Az azeriek szerint ők elfoglalták Hegyi-Karabah egyik létfontosságú városát

2020. november 8. – 11:49

frissítve

Az azeriek szerint ők elfoglalták Hegyi-Karabah egyik létfontosságú városát
Azeriek ünneplik Susa elfoglalását.Fotó: Tofik BABAYEV / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ilham Aliyev azeri elnök vasárnapi közlése szerint az azeri erők elfoglalták a stratégiai fontosságú Susi (Susa) városát az örmény erőkkel folytatott harcok során Hegyi-Karabahban, jelentette be „nagy büszkeséggel” az azeri elnök vasárnap. „Susi városát felszabadították az örmény megszállás alól. Susi a miénk! Karabah a miénk!” – mondta.

Ezt ugyanakkor örmény tisztségviselők cáfolták, szerintük a harc folytatódik. A szakadár Hegyi-Karabah miniszterelnöke szerint aki ellenőrzi Susit, az ellenőrzi egész Hegyi-Karabahot. A város 15 kilométerre fekszik Hegyi-Karabah fővárosától, Sztepanakerttől.

A többségében örmények lakta Hegyi-Karabah hovatartozása 1988 februárja, vagyis még a Szovjetunió összeomlása előtti idők óta nyílt vita tárgya Baku és Jereván között. A terület Azerbajdzsántól az 1992-1994-ben, Örményország támogatásával megvívott háborúban szakadt el, 30 ezer ember vesztette életét és százezrek kényszerültek menekülésre.

A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Hegyi-Karabah függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is. Az 1994 óta érvényes fegyvernyugvást mindkét oldalon rendszeresen megsértik. A harcok szeptember 27-én újultak ki ismét.

A helyzetről itt írtunk részletesebben>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!