Operatív törzs: Részlegesen már mától feloldják a kórházlátogatási tilalmat

2021. május 21. – 11:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Péntekenként nehéz dolga van az operatív törzsnek, mert Orbán Viktor reggeli rádióinterjúiban már szinte minden bejelenthetőt bejelent, így jobbára csak az ismétlés marad Müller Cecíliáéknak.

A pénteki műsor is ezzel kezdődött, Gál Kristóf rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy az operatív törzs már péntek hajnalban döntött az újraindítás következő fokozatáról, amit ötmillió beoltotthoz kötnek. Eszerint megszűnik az üzletek nyitvatartási idejének korlátozása, eltörlik a kijárási korlátozást és a közterületi maszkviselés sem lesz már kötelező.

Az elmúlt 24 órában azért még 450 esetben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt a rendőrök. Gál reméli, hogy a következő napokban lényegesen kevesebb ilyen eset lesz.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a napi járványadatok felsorolásával kezdte, megerősítette, hogy a harmadik hullám levonulóban van, ami a beoltottságnak és korlátozások betartásának köszönhető. Ezek után oltásra buzdított, felhívta a figyelmet, hogy a már regisztráltak négy oltóanyagra (Pfizer, AstraZeneca, Sinopharm, Szputnyik) foglalhatnak időpontot. Ezek után úgy beszélt, mintha különdíj járna azzal, ha valaki éppen az ötmilliomodik beoltott lesz. „Aki már regisztrált, és még nem foglalt, foglaljon időpontot, könnyen lehet, hogy ön lesz az ötmilliomodik beoltott.” – mondta.

Ami ennél fontosabb, hogy míg korábban arról volt szó, hogy hétfőtől lesz erre esély, kórházakban már ma feloldják részlegesen a látogatási tilalmat.

Ehhez néhány korlátozó intézkedést még be kell tartani.

  • koronavírus-fertőzött nem látogatható
  • egy beteghez csak egy ember mehet naponta, és maximum egy órát tölthet vele
  • a kórház kertjében is megvalósulhat a látogatás, ilyenkor viszont többen is mehetnek
  • kötelező a maszkviselés és a belépéskőr a testhőmérséklet-mérés
  • védettségi igazolással, vagy 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel lehet belépni a kórházba.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!