Szombaton is kétszáz fölött volt a halottak száma, 2328 új fertőzöttet találtak

Szombaton is kétszáz fölött volt a halottak száma, 2328 új fertőzöttet találtak
Védőoltásra érkezők állnak sorban a Semmelweis Egyetem Szent Rókus Klinikai Tömbben kialakított oltópont előtt – Fotó: MTI/Mohai Balázs

Másolás

Vágólapra másolva
  • Napi új fertőzöttek száma: 2328 (az előző naphoz képest: –468)
  • Napi új halálos áldozatok száma: 205 (az előző naphoz képest: –7)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 6284 (az előző naphoz képest: –453)
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 790 (az előző naphoz képest: –23)
  • Az első dózissal oltottak száma: 3 596 129 fő (+19 424 a szombati közlés óta)
  • Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 1 621 420 fő (+68 735 a szombati közlés óta)

„A járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de a brit vírusmutáns továbbra is terjed, ezért a védelmi intézkedések betartása változatlanul fontos” – olvasható a központi koronavírus-oldalon közzétett legfrissebb tájékoztatásban.

Legutóbb tavaly év végén, a második hullám leszállóágában, illetve március elején, a harmadik hullám felfutása idején voltak ennyien kórházban, és lassan, de biztosan csökken a lélegeztetőgépen lévők száma is.

Szombaton hosszú idő után megnyithattak a vendéglátóhelyek teraszai, miután elértük a 3,5 millió oltást. Kis túlzással minden a nyitásról szólt, napközben sokan voltak a vendéglátóhelyek teraszain, és ez így volt az esti órákban a kocsmáknál is. Orbán Viktor betartotta pénteki ígéretét, és egy sörrel köszöntötte a szabadságot. A közösségi médiában aktív kormánypárti politikusok is így tettek. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közös sikernek nevezte a terasznyitást, „amiért köszönet illet mindenkit”.

Pénteken elindult az online időpontfoglaló, ahol hétfőtől szerdáig Sinopharm-vakcinát lehet igényelni. Szombaton Szijjártó Péter bejelentette, hogy megérkezett az eddigi legnagyobb vakcinaszállítmány Kínából.

Ha elérjük a négymillió oltást, jön a nyitás következő szakasza. Ez szerdán vagy csütörtökön történhet meg. Mehetünk színházba, koncertre, moziba, cirkuszba, edzőterembe, könyvtárba, múzeumba, uszodába, állatkertbe, kalandparkba, játszóházba, sporteseményre. Megnyílnak a szállodák és az éttermek zárt helyiségei is, ahová védettségi igazolvánnyal bemehetünk, akár kiskorú gyermekekkel is.

A miniszterelnök pénteki rádióinterjúját több ellenzéki politikus is bírálta. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke főleg az interjú hangvételét kifogásolta, szerinte Orbán Viktor „kacarászva, jókedvűen” beszélt.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint a világon

  • 146 110 536 ember fertőződött meg eddig,
  • a halálos áldozatok száma 3 096 693,
  • a gyógyultaké 84 123 195.

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek, írja az MTI.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!