A Pfizer és az AstraZeneca is hatékony az indiai variáns ellen

2021. május 22. – 22:43

Másolás

Vágólapra másolva

Mind a Pfizer, mind az AstraZeneca vakcinái hatékonyak a koronavírus indiai variánsával szemben – hivatkozik a Public Health England (PHE) tanulmányára a Guardian. A WHO vizsgálatai azt mutatják, hogy a B.1.617 jelű mutáció könnyebben terjed, mint más változatok. Eddig mindössze a brit, a dél-afrikai és a brazil mutáns kapta meg a „globális aggodalomra okot adó változat” jelölést. Müller Cecília az operatív törzs május 20-i tájékoztatóján azt mondta, hogy Magyarországon még nem találtak indiai mutánst.

A 2021. április 5. és május 16. között végzett vizsgálatok szerint a Pfizer vakcinája két héttel a második adag beadása után már 88%-os hatékonyságot mutatott az indiai változattal szemben, míg a 2020 decemberben felfedezett B.1.1.7-ként is ismert Kent-variáns ellen 93%-ot. Az AstraZeneca oltása 60%-os hatékonyságú volt, míg a Kent-változat ellen 66%-ban védett.

A két vakcina közötti különbség annak tudható be, hogy az AstraZeneca második adagját később adják be, mint a Pfizerét, így hosszabb időbe telik, mire eléri maximális hatékonyságát. Azt is megállapították mindkét vakcináról, hogy három héttel az első adag beadása után már 33%-ban véd az indiai változat ellen.

Az elemzést az összes korcsoportra kiterjedő mintán végezték el, 1054 olyan emberen, akik az említett variánssal fertőződtek meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!