400 milliárd forintnyi összegből építtetett magának palotát Putyin, állítja Navalnij

2021. január 19. – 19:24

frissítve

400 milliárd forintnyi összegből építtetett magának palotát Putyin, állítja Navalnij
Vlagyimir Putyin palotája – Fotó: @KevinRothrock / Twitter

Másolás

Vágólapra másolva

Kétórás videóban mutatta be Vlagyimir Putyin tengerparti palotáját és a felépítésének történetét az orosz ellenzék kulcsfigurája, Alekszej Navalnij, akit még vasárnap vettek őrizetbe Oroszországban. Az ellenzéki aktivista történetéről itt írtunk részletesen, a kedden közzétett, angol felirattal is elérhető videóból pedig a Meduza hírportál vezető szerkesztője emelte ki Twitteren a legfontosabb részleteket.

Eszerint Navanij nyomozása során főleg Putyin titkosszolgálati kapcsolataira, és drezdai KGB-s szolgálatára koncentrált. Az NDK-ban megismert barátai ugyanis Putyin hatalomra kerülése óta kulcspozíciókat foglaltak el az orosz gazdaságban.

Az oknyomozócsapat kiderítette, hogy Nyikolaj Tokarev, a Transznyeft olajvállalat elnöke is Putyin mellett szolgált Drezdában a KGB-ben, irodáját pedig Szergej Csemezovval, a Rosztech mai elnökével osztotta meg – aki szintén szoros kapcsolatot épített ki Putyinnal a nyolcvanas években.

Szintén Drezdában ismerkedhetett meg Putyin Matthias Warniggal, aki ma az Északi Áramlat gázvezetéket üzemelő Nord Stream AG ügyvezetője, valamint a Rosznyeft, a Transznyeft, a Bank Rosszija és a Ruszal igazgatótanácsainak a tagja is.

Navalnij szerint Putyin kapcsolati hálója, amit a kilencvenes években tovább épített Szentpéterváron, szinte teljes egészében leképezi a mai orosz elitet:

„Ha el akarod lopni a kormányzati javakat, vagy elsikkasztanád a kormányzati tulajdont, Putyinnal kell osztozkodnod.”

Ez az osztozkodás lett a palota felépítésének alapja is: Navalnijék nyomozása alapján egy egészségügyi eszközöket forgalmazó céget alapított Putyin két egykori KGB-s kollégája a 90-es években, aminek 2000-ben több orosz oligarcha is adományozott. Ezeknek az adományoknak a 35 százaléka offshore-cégekben landolt, amelyek tulajdonosa „94 százalékban Putyin volt” Navalnij állítása szerint.

A palota helyén, Gelendzsikben még gyermekrekreációs központot akartak létrehozni 2005-ben, amire 1 milliárd dollárt szántak – Navalnij szerint pedig ebből az 1 milliárd dollárból épült Putyin kastélya is, összesen pedig eddig közel 100 milliárd rubelt (átszámítva 400 milliárd forintot) költöttek a komplexumra.

Később különböző ügyleteken keresztül a palota most Putyin beosztottjainak a tulajdonában van – ahogyan az a borászat is, amelynek borait a Kreml bankettjein szokták felszolgálni.

Az amfiteátrum a gelendzsiki komplexumban
Fotó: @KevinRothrock / Twitter

2011-ben a WikiLeaks is közölt fotókat és adatokat is Putyin akkor még félkész palotájáról, Navalnij csapata pedig most új információkat osztott meg a 17691 négyzetméteres elnöki rezidenciáról. A szinte falunyi méretű komplexum egyik legnagyobb része a többször is újraépíttetett amfiteátrum, a palotának pedig menekülő útvonala is van: a föld alatt vezetett alagút egyenesen a tengerbe vezet.

A palota környékét nemcsak szárazföldön, de vízen és a levegőben is szinte lehetetlen megközelíteni, a komplexumot ugyanis több kilométeres körzetben védi az FSZB. Navalnij megszerezte a palota alaprajzát is, állítása szerint egy építési vállalkozótól, akit annyira feldühített és megdöbbentett az „elnöki kastély” fényűzése, hogy szivárogtatni akart.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!