Elutasították Navalnij fellebbezését, helyben hagyták a letöltendő börtönbüntetését

2021. február 20. – 11:14

frissítve

Elutasították Navalnij fellebbezését, helyben hagyták a letöltendő börtönbüntetését
Alekszej Navalnij a fellebbezési tárgyalásán 2021. február 20-án – Fotó: Pavel Bednyakov / Sputnik / Sputnik via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Elutasították Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető fellebbezését, a fellebviteli bíróság helyben hagyta azt az alsóbb szintű döntést, amely letöltendőre változtatta a korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését, írja a BBC. Navalnijnak az ítélet alapján a 3 és fél éves büntetésből – figyelembe véve korábbi otthoni házi őrizetét – több mint 2 és fél évet kell börtönben töltenie. A bíróság egy 2014 decembere és 2015 februárja közötti házi őrizet miatt az első fokú ítélethez képest másfél hónappal csökkentette a letöltendő büntetést.

Az ellenzéki politikust 2015-ben ítélték 3 és fél év felfüggesztett börtönre egy ügyben, amiről itt írtunk részletesen. Navalnijnak hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen. 2020 augusztusában azonban novicsokos mérgezés áldozata lett, ami után Németországban lábadozott. Az ügyészség szerint ekkor, de néhányszor előtte sem jelent meg a megadott időben a rendőrségen, így letöltendőre kell változtatni a felfüggesztett börtönt.

Navalnijt erre hivatkozva január 17-i hazaérkezése után a repülőtéren őrizetbe vették, majd egy közeli rendőrőrsön tartott rögtönzött tárgyaláson 30 napos letartóztatásáról döntöttek. Ez példátlanul nagy tüntetésekhez és sok ezer ember előállításához vezetett. A tüntetésekről és a Navalnij-jelenségről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Február 2-án változtatta letöltendőre a bíróság a korábbi felfüggesztett ítéletet. Ez ellen a döntés ellen akkor fellebbezett Navalnij. A BBC szerint a szombati fellebbviteli tárgyalásán Navalnij a beszédében a Bibliát és a Harry Potter-sorozatot is felidézte, miközben azzal érvelt, hogy abszurdak az ellene felhozott vádak, hiszen a mérgezéséből lábadozva nem tudta volna megkeresni a rendőrséget. „Az egész világ tudta, hol vagyok. Amint felépültem, megvettem a repülőjegyemet, és hazajöttem” – mondta. A bíró azonban elutasította a fellebbezését.

Navalnijnak egy másik ügyét is tárgyalták szombaton a bíróságon. Ebben az ellenzéki vezetőt azzal vádolják, egy második világháborús veteránt rágalmazott. Az idős férfi egy promóciós videóban szerepelt, ami a Vlagyimir Putyin 2024 utáni elnöki indulását lehetővé tevő alkotmánymódosítást népszerűsítette. Navalnij úgy nyilatkozott a videóban szereplőkről, hogy azok „árulók és korrupt lakájok”, a hatóságok szerint ez rágalmazásnak számít. Navalnij azt mondja, a hatóságok az ő lejáratására használják az ügyet, és hogy a kijelentése nem kifejezetten a veterán ellen szólt, hanem általánosságban beszélt.

A bíró azonban ellene döntött, és 850 ezer rubeles (kb. 3,4 millió forintos) pénzbüntetésre ítélte.

A Navalnij-ügy, és a vele járó feszültség Oroszországban komoly nemzetközi hullámokat is vet, jelezve, hogy a Kremlnek ma már külpolitikai tényezőként is számolnia kell az ellenzéki politikussal. Az EU-ban komolyan felmerült, hogy szigorúbb szankciókat kellene alkalmazni Oroszországgal szemben a helyi ellenzék elnyomása miatt.

Az Európai Parlament január végén nagy többséggel elfogadott egy új szankciók bevezetésére vonatkozó állásfoglalást. Eszerint korlátozó intézkedéseket kell kivetni a Putyin rezsimjéhez kötődő oligarchák, illetve az elnök belső körének tagjai és az orosz média azon propagandistái ellen is, akik európai vagyonnal és az unióba való beutazási engedéllyel rendelkeznek. A képviselők arra is felszólították az EU-t, hogy állítsa le az Északi Áramlat 2 földgázvezeték befejezetlen szakaszán folyó munkákat, mert az unió nem adhat helyet „kétes eredetű orosz gazdasági tevékenységeknek”. A testület emellett Navalnij azonnali szabadon engedését kérte. Az EP-n felül Navalnij szabadon bocsátását követelte több európai vezető is.

A válasz az orosz fél részéről nem maradt el egy hete Szergej Lavrov külügyminiszter azt nyilatkozta: „Készek vagyunk erre. Ha még egyszer azt látjuk (....), hogy egyes területeket olyan szankciókkal terhelnek, amelyek kockázatot teremtenek a gazdaságunk számára, egyebek között a legérzékenyebb ágazatokban”. Miután a német külügyminisztérium szóvivője ezt „meglepőnek és érthetetlennek” nevezte, az orosz külügy finomított a Lavrov által elmondottakon: az új verzió szerint Oroszország készen áll a kapcsolatok megszakítására az EU-val, amennyiben azt Brüsszel kezdeményezné.

Ebben a cikkünkben írtunk részletesen a Navalnij-ügy miatt mélypontra jutó EU-orosz-viszonyról, és Josep Borrell uniós külügyi főképviselő nyers moszkvai fogadtatásáról.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) felszólította szerdán Oroszországot, hogy ideiglenes intézkedésként azonnali hatállyal bocsássák szabadon a bebörtönzött ellenzéki politikust. Navalnij január 20-án fordult panaszaival a strasbourgi székhelyű bírósághoz, szerinte az orosz kormány által felsorolt intézkedések nem biztosítják eléggé élete és egészsége védelmét. A strasbourgi bíróság szerint „első látásra” is nyilvánvaló, hogy szükséges az ideiglenes intézkedés alkalmazása az eljárási szabályzat 39. cikke alapján. Moszkva szerint ez teljesíthetetlen kérés. A védelem a szombati fellebbviteli tárgyaláson az EJEB-re hivatkozva is kérte Navalnij szabadon engedését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!