21 beteg halt meg, 164 új fertőzöttet találtak

2021. május 25. – 08:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Napi új fertőzöttek száma: 164 (az előző naphoz képest –94)
  • Napi új halálos áldozatok száma: 21 (az előző naphoz képest –20)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 1417 (az előző naphoz képest –3)
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 159 (az előző naphoz képest –10)
  • Napi mintavételek száma: 6368 (az előző naphoz képest –3176)
  • Az első dózissal oltottak száma: 5 026 529 (az előző naphoz képest +3384)
  • Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 3 072 940 (az előző naphoz képest +60 457)

Legutóbb október 11-én volt ilyen kevés halálos áldozata a járványnak. Az új fertőzöttek száma szeptember elején volt ennyire alacsony, bár az is igaz, hogy mindössze 6368 tesztet végeztek.

Orbán Viktor miniszterelnök szombat késő délután bejelentette, hogy elértük az 5 millió beoltottat, azaz ennyien kapták már meg Magyarországon legalább az első oltásukat. Arról, hogy milyen rögös és ellentmondásos út vezetett ehhez a nemzetközileg is magasnak számító átoltottsághoz, ebben a cikkben írtunk. Arról pedig, hogy ki, hová mehet most védettségi igazolvánnyal és anélkül, illetve kinek, hol kell maszk, ebben a cikkünkben gyűjtöttünk össze minden tudni valót.

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján bejelentették, hogy a kórházakban már aznaptól részlegesen feloldják a látogatási tilalmat – persze szigorú szabályok betartásával. Keddtől a járványhelyzet miatt bevezetett ingyenes parkolás is megszűnik. Volt, ahol fennakadást okozott a némileg hirtelen jött bejelentés, a XIII. kerületben például kígyózó sorok alakultak ki az ügyfélszolgálatnál, annyian akarták egyszerre kiváltani parkolási engedélyüket. A legtöbb településen és egyes fővárosi kerületekben azonban a jövő héten még nem büntetnek a fizetés nélküli parkolásért. A vidéki városok jó részében csak figyelmeztetik az autósokat, és türelmi időt adnak a bérletek megváltására.

Az adatokból egyelőre úgy tűnik, az április végi terasznyitás hatására sem torpant meg a harmadik hullám lecsengése. Pénteki cikkünkben részletesen bemutattuk, az akkori jogos aggodalmak ellenére miért nem lett baj a nyitásból. Azzal is foglalkoztunk, miért jelent veszélyt az indiai variáns európai megjelenése, és mekkorát. Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy a legújabb laborvizsgálatok szerint a Pfizer–BioNTech és az AstraZeneca vakcinája is hatásos a minden korábbinál gyorsabban terjedő variáns ellen.

Egy amerikai hírszerzési jelentés szerint a vuhani virológiai labor három munkatársa is úgy megbetegedett 2019 novemberében, hogy kórházi kezelésre szorultak. Ezek az állítások további vitákat hozhatnak abban a kérdésben, hogy honnan eredeztethető a koronavírus-járvány. Az ugyanis, hogy több kutató megbetegedett, és „Covidhoz, illetve szezonális influenzához hasonló” tüneteik voltak, már korábban is ismert volt, még a Trump-adminisztráció közölte januárban, de a kórházi kezelésről és a kutatók pontos számáról akkor még nem volt szó.

A világon 167 116 334 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 469 589 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 141 158 fertőzött volt eddig a napig, és 590 516-an haltak meg. Indiában 26 752 447 fertőzöttet és 303 720 halálos áldozatot jegyeztek fel. Brazíliában 16 120 756 fertőzöttről és 449 858 halálos áldozatról tudni.

A koronavírus magyarországi terjedéséről szóló részletes grafikáinkat itt böngészheti.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!