fojthatták meg. A fojtogatás mellett a gyilkos biztosra akart menni, hogy az áldozata nem él, ezért a mellkasán is megszúrta a gyereket. A nyomozók az egész helyet átvizsgálták, de nem találták meg a gyilkos fegyvert. A Bloch-lakás átkutatásával sem mentek sokra a rendőrök: nem volt betörésre vagy dulakodásra utaló nyom, mintha semmi nem történt volna ott.

A rendőrök arra jutottak, hogy bármi történt is a gyilkos és a kislány között, az valószínűleg a lakáson kívül zajlott le, de magán a lakóházon belül – mondta az egyik nyomozó később a Crimino műsorában. A rendőrök kihallgatták a két szülőt, és Cécile 24 éves féltestvérét is, Luc Richard-Blocht, aki nagyjából 10 perccel azelőtt ment el otthonról, hogy a húgának is el kellett volna indulnia. A kihallgatások után arra jutottak, hogy Cécile-t akkor kaphatták el, amikor el akart indulni az iskolába 8:40 körül, és hogy amikor Luc kicsivel korábban elhagyta a lakást, akkor a tettes már a házban lehetett.

A párizsi ház, ahol Cécile Blocht meggyilkolták – Forrás: Wikipedia
A párizsi ház, ahol Cécile Blocht meggyilkolták – Forrás: Wikipedia

Luc találkozott is egy ismeretlennel a házból kifele menet: egy atletikus, átlagnál magasabb, rosszul öltözött férfivel liftezett együtt, aki feltűnően kedves és udvarias volt vele. Az idegen szembetűnő ismertetőjele a pattanásos, sebhelyes arca volt, innen származott később a „Ragyás” elnevezés.

A férfi azért is tűnt fel Lucnek, mert szinte már túl kedves volt, mint aki ezzel akarja elkendőzni a gyanús mivoltát.

A sebhelyes arcú férfival a szülők is találkoztak a liftben majdnem egy órával korábban, és megjegyezték, hogy bár leértek a földszintre, a férfi mégsem szállt ki, hanem továbbment a felvonóval felfelé, ahonnan jött. Fél nyolc és fél kilenc között, a Bloch szülőkön és Luc Richard-Blochon kívül több lakó is találkozott vele a liftben, ezek szerint egy órán keresztül fel-alá járkált a házban.

A rendőrök több nyom alapján is arra jutottak, hogy a sebhelyes arcú férfi jól felkészült a gyilkosságra. Egy cigarettásdobozzal kitámasztotta az alagsorba vezető ajtót, és valószínűleg működésképtelenné tette a kaputelefont. Egy másik fontos részlet volt, hogy a bérház két liftjéből az egyik aznap nem működött, így minden lakó ugyanazt a felvonót volt kénytelen használni. A gyilkos így biztosra mehetett azzal, hogy ha Cécile elindul az iskolába, akkor abba a liftbe fog beszállni, ahol ő már várja. A Ragyás tehát egyértelműen csapdát állított a kislánynak, akit a nyomozók szerint megfenyegethetett a liftben, és lekényszerítette az alagsorba.

A kislány testének boncolása megerősítette, hogy a gyilkos megerőszakolta, aztán megfojtotta, és megszúrta a mellkasát. A nyomozóknak sikerült ondómintát találniuk, de ekkoriban még nem lehetett hatékony DNS-vizsgálatot végezni. A mintákból azonban sikerült megállapítani, hogy a tettes A-s, Rh+ vércsoportú. Luc leírása alapján a nyomozók fantomképet is készíttettek a gyanúsítottról, de az senkire nem hasonlított a rendőrség által ismert bűnözők közül. Hiába tették közzé a férfi képét az újságokban és a többi rendőrőrsön, a tettes felszívódott.

Egy szadista, aki a hatalomra bukik

A rendőrök ezért elkezdtek más olyan, kiskorúak ellen elkövetett szexuális jellegű bűncselekményeket keresni, melyeknek a körülményei hasonlók voltak. Nagyon hamar találtak is ilyet: egy hónappal korábban, április 6-án egy másik kislányt is megerőszakoltak Párizsban, két kerülettel odébb. A 8 éves Sandra is egyedül indult el otthonról iskolába, de a liftben megtámadták, levitték a pincébe, és megerőszakolták. Sandra túlélte a támadást, mert elájult, és a tettes azt hihette, hogy meghalt, ezért otthagyta. A kislány által adott személyleírás a pattanásokat kivéve nagyjából egyezett a sebhelyes férfi leírásával, a módszer maga pedig teljesen ugyanaz volt, mint ami Cécile esetében, a nyomozók ezért összekötötték a két ügyet.

A következő nyolc évben több olyan, a Ragyáshoz köthető eset is történt, amelyeknek gyerekek voltak az áldozatai. A Ragyás 14 éves, Marianne nevű áldozata 1987-ben az iskolából ment haza egyedül ebédelni, amikor egy magát rendőrnek mondó férfi bement a lakásába, és megerőszakolta – derül ki a BMF hírcsatorna műsorából. A nyomozás során nem találtak gyanúsítottat, és nem tartóztattak le senkit, de sikerült felállítani egy pszichológiai profilt az elkövetőről. E szerint szinte minden alkalommal megkötözte az áldozatait, amire egyébként nem lett volna szükség, mert az esetek nagy részében nála sokkal fiatalabb és gyöngébb lányokat támadott meg.

„Valószínűleg egy félénk férfiról van szó, aki nem mer közeledni a nőkhöz, bármennyire szeretne is”

mondta 2015-ben Frédérique Balland pszichológus. A napközben elkövetett támadásokból azt a következtetést vonták le, hogy az elkövető nem nappal jár munkába. Emellett azt is valószínűnek tartották, hogy valamilyen biztonsági vonalhoz kapcsolódó munkakörben dolgozik, és szeretné, ha hatalma lenne.

Egy másik kiskorú áldozatot 11 évesen erőszakolt meg 1994-ben a Ragyás. Az áldozat 2003-ban beszélt névtelenül a hírcsatornának. Teljesen átlagos figurának írta le a férfit, aki azt állította magáról, hogy rendőr. A csatorna által csak Marie-nak nevezett lány hozzátette: nagy szerencséje volt, hogy nyugodt tudott maradni, és hogy szerinte csak azért élte túl az egészet, mert állandóan beszélt, kérdezgette a férfit.

A BBC a francia sajtóra hivatkozva azt írta, hogy a Ragyás összefüggésbe hozható a 19 éves Karine Leroy 1994-es meggyilkolásával is. Leroy holttestét 1994-ben találták meg, egy hónappal az után, hogy eltűnt az iskolába menet. Emellett egy 24 éves német nőt is a Ragyás erőszakolhatott meg, ők voltak az utolsó ismert esetek, ám még később is felbukkantak megoldatlan ügyek, ahol felmerült a neve.

2001 környékén sikerült a nyolcvanas években vett ondómintákból DNS-t kinyerni. Ez aztán egyezést mutatott egy 1987-ben történt kettős gyilkosság idején vett mintával, ami felfedte, hogy a Ragyás ölte meg 1987-ben a 38 éves Gilles Politit, és a nála au pairként dolgozó huszonéves német lányt, Irmgard Müllert is. Az ügyön dolgozó nyomozó szerint Müller, Politi és a tettes között valamiféle szerelmi háromszög lehetett, ami miatt a Ragyás végül meggyilkolta a másik kettőt.

„Már sok száz tetthelyet láttam, mindenfélét, amit csak akarnak. De ami ebben az esetben komolyan feltűnt, az a helyszín elrendezése volt”

mondta André Bizeul felügyelő. A gyilkos mindkét áldozatot a csuklójánál és a bokájánál kikötötte egy-egy ágyhoz. Müller keresztre feszített pózban volt kikötözve egy emeletes ágyhoz, Politi pedig az ágyon feküdt. Őt különös kegyetlenséggel ölte meg a gyilkos, egy fojtópánt-szerű kötözéssel – írja az Actu Paris. A helyszínről egy cigarettát sikerült begyűjteni, illetve a nő naplóját, amelyben a harminc megemlített szerelme mellett csupán egy nevet nem tudtak soha azonosítani: egy bizonyos Elie Lauringe-et.

Gilles Politi és Irmgard Müller – Forrás: Crimino TV
Gilles Politi és Irmgard Müller – Forrás: Crimino TV

Megint egy mintapolgárnak tűnő ember, aki valójában sorozatgyilkos

A nyomozók a '90-es években történt utolsó három eset után, amikben a Ragyás rendőrként mutatkozott be, abba az irányba indult el, hogy a tettes a csendőrség vagy rendőrség tagja lehetett. 2014-ben újraindították a nyomozást, de csak 2021-ben jutottak el odáig, hogy kivizsgálják a csendőrség tagjait. Augusztusban indították el a DNS-minta bekérését, és 750 olyan csendőrt és rendőrt hívtak be mintát adni, akik a 80-as, 90-es években Párizsban szolgáltak.

„A módszerei és az áldozatok ellen elkövetett erőszakos bűncselekményei miatt biztosak voltunk benne, hogy vagy egy rendőrről vagy egy csendőrről van szó”

mondta Didier Saban, az áldozatok családjait képviselő ügyvéd. Saban szerint egyértelmű volt, hogy az elkövető mindent megtett annak érdekében, hogy a DNS-mintája ne maradjon ott a tetthelyen, ami persze nagyon nehéz feladat, amivel a gyilkos is tisztában lehetett. A DNS-vizsgálat volt végül az, ami kiugrasztotta a Ragyást, azaz François Verove-ot a bokorból.

A 2021-ben 59 éves Verove csendőrként szolgált az 1980-as években, majd átment a rendőrséghez, ahonnan később nyugdíjba is ment. Még rendőr volt, amikor Dél-Franciaországba költözött, és családot alapított, két gyereke született. Nyugdíjba vonulása után Prades-le-Lez község önkormányzatán lett tanácsos. Egyik volt kollégája nagyon kedves embernek írta le, akiről senki nem hitte volna, hogy valaha is erőszakos lett volna bárkivel.

„Hamar fel tudta magát idegesíteni, de soha nem volt erőszakos” – mondta kollégája, Denis Jacob. Ő 1995 és 1999 között dolgozott vele együtt a rendőrök szakszervezetében, tehát az utolsó gyilkosságok idején. Ekkoriban Verove-nak több hónapig szüneteltetnie kellett a munkáját, mert depressziós volt, gyógyszereket is szedett. Amikor viszont évekkel később találkoztak, 2013 körül, régi kollégája már sokkal békésebb és nyugodtabb volt Jacob szerint.

Verove szeptember 24-én kapta a felszólítást a bíróságtól, hogy öt nappal később menjen be DNS-mintát szolgáltatni – ekkor már tudhatta, hogy ha átfuttatják az adatbázison a mintáját, akkor biztosan lebukik. Ekkor nyom nélkül felszívódott, felesége néhány nappal később jelentette az eltűnését. A rendőrök szeptember 27-én találták meg a holttestét egy grau-du-roi-i bérelt lakásban, mellette a már említett búcsúlevéllel. Verove gyógyszer-túladagolásban halt meg.

A búcsúlevelében bevallotta, hogy a 80-as, 90-es években több „megbocsáthatatlan bűnt” is elkövetett, de végül mindig „összeszedte magát”. A gyilkosságokat nem részletezte, és az áldozatait sem nevezte meg, de a levelében arról ír, hogy 1997 óta nem követett el semmit. Ez arra enged következtetni, hogy az 1994-es esetek után még más bűncselekményt is elkövetett. DNS-mintájának köszönhetően valószínű, hogy több olyan megoldatlan ügyben is újra elkezd majd nyomozni a francia rendőrség, amelyekről korábban már letettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!