Müller: Hétfőtől feloldják a látogatási tilalmat a kórházakban

Másolás

Vágólapra másolva

„A védőoltásoknak köszönhetően sikerült úrrá lennünk a harmadik hullámon” – mondta Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Hozzátette, a járványnak még nincs vége, a leghatékonyabb fegyver a vírus ellen továbbra is a védőoltás.

Nyitva vannak a foglalási időpontok az EESZT felületén. „Aki regisztrál a védőoltásra, rögtön tud magának időpontot foglalni” – fogalmazott a tisztifőorvos. Szerdán 199 ezer időpontot hirdettek meg Pfizer-vakcinára, ma délre a felét már lefoglalták.

Védettségi igazolvánnyal hétfőtől látogathatóak a kórházak

Az oltópontokon korlátozott számban van még AstraZeneca és Szputnyik, a háziorvosoknál pedig Sinopharm és Janssen is. Csütörtökön 64 800 adag Moderna-vakcina érkezik az országba, pénteken pedig 55 200 adag AstraZeneca jön a második körös oltásokra. Müller hozzátette, nem kell már sms-re várni, mert „vakcinabőség van ma Magyarországon”.

A kedvező és jól alakuló járványügyi adatoknak köszönhetően lehetővé vált, hogy a szociális otthonok mellett hétfőtől feloldják a látogatási tilalmat a kórházakban is

– jelentette be az országos tisztifőorvos, hozzátéve, továbbra se látogathatóak azok az osztályok, ahol koronavírusos beteget ápolnak, és be kell tartani a kórházak házi rendjét is.

Fokozatosan nyitják ki a kórházakat, az első időszakban egy nap egy beteget csak egy ember látogathat meg, és legfeljebb hatvan percre maradhat nála, így azt tanácsolta Müller a családoknak, hogy osszák be a látogatási napokat. Azt is mondta, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet majd bemenni a kórházakba.

Továbbra is vizsgálják a vírus genetikai állományát, hogy milyen törzsek, milyen típusok milyen variánsok vannak jelen Magyarországon. Még mindig nem találtak indiai mutánst, de Müller szerint éppen elég a brit mutáns, mert annak köszönhető a magas fertőzöttségi arány a harmadik hullámban.

Az elhunytak 13 százaléka lakott szociális intézményben

Javul a helyzet a szociális otthonokban is. Jelenleg 1720 gondozott koronavírusos, ez a Magyarországon élő gondozottaknak mindössze két százaléka. 618-an vannak közülük kórházban, és közel 20 ezren gyógyultak már meg.

A járvány kezdete óta összesen 3788 gondozott hunyt el, a magyarországi áldozatok 13 százaléka lakott szociális intézményekben.

Ez az arány jobb, mint a nemzetközi átlag Müller szerint. 22 országból van erre adat, melyek átlaga alapján a koronavírusban elhunytak 41 százaléka került ki a szociális intézményekből.

A szociális intézmények dolgozóinak kevesebb mint egy százaléka kapta el a vírust Magyarországon, összesen 752 fő, és 19 szociális intézményben dolgozó halt meg koronavírusban miatt a járvány kezdete óta.

„Gyakorlatilag mára minden oltásra jelentkezett gondozót és ápoltat be tudtunk oltani” – fogalmazott Müller, hozzátéve, ez nagyjából 89 ezer embert jelent. Nagy többségük már a második oltását is megkapta, és ennek jól látszik szerinte az eredménye is. A szociális intézményekben gondozottak körében 96 százalékkal csökkent az új fertőződések száma, míg a gondozóknál 92 százalékos ez az arány.

Gulyás már válaszolt minden kérdésre

Most már a fiatalokon a sor Müller szerint, ő változatlanul abban hisz, hogy az egyéni védelem fogja biztosítani a közösségi védelmet, és azokat is védi, akiket valamilyen okból nem lehet beoltani. Azoknak is javasolja most már a tisztifőorvos a védőoltást, akik átestek a betegségen, mert az oltás hosszabb távon és hatékonyabban nyújt biztonságot.

Csütörtökön nem voltak újságírói kérdések a tájékoztató végén, azzal az indokkal, hogy Gulyás Gergely a délelőtti kormányinfón már mindenre válaszolt.

Az elmúlt egy napban 780 új fertőzöttet regisztráltak az országban, és 51 beteg halt meg. 4 829 595 ember kapta meg az első oltást, a második dózissal is beoltottak száma pedig 2 814 805-re nőtt.

Tovább mérséklődött a járványügyi helyzet, a lélegeztetőgépre szorulók száma (212) a 2020. október végi szinten van, legutóbb október végén voltak még ennél is kevesebben lélegeztetőn. 1836 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, az aktív fertőzöttek száma pedig 115 029.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!