Lövöldözés tört ki az örmény–azeri határon

2021. május 25. – 16:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lövöldözés tört ki örmény és azeri katonák között kedden a két ország határa mentén, egy örmény katona életét vesztette – írja az MTI az örmény védelmi minisztérium tájékoztatása nyomán.

„Az örmény hadsereg szerződéses tizedese, V. Hursudján halálos sebet kapott, miután az ellenség tüzet nyitott Gegarkunik tartomány határ menti Verin Sorzsa faluban” – áll a közleményben. A tárca korábbi közleménye szerint helyi idő szerint Verin Sorzsa közelében délután fél három előtt fegyveres incidens történt, amelynek során „az ellenség örmény állásokat lőtt”.

Az örmény védelmi minisztérium a múlt héten arról számolt be, hogy az azerbajdzsáni fegyveres erők megpróbáltak határkiigazítást végrehajtani Szjunik tartomány egyik határ menti térségében. Nikol Pasinján ügyvivő örmény miniszterelnök szerint az azeri fegyveres erők három és fél kilométeres mélységben átlépték az örmény államhatárt. A védelmi tárca szerint az örmény alegységek válaszlépésére az azeri hadsereg leállította ezeket a határkiigazítási munkálatokat. Baku visszautasította a vádakat, és azt állította, hogy erői csupán az ország saját határait erősítették meg.

Pasinján később közölte: Örményország a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (ODKB) fordul az azeri katonák örmény területre történt behatolása miatt.

A két ország között legutóbb tavaly ősszel robbant ki fegyveres konfliktus az örmény ellenőrzés alatt álló szakadár Hegyi Karabah miatt. A harcokban október elejére már több mint százötven örmény vesztette életét, de találat érte Azerbajdzsán második legnagyobb városát is. Október közepén a két ország megállapodott ugyan egy tűzszünetben, de a harcok ezután is folytatódtak, és azokban fokozatosan fölénybe kerültek az azeri erők.

Az örmény kormányfő november 10-én, a teljes vereségtől tartva, tűzszünetet kötött. Múlt év végi nagyobb elemzésünket, amelyben többek között arról írunk, hogy a tűzszünet alapvetően rajzolhatja át a terület hatalmi és politikai viszonyait, itt olvashatja. Az örmény vereséggel véget ért csaták utórezgései azóta is érezhetők a két országban, a vesztes oldalon még márciusban is követelték tüntetők a kormányfő lemondását, míg az azeri elnök hadi trófeákkal és az elesettek sisakjaival a háttérben pózolt tavasszal egy háborús kiállításon, amiért Örményország fajgyűlölettel és népirtó politikával vádolta meg Azerbajdzsánt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!