Ingyenes antitestvizsgálatra mehetnek a Semmelweis Egyetemre, akiknek két oltás után sincs ellenanyaguk

2021. június 15. – 15:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Akinek két oltás után is negatív az ellenanyagtesztje, annak – kapacitástól függően – térítésmentesen biztosít egy antitestvizsgálatot a Semmelweis Egyetem, írják keddi közleményükben.

Erről Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora döntött, és a vizsgálatot legkorábban a második dózist követő két hét eltelte után lehet igénybe venni, kapacitástól függően. A lehetőség nem vonatkozik azokra, akik részesültek már térítésmentes ellenanyag-vizsgálatban az egyetemen, valamint ellenanyagszintjük korábban magas volt.

A rektor szerint az antitest és a védettség szintje között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni, azaz az ellenanyag-vizsgálat eredménye csak tájékoztató jellegű, klinikai döntést (pl. a harmadik oltás beadásáról) ez alapján nem lehet hozni. Hozzátette azt is, hogy az antitest meghatározására alkalmas méréseket nem az oltások hatékonyságának vizsgálatára, hanem az átfertőzöttség meghatározására találták ki. Merkely szerint a legfontosabb, hogy kétdózisú vakcina esetén mindenki vegye fel mindkét oltását.

Az ellenanyagszintet egy vérvételalapú vizsgálattal mérik, ehhez mindenkinek magával kell hoznia az oltásokról szóló igazolást, valamint az ellenanyagszint-méréssel kapcsolatos lelet másolatát. Vizsgálatra jelentkezni az [email protected] címen lehet.

Merkelyt korábban levélben egy nyugdíjas reumatológus kereste meg, mert a nőnek két antitesttesztje is negatív lett. Merkely, aki korábban azt mondta, Magyarországon még nem találtak olyat, akinek a kínai vakcina után nem lett volna antitestje, a Semmelweis tesztelésére irányította (8500 forintért) a szintén kínai vakcinával oltott nőt: azonban ez a teszt is negatív lett. Merkely erre azt írta neki, hogy „önmagában az antitestteszt eredményeit a SARS-CoV-2- fertőzés elleni immunitás vagy védelem meghatározott szintjének jeleként értelmezni nem lehet”.

Előtte Karácsony Gergely a Facebook-oldalán jelentette be, hogy levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a Sinopharm-vakcinával oltottak laboratóriumi ellenanyagtesztjeinek eredményeit, és biztosítson a kormány ingyenes ellenanyag-tesztelési lehetőséget minden kínai vakcinával oltottnak. Rusvai Miklós virológus szerint a beoltottak 15-20 százalékánál nem alakul ki megfelelő védettség, és előfordul, hogy az orvosok harmadik oltást is beadnak, vagy az emberek Romániába mennek át egy újabb dózisért. A Telex által megkérdezett háziorvosok is tapasztaltak már olyat, hogy beoltott pácienseiknél nem alakult ki megfelelő antitestszint, de a harmadik oltás beadását vagy a vakcinák keverését a hazai eljárásrend nem teszi lehetővé. Erről itt írtunk bővebben.

Sarkadi Balázs akadémikus orvos-biológus pedig még áprilisban arról beszélt a Telexnek, hogy „egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy az antitestszintek valóban mutatják, hogy mennyire hatékony egy vakcina. Az elég biztonságosnak látszik, hogy ha megjelennek a tüskefehérje ellen védő antitestek, azok elég jó védettséget adnak.”

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!