Orbán Viktor bejelentette a 3,5 millió oltást

2021. április 23. – 06:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Három és félmillió honfitársunk beoltva. Újraindítjuk Magyarországot” – ezzel a két mondattal és egy imázsvideóval jelentette be a miniszterelnök az újabb mérföldkövet a Facebookon.

Orbán Viktor nem várta meg a szokásos pénteki rádióinterjút, amelyben rendszeresen beszámol a koronavírus-járvány legfrissebb magyarországi adatairól.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón még csak feltételes módban beszélt a vendéglátóhelyek teraszainak szombati nyitásáról. Fél tízig lehetnek nyitva, a kijárási korlátozás pedig tizenegyig módosul. Gulyás arról is beszélt, hogy a jövő heten a 4–4,5 milliós határt is átléphetjük, és aki most regisztrál, akár egy-két héten belül megkaphatja az oltást.

A hivatalos csütörtöki adatok szerint Magyarországon 26 001 halálos áldozata volt eddig a koronavírus-járványnak. Egy összesítés szerint mostanra lakosságarányosan Magyarországon jelentették a világon a legtöbb koronavírusos halálesetet, de ezzel az adattal óvatosan kell bánni. Az országok alig-alig hasonlíthatók össze, mert különbözőképpen tartják nyilván a Covid áldozatait. Cikkünk a témában>>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!