Gulyás Gergely csúsztatásokkal kreált politikai fegyvert a Semmelweis Egyetem vizsgálatából

Gulyás Gergely csúsztatásokkal kreált politikai fegyvert a Semmelweis Egyetem vizsgálatából
Antitestszint-vizsgálati pont a Városháza parkban 2021. július 5-én – Fotó: Karácsony Gergely / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

A napokban két nagy hazai antitestvizsgálat eredménye is napvilágot látott, újra felkavarva az állóvizet a kínai Sinopharm-vakcina hatékonysága körüli vitában. Ebben a cikkben foglaltuk össze, mit kell tudni ezekről a vizsgálatokról, hogyan érdemes értelmezni az eredményeiket, milyen bizonytalanságok nehezítik ezt az értelmezést, és mi következhet az eredményekből.

A vakcinák által kiváltott immunválasz mérése alapvetően szakmai kérdés kellene, hogy legyen, de a kínai vakcinák ügye mára annyira átpolitizálódott, hogy semmilyen fejlemény nem úszhatja meg, hogy a politikai kommunikáció terébe rángassák, és ott önkényesen használják fel. Az antitestvizsgálatok eredményével is ez történt: a kormányzati kommunikáció egyik frontembere, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter előbb egy szerdai Facebook-bejegyzésben, majd a csütörtöki kormányinfón támadta élesen a fővárosi vezetést és Karácsony Gergely főpolgármestert a két vizsgálat összehasonlításával.

Mivel a téma elég nehezen követhető, számos kérdés keveredik benne, illetve könnyű ezeket összemosni, az elhangzott állítások alaposabb vizsgálatával igyekszünk segíteni az értelmezést. Gulyás Gergely egyébként rendszeresen tesz vakcinaügyben megkérdőjelezhető szakmaiságú megállapításokat, így a „Karácsony Gergely álhíreket terjeszt, de lebukott” felütéssel induló Facebook-bejegyzésén most az egyszerűség kedvéért mondatról mondatra végigmegyünk, hogy megvizsgáljuk a valóságtartalmát.

  • „A SOTE kutatása egyértelműen igazolja, hogy valamennyi, Magyarországon engedélyezett vakcina 96%-nál nagyobb hatékonysággal nyújt védettséget a koronavírus ellen.”

A Semmelweis Egyetem szóban forgó kutatása csak a korábban, más laborokban negatív teszteredményt kapottakat vizsgálta, tehát általában a beoltottak antitestszintjét nem. Az egyetem közleménye egy mondat erejéig említi, hogy „a teljes oltott lakossági minta esetében egy ezt megelőző egyetemi vizsgálat minden Magyarországon alkalmazott vakcinánál 96% feletti pozitivitást mutatott”, erre hivatkozhatott új eredményként Gulyás.

Azt azonban sem a korábbi, sem a mostani kutatás nem állítja, hogy ez a koronavírus elleni védettséget igazolná, mint ahogy Gulyás mondta. Az egyetem a közleményében elismeri, hogy óriási a lakossági érdeklődés az antitestmérések iránt, ezért döntöttek úgy, hogy ők is beszállnak, hogy akkor egységes módszertannal készülő, összehasonítható eredmények is legyenek. Ennek ellenére továbbra is az az álláspontjuk, hogy nem érdemes antitestszintet mérni: „A Semmelweis Egyetem orvosszakmai véleménye ugyanakkor továbbra is az, hogy az egyes vakcinák hatásosságának mértéke csak az oltást követően fellépő fertőzések, megbetegedések, kórházi felvételek és halélesetek számának alakulása alapján határozható meg” – írják. Ezért nem is azt állítják, hogy a védettséget igazolják az eredményeik, hanem azt, hogy a vakcinák hatékonyan indítják be az antitest-termelődést. Azért is különös Gulyás csúsztatása, mert a másnapi kormányinfón ő maga hivatkozott arra, hogy az antitestmérés nem egyenlő a védettséggel.

  • „A főpolgármester hazugságai lelepleződtek. Karácsony Gergelynek a Gyurcsány Ferenc kegyeiért folyó harcban semmi nem drága. Politikai célból hetek óta kelt minden alap nélkül félelmet azokban a magyar emberekben, akiket kínai vakcinával oltottak be.”

Ehhez szakmailag nem nagyon van mit hozzáfűzni, inkább menjünk tovább.

  • „Mostanra egyértelműen kiderült: a főváros által alkalmazott «️vizsgálat» csak az emberek becsapására alkalmas, a védettség felmérésére nem.”

A főváros által megbízott labor az Abbott nevű gyártó SARS-CoV-2 IgG II Quant Assay nevű tesztjét használta a vizsgálathoz. Ezt számos nemzetközi vizsgálatban használják a vakcinák által kiváltott immunválasz mérésére, messze a teljesség igénye nélkül itt, itt vagy itt. Ennek fényében nem világos, hogy mire gondolhatott Gulyás a vizsgálat alkalmatlansága alatt.

Gondolhatott volna arra, amire a Semmelweis közleménye is utal, hogy a nagy egészségügyi szervezetek, például az amerikai FDA és CDC, továbbra sem javasolják az antitestmérést a vakcinák hatékonyságának tesztelésére. Erre azonban aligha gondolt a miniszter, mert ez a Semmelweis vizsgálatában információink szerint használt Roche-tesztre, az Elecsys Anti-SARS-CoV-2 S-re is ugyanígy érvényes, márpedig ezzel nem volt gondja Gulyásnak. Sőt az FDA épp ennek a tesztnek a használati útmutatójában [pdf] is írja: „Ennek a tesztnek a teljesítményét még nem határozták meg a Covid-19 elleni vakcinát kapott egyéneknél. A Covid-19 elleni vakcinációt követő pozitív vagy negatív antitesteredmény klinikai jelentőségét még nem határozták meg, és ennek a tesztnek az eredményét nem lenne szabad a fertőzés elleni, vakcinálást követő védettség jeleként vagy fokaként értelmezni.” (Ezzel együtt ezt a tesztet is rendszeresen használják a vakcinák értékelésére kutatásokban, a Modernával például partnerséget is kötött a Roche.) Mivel ez egy szakmailag vitatott, és jelenleg is formálódó téma, lehet érvelni az antitesttesztek mellett és ellen is, de egyik esetben ellenük, a másikban mellettük érvelni nem korrekt.

  • „A SOTE kutatása igazolja, hogy a Karácsony Gergely által a védettség hiányával megtévesztett emberek 88 százaléka is védett.”

Itt Gulyás úgy állítja szembe a két vizsgálatot, mintha azok ugyanazoknak az embereknek ugyanazokat a mintáit tesztelték volna. (Ezt még határozottabban állította a csütörtöki kormányinfón: „Eleve azokról beszélünk, akikről a főváros mérése, Karácsony Gergely főpolgármester úr azt állítja, hogy nem védettek, csak ezt a kört is megvizsgálta a Semmelweis Egyetem.”) Erről azonban valójában szó sincs. Az egyetemi vizsgálat nem a fővárosi vizsgálat alanyait tesztelte újra – bár akár lehet is átfedés –, hanem az ilyen-olyan laborokban, magánúton teszteltető önkénteseket, akik az egyetemi vizsgálatra jelentkeztek. Időben sem igazán stimmelne a dolog, hiszen a Semmelweis június 15-én hirdette meg a maga vizsgálatát, a főváros pedig június 24-én. Ráadásul a fővárosi vizsgálat közölt adatai még csak előzetes eredmények, nem az összes résztvevőéi.

Hiába állítja be tehát a miniszter úgy, mintha az egyik vizsgálat cáfolná a másikat, a kettő között nincs ilyen jellegű párbeszéd. Két dolog azonban mind a kettőből látszik. Egyrészt, hogy a kínai vakcinával oltott 60 év felettieknél nagyobb arányban nem termelődik elegendő antitest, mint a többi vakcinánál és korcsoportnál. Másrészt, hogy még ennél a csoportnál is viszonylag nagy arányban termelődik. Hogy a kettőből ki melyiket emeli ki, az elsősorban politikai kérdés, nem szakmai.

Sinopharm-oltásra várakozók egy budapesti háziorvosi rendelőben 2021 márciusában – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Sinopharm-oltásra várakozók egy budapesti háziorvosi rendelőben 2021 márciusában – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Egyébként az egyetemi vizsgálat 88 százalékos adata, amelyre Gulyás hivatkozott, az összes általuk tesztelt mintából az, amelyet pozitívnak találtak, tehát az összes vakcinafajtával oltottak eredménye benne van ebben a számban. A viták középpontjában álló csoportnál, a kínai vakcinával oltott 60 év felettieknél ez a szám alacsonyabb, 82 százalék – csak Gulyás valamiért nem ezt idézte. A fővárosi vizsgálatban pedig nem a korábban negatívra tesztelteket, hanem mindenkit vizsgáltak, viszont eleve csak 60 év felettieket. Ebben a vizsgálatban az összes vakcinára nézve 82,8 százalék volt a pozitív tesztek aránya, a kínainál pedig 76,1.

A fő probléma továbbra is az, hogy ezeket a számokat a különbségek miatt nem lehet egy az egyben összehasonlítani, aki mégis megteszi, az csúsztat. (Ahogy egyébként Karácsony Gergely is tette, csak más előjellel, azt kiemelve, hogy kicsi a különbség a negatív tesztek aránya között.)

  • „Összességében valamennyi, Magyarországon engedélyezett vakcina, így a Sinopharm vakcinája is 96%-nál nagyobb hatékonysággal nyújt védettséget a koronavírus ellen.”

Szó sem volt erről sehol. Egyrészt a 96 százalék továbbra sem a védettségre vonatkozik, hanem az ezzel összefüggésben álló, de semmiképp nem azonos antitestmérések eredményére. Ráadásul egy összesített százalék, amelyből nem derül ki, hogy ezen belül melyik vakcinával oltottaknál mit mértek.

A Semmelweis közleménye is felidézte azokat a régóta ismert klinikai vizsgálati számokat, amelyek a vakcinák hatásosságát mutatják. Ahogy az egyetem is írja, a Sinopharm-vakcina hatásossága 79,4, nem pedig 96 százalékos.

  • „A főpolgármester kevesebb mint két év alatt a fővárosban Európa legnagyobb közlekedési dugóit állította elő, aggasztó a köztisztasági helyzet, Budapestet újra elárasztották a hajléktalanok. Karácsony Gergely ahelyett, hogy a saját maga által okozott problémákra keresne megoldást, a beoltott és védett emberekben igyekszik félelmet kelteni, hogy ezzel is a kormányt rágalmazhassa. A főpolgármester bocsánatkéréssel tartozik.”

A bejegyzés zárásával megint nincs dolgunk, mert nem tartalmaz szakmailag értékelhető állítást.

A két antitestvizsgálat ügye a csütörtöki kormányinfón is előkerült, ahol Gulyás lényegében a szerdai bejegyzése állításait ismételte meg, ezért ezekre külön már nem térünk ki, a megalapozottságuk nagyjából a fentiekkel azonos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!