Eddig 350 örmény katona vesztette életét Hegyi-Karabahban, Azerbajdzsán nem publikálja saját veszteségeit. A két fél pénteken bejelentette: készek arra, hogy az orosz elnök, Vlagyimir Putyin kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz üljenek.
Közzétették péntekre annak a 26 örmény katonának a nevét, akik a szeptember 27-én Örményország és Azerbajdzsán között újraindult, Hegyi-Karabahért folyó harcokban vesztették életét. Velük együtt már 350 katonai áldozata van a konfliktusnak örmény oldalon. Azerbajdzsán nem publikálja saját veszteségeit – Ilham Aliyev elnök bejelentette, hogy ezt csak a harcok végeztével fogja megtenni. Örmény beszámolók szerint az azeri veszteség is 300 felett van.
A halottak között van Albert Ovanniszjan tüzér is, akinek a harcok alatt a Reuters által készített fényképe bejárta a világot.
A 20 éves katona csütörtökön halt meg egy támadásban.
Az örmények lakta Hegyi-Karabah (örmény nevén Arcah) hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozik, a gyakorlatban azonban az 1994-es tűzszüneti megállapodás óta a nemzetközileg el nem ismert Hegyi-Karabah Köztársaságé, amely formálisan különálló, lényegében azonban egy egységet alkot Örményországgal. A 11 ezer négyzetkilométeres területet 150 ezer ember lakja.
A szeptember 27-én indult harcok kirobbantásával a felek egymást vádolják. Azerbajdzsán szerint ellentámadást hajt végre, miután több azeri települést örmény tüzérségi támadás ért. Az örmény fél szerint a harcokat az azeri hadsereg kezdte. Azerbajdzsán akcióját Törökország támogatja – mondván, a terület a nemzetközi jog szerint az 1991-ben függetlenné vált Azerbajdzsánt illeti, miután a Szovjetunió megszűnte előtt az azeri tagköztársaság része volt, autonóm területként. Örményország a 20. század folyamán többször kérte a szovjet vezetéstől, hogy az örmények lakta területet csatolják Örményországhoz.
A kereszténységet elsőként államvallássá tevő Örményország és a térségben a szeldzsukokkal a 11. században megjelenő török népekből kialakuló azerbajdzsániak együttélése lassan ezer éve tart – török, perzsa, orosz birodalmak alatt –, Hegyi-Karabah ügye – és általában az örmény–azeri ellentét – csak a 20. század elejére kialakuló modern nemzeti öntudattól kezdve vált éles kérdéssé.
1905–1906-ban volt az első etnikai alapú mészárlás, amelynek nagyobbrészt örmény áldozatai voltak. 1918-ban viszont – az akkor világszinten is meghatározó olajipara miatt már a cári Oroszországban is soknemzetiségű – Bakuban jött a revans: az első világháborúban széteső Oszmán Birodalom frontjait megjárt örmény erők a formálódó – nem sokkal később egy időre visszahúzódó – szovjethatalom oldalán mészároltak le azerieket. (Nem mellékes, hogy 1915-ben több mint egymillió örményt mészároltak le az Oszmán Birodalomban, márpedig az azerieket török szövetségeseknek tekintették.)
Az oroszországi polgárháború idején a terület brit érdekszféra volt, és a britek is hajlottak arra, hogy Hegyi-Karabah – a tőle nyugatra fekvő, zömmel azeriek lakta síkvidékkel együtt – az 1918-ban létrejött Azerbajdzsán állam része legyen. 1920-ra a szovjetek stabilizálták hatalmukat a térségben, egy évvel később Örményország és Grúzia is a Szovjetunió része lett. A három kaukázusi államot egy közös tagköztársaságba szervezték, amely 1936-ig maradt fenn. Ezután ismét három köztársaság lett belőlük, de Hegyi-Karabah – autonóm területként – ekkor is Azerbajdzsán része maradt – bár az örmény fél többször kérte a terület fennhatóságának átadását.
Ötven évvel később, a peresztrojka késői időszakában vált ismét forróvá a helyzet. A két ország területén kölcsönösen nagy számú kisebbség élt: Örményországban negyedmillió azeri, Azerbajdzsánban csaknem félmillió örmény – ebből több mint kétszázezer az 1,7 milliós Bakuban. Fegyveres összecsapások, pogromok már 1988-tól voltak, azeriek is hagyták el Örményországot, és Azerbajdzsánban is egyre több támadás érte az örmény közösségeket. Ennek csúcsát 1990 januárjában, legalább kilencven halottal, a bakui pogrom jelentette, amely miatt a szovjet hadsereg is bevonult a városba – bár ebben nem annyira az örmények védelme, mint inkább a szovjethatalom megmentésének kísérlete játszott szerepet. Addigra már csak 35 ezer örmény maradt a városban, ahol ma már semmilyen örmény közösség nincs.
A Szovjetunió megszűnésével függetlenné vált országok a szovjet hadsereg rájuk eső fegyvereivel 1992-től kezdték meg nyílt harcukat Hegyi-Karabahért. A harcból – részben orosz fegyveres támogatással – Örményország került ki győztesen: Hegyi-Karabah Köztársaság néven örmény ellenőrzést biztosítottak az egykori autonóm terület és a tőle nyugatra fekvő sík vidék felett – amelyet azeriek és kurdok laktak. Ezek a területek ma lényegében lakatlanok.
Pénteken a Ria Novosztyi szerint az orosz külügyminisztérium közölte: az azeri és az örmény fél is megerősítette, hogy készek Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz ülni.
(Borítókép: a csütörtökön meghalt örmény Narek Ovenniszjan a Hegyi-Karabahban Azerbajdzsán ellen vívott harcok harmadik napján, 29-én. Fotó: Örmény védelmi minisztérium / REUTERS)