Navalnij megmutatta, miért fél tőle a Kreml

2021. január 24. – 11:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

20 éves elnökségének legnagyobb tüntetésével nézett szembe az orosz elnök január 23-án. Az ország 75 városában utcára vonult több tízezer ember és a rekordszámú, háromezer feletti előállított láttán érthető, miért akarta minden áron távol tartani Oroszországtól a Kreml Alekszej Navalnijt. A moszkvai repülőtéren őrizetbe vett ellenzéki politikus az utóbbi évek korrupcióellenes anyagaival képes volt egy irányba terelni a szűkülő gazdasági lehetőségek és az irányított választások miatti orosz elégedetlenséget, amely nyomán Vlagyimir Putyin Oroszországa egyre inkább a szomszédos Belaruszra hasonlít.

„A csövön (gáz- és olajvezetékeken) ülő varangyosbéka és a bunkerbe behúzódott tolvajok leginkább attól félnek, ha az emberek utcára mennek. Ne féljenek utcára menni! Ne értem, hanem önmagukért, és a saját jövőjükért!” Néhány nappal azután, hogy a repülőtéren őrizetbe vett Alekszej Navalnij elmondta ezt az üzenetét egy rögtönzött bírósági ülésteremben – ahol 30 napos elzárásáról döntöttek, mielőtt további börtönbüntetéséről határoznának –, régen látott tiltakozó tömeg vonult utcára szerte Oroszországban.

Szombaton csak Moszkvában 15-30 ezer tüntető volt, de ennél fontosabb, hogy az ország 75 városában voltak néhány száztól több ezer fősig terjedő tüntetések, amelyek jellemzően tömeges őrizetbe vétellel zárultak. Több mint háromezer ember – ebből több mint ezer Moszkvában –, ennyien még a 2011-12-es év parlamenti és elnökválasztási időszak tiltakozásaikor sem kerültek a kivezényelt rabomobilokba. Nem példátlan, de ritka volt az is, hogy milyen mennyiségben vetették be a gumibotokat a rendőrség speciális egységei (OMON) és milyen ellenállással kellett számolniuk, amikor kiragadtak egy-egy tüntetőt a tömegből:

Elég hatásos válasz volt ez a Navalnij nevét soha ki nem mondó orosz elnöknek, aki decemberben az akkor novicsokos mérgezéséből Németországban lábadozó politikusról azt mondta:

„Ami ezt a, hát, berlini pácienst illeti…ez nem jelenti, hogy meg kell őt mérgezni. Hát, kinek kell ő? Hahaha. Ha a szolgálatok akarták volna, elintézték volna a dolgot.”

Márpedig a jelek szerint el akarták. Elég erős bizonyítékot szolgáltatott az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) érintettségére Navalnij, amikor telefonon a Kreml fontos emberének titkáraként felhívta az egyik ügynököt, aki elmondta a bizonyítékok – például Navalnij novicsokkal átitatott alsónadrágja – eltüntetésének részleteit.

Bezártak egy ellenzékit, na és?

Nem először fordul elő Oroszországban, hogy egy ellenzékit így vagy úgy elzárásra ítélnek egy időre. Haltak meg erőszakos, vagy a börtönben gyanús halállal olyanok, akik politikusként, újságíróként, pénzügyi szakemberként kritizálták a Kremlt. Navalnijt nem egyszer ítélték már el (más kérdés, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság ezután kártérítésre kötelezte az orosz államot), és számtalanszor került rács mögé pár hétre tüntetések szervezése miatt. Önmagában nem is magyarázható a szombati – valószínűleg nem utolsó – tüntetés azzal, hogy az ellenzéki politikust egy hónapra ismét őrizetbe vették.

Navalnij 45 éves kora ellenére már jó 15 éves közéleti-politikai pályafutásával régi alakja az ellenzéknek. Pénzügyi és jogászi végzettsége segített neki eligazodni az állami korrupciós ügyek feltárásában, amit jó érzékkel elő is tud adni, remekül használva a közösségi médiát – ellentétben az ellenzék régebbi, lassan már kifutó figuráival.

A Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványa (FBK) anyagai már korábban sem maradtak visszhangtalanok, hiába is kontrollálja az állam a média hagyományos csatornáit – és hiába veszi őrizetbe tagjait a rendőrség vagy tat házkutatást az FBK-nál. A „Maguknak ő nem Gyimon” (On vam nye Gyimon) Dmitrij Medvegyev vagyonosodásáról szólt (2008-12 idején afféle átmeneti elnök volt két putyini ciklus között, majd kormányfőként folytatta 2020-ig), és a film címe – amely egy sértődött szóvivői nyilatkozatból ered – a Kreml-ellenes érzelmeket összefoglaló jelszó lett.

2020-ban a váratlanul kinevezett új kormányfőről, Mihail Misusztyin pénzügyeiről, ingatlanvagyonáról készült alapos film, ami megint csak jelezte, hogy az FBK hatékonyan gyűjti és elemzi a dokumentumokat.

Legutoljára a Putyin kastélyáról szóló filmmel adott löketet azoknak, akik belefáradtak a Kreml jelenlegi vezetésébe, annak reménye nélkül, hogy valódi választásokon érdemi változás várható.

A film a Fekete-tenger partján lévő Gelendzsikben egymilliárd dollárért felépített kastélyt mutatja be. Az ingatlan léte évek óta ismert volt hasonló oknyomozások révén, de a kész, fényűző palota részletes bemutatása újult erővel hatott. Például a negyedmillió forintos vécékefével, ami gyorsan szimbólum lett: sokan a szombati tüntetésre is hoztak valamivel olcsóbb vécékeféket.

Kevésbé szabad választásért több fizetést

Navalnij személyes aktivitása, előadókészsége, kameraérzékenysége azonban kevés lett volna, ezt épp a kastély ismételt felemlegetésének fogadtatása bizonyítja:

amikor Oroszország gazdaságilag stabil helyzetben volt, a putyini gazdagodás bemutatása kevésbé volt érdekes, mint most, amikor az orosz gazdaság már nem áll annyira jól.

Egy bő évtizeden keresztül elfogadható deal volt a társadalomnak a demokratikus politikai játéktér korlátozása (amit maga a rendszer előbb irányított demokráciának, később „szuverén demokráciának” nevezett el), cserébe a gazdasági növekedésért.

A sokak számára a káosszal azonosított demokráciától – amire persze a putyini hatalom is rájátszott, még sötétebbre festve a 90-es éveket, mint amilyenek voltak –, nem tűnt különösebben fájónak megválni. Az alkotmány, ami Putyinnak jelentős hatalmat biztosított, még Borisz Jelcinre lett szabva 1993-ban, miután az elnök fegyverrel szétkergette az ellene lázadó parlamentet. Az 1996-os választáson a Jelcinnel szemben alulmaradt kommunista Gennagyij Zjuganov valószínűleg a hivatalosnál sokkal jobb eredményt ért el – a demokratikus szabályok felrúgása tehát nem a putyini érában kezdődött.

A káosz, az ország szétrablása (a privatizációból lett „prihvatyizacija”, amit nagyjából „szétprivatizálásnak” lehetne fordítani), olyan képet hagyott arról az évtizedről, amellyel szemben Putyin a rendet és a gyarapodást szimbolizálta, legyőzve az oligarchákat. És ez részben igaz is, ahogyan a gyarapodás is, amely a jelcini éra után összehasonlíthatatlanul megugrott olajárakon alapult. Ez olyan bevételekhez juttatta a földgáz- és olajexport révén az államot, amelyből a társadalom politikailag meghatározó része is részesült. A liberális demokraták (persze a „gyemokrat”-ra is van szójáték, a „gyermokrat” magyarul leginkább „szarokrata” lehetne) súlya az orosz valutatartalékok, a fizetések növekedésével fordítottan arányos volt.

A 2008-as válság zuhanását veszteséggel, de összeomlás nélkül épp ezeknek a tartalékoknak a révén sikerült átvészelni, viszont idővel az is kiderült, hogy ennél többet nem tud kihozni a rendszer. A jelenlegi szint fenntartása is egyre nehezebb, amit – nem csak Oroszországból szított – politikai feszültséggel, akár fegyveres konfliktusokkal kívántak leplezni. Ez érhető tetten Grúziától Moldávián át Ukrajnáig, elszigetelődve a nyugattól, amely a hivatalos csatornákon ugyan ellenség, de a társadalomban vagy a vezetők magánéletében nagyon is vonzó.

Elbrezsnyevesedő Kreml

Minderre jött a koronavírus és Belarusz. Előbbi újabb súlyos gazdasági csapást hozott, utóbbi pedig megmutatta, milyen a belülről jövő, külföldi ármánykodás vádjával hitelesen nem támadható társadalmi tiltakozás egy évtizedek óta hatalmon lévő vezetővel szemben.

Az már az Alekszandr Lukasenkóval szembeni tiltakozásokkor előjött, hogy mennyire kellemetlen ez a Kremlnek. Elsősorban nem azért, mert nem tudja, hogyan kezelje legszorosabb szövetségesének helyzetét, hanem azért, mert attól tartott az orosz hatalom, hogy ez példát mutathat a belaruszokat testvérüknek érző, ezért a tiltakozással szolidáris oroszoknak.

Erre az egyvelegre jött Navalnij hosszú pályafutása, a 2013-as, nem is olyan rossz, 27 százalékos moszkvai polgámester-választási eredményével, a 2017-es ,szintén hozzá kötődő tüntetésekkel, és azzal, hogy 2018-ban nem engedték indulni a választáson.

A 20 éve hatalmon lévő Putyint ma már az elbrezsnyevesedés réme kíséri – most, 68 évesen egyáltalán nincs olyan rossz szellemi és fizikai állapotban, mint Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár volt 18 éves hatalmának végén, 1982-ben. A fő probléma, hogy a hatalom lassan esedékessé váló, intézményesített átadását sem sikerült kidolgozni. Putyin 2020-ban inkább alkotmányt módosított, lehetővé téve, hogy 2024-ben újabb kétszer hat éves ciklusért indulhasson. Korántsem biztos, hogy fog, de tartott attól, hogy ha erre lehetősége sincs, béna kacsává válik és a hatalmi egység széthullik alatta, ami jelzi a rendszer felszínes erejét. Viszont a hatalom rendszeren belüli, rendezett átadása, amit 2008-ban egy időre megtett és 2018-ban is megtehetett volna, egyre nehezebbnek látszik. A hatalom csúcsa közelében levők egyrészt érzik, hogy Putyin nem maradhat a végetlenségig, másrészt a váltás óhatatlanul olyan belső mozgásokhoz vezet, amelyektől mindegyik szereplő tart.

Bárkiből lehet hős

Hogy Navalnijtól függetlenül is baj van, azt a 2019-es önkormányzati választások is jelezték. A legismertebb ellenzékiek ugyan nem indulhattak, sőt, a kormánypárt is sok helyen inkább nem az Egységes Oroszország (JeR) színeiben, hanem függetlenként indította jelöltjeit, a hatalom így is sok helyen alulmaradt.

A zavart az erőben sokatmondóan jelezte Habarovszk példája. A dél-szibériai nagyvárosban Szergej Furgal a hatalomhoz lojális, látszat-ellenzéki LDPR színeiben legyőzte a kormánypárt jelöltjét a kormányzóválasztáson. Ezután előkerültek vállalkozói időszakából olyan gyilkosságok, amelyek a hatóság szerint hozzá köthetők. Nem kizárt, hogy érintett volt, de fontosabb, hogy a Moszkvától sok ezer kilométerre, a kínai határ közelében fekvő nagyvárosban Furgal ennyitől is hónapokig tartó kormányellenes tüntetések támogatott hőse lett. (Erről még az Indexen írtunk részletesen.)

Mostanra a moszkvai őrizetben lévő politikus melletti mozgalom talán elcsendesedett, de az a feszültség, amely a hatalommal szembeni szimbólummá tette, továbbra is megvan és azokat a tiltakozásokat erősíti, amelyeket most Navalnijhoz kötődnek.

A putyini hatalomnak persze bőven van ereje és tartaléka ahhoz, hogy ettől ne omoljon össze, a várhatóan még sokáig tartó, és később bármikor megismétlődő tüntetések alatt sem. Azzal azonban, ami életre hívta a tiltakozásokat, sokkal nehezebb lesz megbirkózni. Főleg, ha láthatóan azzal is bajban van a Kreml, hogy mihez kezdjen Navalnijjal, akinek a nevét sem meri kimondani.