Szerdától éjszakai kijárási tilalom jön Csehországban

2020. október 26. – 06:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az összes fontos hétfői hír a koronavírus-járványról egy helyen. Folyamatosan frissülő cikk, időnként töltse újra az oldalt.

23:35 – Zavargások voltak az olasz nagyvárosokban a szigorítások miatt

Torinóban, Milánóban, Nápolyban és több más olasz nagyvárosban utcai megmozdulások voltak hétfőn, a járványügyi szigorítások első estéjén. A tüntetések este hat óra után kezdődtek, amikor a bárok, presszók, éttermek bezártak az újabb korlátozásoknak megfelelően. Ezt megelőzően már napközben is egymást követték a demonstrációk. Utcára vonultak a vendéglátósok és más szakmák képviselői, az oktatás leállítása miatt tiltakozó családok, egyetemisták. A békésen kezdődő demonstrációk több városban éjszakába nyúló összecsapásokba torkolltak egyes szélsőséges csoportok és a rendőrök között, ahogyan pénteken Nápolyban és szombaton Rómában is történt. Torinóban csuklyás fiatalok füstbombákat, petárdákat, üvegpalackokat, köveket dobáltak a rendőrökre, járműveket borítottak fel, kirakatokat törtek be. A rendőrség könnygázzal próbálta megfékezni a randalírozó tömeget. Egy újságíró megsérült. A terrorizmusellenes nyomozóigazgatóság (Digos) tájékoztatása szerint öt személy vettek őrizetbe, mindnyájan futballszurkolók. Milánóban szintén voltak nem engedélyezett utcai felvonulások, a tüntetők a Giro d'Italia kerékpárversenyhez használt kordonokat dobálták a rendőrökre. (MTI)

22:27 – Éjszakai kijárási tilalom jön szerdától Csehországban

Éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be szerdán Csehországban – döntött hétfőn este a cseh kormány. Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint az új óvintézkedés egyelőre november 3-ig, a jelenlegi szükségállapot lejártáig érvényes. A kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek bizonyos meghatározott kivételekkel – ilyen egyebek között a munkahelyre utazás vagy egészségügyi probléma – nem hagyhatják el lakhelyüket. A kutyák sétáltatása közben is legfeljebb 500 méterre lehet eltávolodni a lakhelytől. Roman Prymula szerint tovább szigorodnak a kiskereskedelmet és a vendéglátóipart érintő eddigi korlátozások. Ezentúl vasárnap minden kiskereskedelmi egységnek zárva kell tartania, míg hétközben legkésőbb este nyolckor az eddig nyitva tartó üzleteket is be kell zárni. (MTI)

21:58 – Spanyolországban a Kanári-szigeteken a legkedvezőbb a járványhelyzet

Spanyolországban sorra be-, illetve kilépési korlátozásokat léptetnek életbe a tartományok, hétfőn újabb három régió: Baszkföld, Aragón és Asztúria döntött az intézkedés bevezetéséről. Az ország 17 tartományából már ötben támasztanak szigorú feltételeket az utazókkal szemben, az észak-keleti Navarrában és La Riojában a múlt héten lépett életbe az erről szóló döntés. A tilalom Baszkföldön lesz a legszigorúbb, ahol keddtől a tartományon belül sem lehet szabadon közlekedni. Katalóniában azt fontolgatja az autonóm kormány, hogy a hétvégékre lakhelyelhagyási tilalmat vezet be. Általánosságban este 23 órától másnap reggel 6 óráig nem lehet az utcán tartózkodni, de a korlátozás pontos kezdetét és végét a tartományok saját hatáskörben módosíthatják néhány órával. A Kanári-szigetek kedvező járványügyi helyzetük miatt mentesülnek az intézkedés alól. Spanyolországban a hétvégén több mint ötvenezerrel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, ami napi 17 ezer új esetet jelent átlagosan. Az elmúlt 24 órában 5217 új fertőzöttet regisztráltak. (MTI)

20:44 – Máltán is szigorítanak

Máltán december 1-jéig bezáratják a bárokat és legfeljebb hat főben maximalizálják az összejöveteleket a koronavírus további terjedésének megelőzésére – jelentette be hétfőn a vallettai kormány. A korlátozások csütörtöktől lépnek hatályba. A kisebb utcai büfék és dohányárusok nyitva tarthatnak, amennyiben nem árulnak alkoholt, és este 11 és reggel 5 között zárva tartanak. Az éttermek tovább működhetnek, itt a megszorítás az, hogy egy asztalnál legfeljebb tízen ülhetnek. Aki megszegi az intézkedéseket, 200 eurós büntetésre is számíthat. (MTI)

20:06 – Koronavírusos a Győr világ- és Európa-bajnok norvég kézilabdázója

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdázói közül Fodor Csenge után a norvég Veronica Kristiansen is megfertőződött a koronavírussal. A magyar válogatott balszélső megbetegedésére pénteken derült fény, ezért a csapat nem utazott el a montenegrói Buducnost Podgorica elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre. Az egész keret és a szakmai stáb karanténba került, a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki meccset is elhalasztották, majd hétfőn a világ- és Európa-bajnok norvég átlövő tesztje is pozitív lett. Tünetei egyiküknek sincsenek. A többiek negatív eredményt produkáltak, és amennyiben ez a szerdai mintavételen is így lesz, a járványügyi hatóság a karantént eltörli. (MTI)

17:13 – Tíznapos karantén várhat az EU-s munkavállalókra Norvégiában

Norvégiában szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, erről hétfőn beszélt Erna Solberg miniszterelnök. A norvég kormány megszünteti azokat a karanténszabályok alóli kivételeket, amelyek eddig a Norvégiába dolgozni érkező külföldi munkavállalókra vonatkoztak. Október 31-től minden olyan külföldi munkavállalónak, aki olyan EU-s országból érkezik Norvégiába, ahol magas a fertőzöttek száma, tíznapos karanténba kell vonulnia. Beltéri eseményeken a korábbi 200 helyett 50 főben maximalizálják a résztvevők számát, valamint egy háztartás legfeljebb csak öt vendéget fogadhat. Bár Európában jelenleg Norvégiában a legalacsonyabb az új fertőzöttek száma, a norvég kormány mégis úgy véli, hogy ezekkel a célzott intézkedésekkel megelőzhetik a szélesebb körű korlátozásokat. (Reuters)

15:37 – Négy vidéki városban emelkedik a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerint négy nagyvárosban, Pécsett, Békéscsabán, Salgótarjánban, és Zalaegerszegen emelkedik a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja – számolt be az MTI. A minták szerint az ország legtöbb településén, így a fővárosban és az agglomerációban viszont stagnálás várható.
„A járványhelyzet változatlanul fennáll, a megelőző szabályok betartása továbbra is szükséges” – hangsúlyozták a kormányzati portálon.

15:12 – Grezsa István miniszteri biztos is kórházba került koronavírus-fertőzés miatt

„Koronavírus. Elkaptam, megszenvedem. Harcolok az ismeretlen kór ellen” – írta Facebook-posztjában Grezsa István Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. „Mint orvos, és mint fertőzött” kéri az embereket, hogy tartsák be az óvintézkedéseket.

14:45 – Felfüggesztették egy budapesti idősotthon vezetőjét

Vizsgálatot rendelt el a fővárosi önkormányzat a Baross utcai idősek otthona Csokonai utcai telephelyén, mert az elvégzett koronavírustesztek magas arányú fertőzöttséget mutattak. Az intézmény vezetőjét a vizsgálat lezárásig felfüggesztették – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel. Az október közepén elrendelt járványügyi megfigyelés után újabb hatósági tesztelést végeztek az újpesti telephelyen; a tesztek eredményei folyamatosan érkeznek és „nagyon nagy pozitivitási arányt” tartalmaznak.

14:42 – Koronavírusos Nagymaros polgármestere

„A múlt héten kedden kezdtem magam rosszul érezni, izomfájdalommal, lázzal. Csütörtökön teszteltek és emiatt nem tudtam részt venni a pénteki, október 23-ai megemlékezésen sem. A mai naptól a Népegészségügyi Osztály felügyelete alatt vagyok, az előírásuk szerint teszem a dolgomat” – számolt be a Facebookon Nagymaros polgármestere, Heinczinger Balázs arról, hogy megfertőződött koronavírussal. A pozitív teszteredményét hétfőn kapta meg. „Ez a továbbiakban érinti a hivatal ügyfélfogadását is, amely határozatlan ideig szünetelni fog. Az ügyintézés lehetőségéről hamarosan kiadunk egy tájékoztatást” – írta. (Nagymaros Város Önkormányzata / Facebook)

14:40 – A Fehér Ház nem fogja kontrollálja a járványt

Nem fogja kontroll alatt tartani a járványt az amerikai kormány – ismerte el Michael Meadows, Trump kabinetfőnöke a CNN-nek adott interjújában, amelyben hangsúlyozta, hogy most már a vakcina és a terápiás megoldások kifejlesztése a prioritás. Sokan aggasztónak találják, hogy a Fehér Ház képviselője ilyen kijelentést tett, ugyanis a nyájimmunitásra való törekvés (vagyis az, hogy hagyják cirkulálni a vírust a lakosság körében, így idővel a többség átesik rajta, és kialakul az immunitás), amit a mondat sugall, további sok százezer életet követelhet az USA-ban, ahol mostanáig 225 ezren haltak bele a járványba. (CNN)

13:55 – Merkel: Drámai gyorsasággal terjed a vírus, hatékonyabb intézkedések kellenek

A német kancellár szerint Németországban is drámai a járványhelyzet, esetszám növekedését meg kell állítani, különben „nehéz helyzet” alakulhat ki az egészségügyben. Angela Merkel a CDU hétfői pártvezetőségi értekezletén is kiemelte, hogy a tartományi kormányfőkkel tervezett következő tanácskozáson újabb, országosan egységes intézkedéseket kell kidolgozni. Az országban napi új regisztrált fertőződések száma rendre hét nap alatt megduplázódik, és a fertőzési láncolatok feltárásával és megszakításával foglalkozó helyi egészségügyi hivatalok nem bírják a folyamatosan növekvő terhelést. Helge Braun kancelláriaminiszter arra figyelmeztetett, hogy ha így megy tovább, az intenzív osztályok előbb-utóbb megtelnek. (MTI)

13:45 – Koronavírussal fertőződött meg Nagy Tímea olimpiai bajnok vívó

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete a Facebookon számolt be arról, hogy nyáron megválasztott elnökük, a kétszeres olimpiai bajnok vívó, Nagy Tímea is elkapta a koronavírust. Vasárnapi bejegyzésükben azt írják, hogy két napja lett pozitív a tesztje, az egykori sportoló egyelőre tünet- és panaszmentes. (Blikk)

13:28 – Újabb fővárosi idősotthonban jelent meg a koronavírus

Hosszú posztban számolt be Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere arról, hogy újabb fővárosi idősotthont érint a koronavírus-járvány. „Miközben nap nap után tragikus csúcsokat dönt a járvány Magyarországon, miközben tudjuk, hogy minden szám és minden adat mögött emberi életek és sorsok vannak, miközben már saját szakértői szerint is kicsúszott a kontroll a kormány kezéből, már megint kicsinyes vádaskodásokra kell reagálni” – kezdte bejegyzését, majd egyebek mellett azzal folytatta, hogy október 19-én levélben kérte Kásler Miklóstól, az Emmi miniszterétől, hogy intézkedjen a „gépi lélegeztetéshez szükséges szakszemélyzet intézményeinkben rendelkezésre” állásáról a fővárosi fenntartású idősotthonokban. Posztja szerint erre választ nem kapott, végül pedig bejelentette, hogy újabb idősotthonban jelent meg a járvány. (Karácsony Gergely / Facebook)

13:06 – Szlovéniában lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be

Lakhelyelhagyási tilalmat vezet be keddtől a szlovén kormány a koronavírus terjedésének megfékezésére – jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő. A rendelet szerint – néhány kivétellel – senki nem hagyhatja el azt a járást vagy várost, amelyben állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezik. Korábban a lakhelyelhagyási tilalom régiókra vonatkozott, amelyekből 12 van Szlovéniában, járásokból és városokból 212. A korlátozásokat egy hét múlva attól függően oldják fel, hogy csökkent-e a fertőzöttek száma az adott területen.

Szlovéniában szombattól egy hétre bezártak a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint a fodrász- és szépségszalonok is, néhány kivétellel pedig az óvodák és a diákotthonok. Múlt hét keddtől éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, hétfőtől pedig az oktatási intézmények – az alsó tagozatos osztályok kivitelével – digitális oktatásra álltak át. A kormány által hétfőn közzétett adatok szerint vasárnap 1116-tal 24 068-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Hét beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 248-ra nőtt. A diagnosztizált betegek közül 523-an vannak kórházban, közülük 82-öt ápolnak intenzív osztályon. (MTI)

12:20 – Magyarországon is van, aki kétszer kapta el a koronavírust

„Drámai a helyzet több európai országban, Magyarországon is meredeken emelkedő szakaszban van a járvány második hulláma” – összegezte az elmúlt napok statisztikáit az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos. Kérdésre elmondta, hogy néhány esetben vannak olyan személyek, akik a tavaszi hullámban is érintettek voltak és megint megfertőződtek, és beszélt arról is, hogy tudják, hány pedagógus fertőződött meg koronavírussal, ugyanakkor a Klik nem minősül adatgazdának és adatkezelőnek ebben a kérdésben.

12:00 – Hazamehetett az első, magyar gyártású remdesivirrel kezelt beteg

Elhagyhatta a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján létrehozott járványkórházat az a 75 éves koronavírusos beteg, akinek elsőként adták be a magyar gyártású remdesivir készítményt az intézményben – közölte a Semmelweis Egyetem. A cukorbetegséggel küzdő páciens október 14-én súlyos állapotban, romló köhögése, nehézlégzése és tüdőgyulladása miatt került az egyetem klinikájára, ahol még aznap megkapta a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert. A betegnél úgynevezett kombinált terápiát alkalmaztak. A kezelés hatására állapota jelentősen javult, így október 25-én kiengedték az osztályról, otthonában lábadozik.

11:28 – Ukrajnában a koronavírus-fertőzés terjedésének gyorsulása várható

Ukrajnában várhatóan még tovább gyorsul a koronavírus-fertőzés terjedése, de ez nem függ össze a vasárnap megtartott helyhatósági választásokkal – jelentette ki hétfőn Ihor Kuzin, az ukrán közegészségügyi központ vezérigazgatója az RBK-Ukrajina hírportálnak. A tisztségviselő tájékoztatása szerint a szavazókörökben betartották az egészségügyi minisztérium fertőzés terjedésének megelőzésére tett ajánlásait, egyebek mellett a maszkviselést, a távolságtartást és a fertőtlenítést. Vasárnap egyébként a korábbi napokhoz képest jóval kevesebb, 5426 új beteget regisztráltak, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma 348 924-re nőtt. (MTI)

10:49 – Delhusa Gjon koronavírusos, kórházba vitték

„Hősies 10 nap után feladtam. Hívtam a mentőt. Teszt, pozitív. Korányiba teljes izolált magányban, az immunrendszerem erősségén a sor. Küldjétek az energiát. Nem szoktam sírni, de itt nincs más barátom” – így számolt a Facebookon a 67 éves énekes arról, hogy kórházba került koronavírus-fertőzéssel.

10:35 – Három nap alatt 136 ezer embert teszteltek Szlovákiában

A szlovákiai tömeges tesztelés első három napján összesen 136 904 emberen végezték el az antigéntesztet. Ezek közül 5 298 lett pozitív, az igazolt fertőzöttek aránya így 3,87 százalék, írja az Új Szó magyar nyelvű szlovákiai napilap.

A 444 emlékeztet arra, hogy a tömeges tesztelés megkezdése előtti napon a lakosság 0,55 százaléka volt fertőzött hivatalosan, ennek hétszerese a most közölt érték. Igor Matovic szlovák miniszterelnök korábban elmondta: a tömeges tesztelések során használt antigénteszt csak minden harmadik fertőzöttet képes kiszűrni.

A szlovák kormány a múlt héten jelentette be, hogy a teljes lakosságot leteszteli koronavírusra antigén gyorsteszttel, azért azzal, mert PCR-tesztből nincs annyi, hogy az összes embert le lehessen tesztelni.

09:44 – Ügyészségi vizsgálat indul Olaszországban Cristiano Ronaldo koronavírusos beutazása ügyében

„A játékosokat a képességeik nem hatalmazzák fel arra, hogy arrogánsak legyenek, tiszteletlenek a hatóságokkal szemben és hogy hazudjanak” – közölte Vincenzo Spadafora olasz sportminiszter Cristiano Ronaldo ügyében. A tárcavezető hozzátette:„Cristiano nem tisztelte a protokollt, és a Szövetségi Ügyészség vizsgálatot indított annak érdekében, hogy ez bebizonyosodjon.” A portugál világklasszis futballista ugyanis visszarepült Olaszországba, Torinóba a válogatottbeli kötelezettségei és a koronavírus-diagnózisa után, ezzel pedig a sportminiszter szerint megsértette a járvány terjedésének megakadályozása érdekében hozott olasz biztonsági előírásokat.

09:37 – Rohamosan nő a halálos áldozatok száma Csehországban, már hétezernél is több orvos és nővér fertőződött meg

Csehországban rohamosan nő a koronavírus-járványban elhunytak száma. Andrej Babis miniszterelnök a hétvégén ismételten jelezte: a járványhelyzet nagyon komoly, az óvintézkedések nem hatékonyak, illetve nem tartják be őket következetesen, ezért a kormány további szigorításokat tervez. Vasárnap estig a betegség szövődményeiben 2201 ember halt meg, ebből 694-en a múlt héten – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő reggel közölt adatokból. Szerdától szombatig az elhalálozások száma minden nap meghaladta a százat. A legtöbben, 121-en, szerdán haltak meg.

A kórházaknak Covid-osztályai már mintegy 80 százalékban megteltek – közölte Milan Kubek, a cseh Orvosi Kamara elnöke vasárnap este a közszolgálati televízióban. Leszögezte: a kórházaknak gyors segítségre van szükségük, mert rövidesen sem egészségügyi személyzetből, sem műszaki berendezésekből nem lesz elegendő. „Már több mint hétezer orvos és nővér fertőződött meg, illetve vonult karanténba, ők hiányoznak a munkahelyükön” – mutatott rá Kubek. Prágában a cseh hadsereg a hétvégén befejezte egy 500 ágyas tábori kórház építését, és rövidesen újabbat is építenek az országban. (MTI)

08:57 – 43 ezer fölött az aktív fertőzöttek száma, 47-en meghaltak

2316 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 61 563-ra nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 47 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1472 főre emelkedett, 16 491-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 43 600 fő. Az aktív fertőzöttek 28 százaléka, az elhunytak 36 százaléka, a gyógyultak 29 százaléka budapesti. 2602 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 233-an vannak lélegeztetőgépen.

08:23 – Alig kapott levegőt, kórházba került Csepel polgármestere

Kórházba került Csepel fideszes polgármestere. Borbély Lénárd múlt héten számolt be arról, hogy koronavírusos, azóta azonban romlott az állapota, szombat estére már alig tudott levegőt venni. Azt írta a Facebookon, hogy állapota folyamatosan romlott, szombat este már alig kapott levegőt, beszélni sem igazán tudott. „Ki kellett hívni a mentőt és kórházba kerültem. Itt kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladást kaptam, az immunrendszerem összeomlott, és a véroxigén szintem folyamatosan csökken. Ezért jelenleg oxigénnel segítenek, de ezek a napok meghatározóak, hogy javulok-e, és hogyan tovább.” (Magyar Hang)

07:46 – Nem tudni, hány magyar pedagógus kapta el eddig a koronavírust

Az iskolák megoldják a beteg pedagógusok helyettesítését, a központ nem vezet nyilvántartást a Covid–19-cel fertőzött pedagógusokról, közölte a Klebelsberg Központ (Klik) a Magyar Nemzettel. Azt, hogy a köznevelésben eddig összesen hány pedagógus fertőződött meg koronavírussal, azt nem tudni, a pedagógusok érdekképviseletei szerint eddig három tanár halála köthető a járványhoz, ráadásul többségük erősen tart is a megbetegedéstől.

07:40 – Hivatásos őröket javasol a maszkviselés ellenőrzésére a boltokban a szakszervezet

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke úgy véli, a novemberi fizetésnapok után felpörög majd az év végi bevásárlás, ezért azt javasolja az üzletek vezetőségének: ahelyett, hogy a pénztárosokra, árufeltöltőkre róná a maszkviselés ellenőrzését, inkább lépjenek kapcsolatba polgárőrökkel, hivatásos vagyonvédelmi cégekkel állapodjanak meg ezekre a feladatokra. Ennek szükségességét többek között az elmúlt hosszú hétvégét megelőző napon is megnövekedett forgalom indokolja – magyarázta Bubenkó Csaba. (Magyar Nemzet)

07:09 – 43 millió felett a fertőzöttek száma világszerte

Világszerte már 43 009 311-en fertőződtek meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint, a járvány halálos áldozatainak száma 1 153 857, a gyógyultaké pedig 28 959 776 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. Előző napon 42 613 522 fertőzöttet tartottak nyilván, a járvány halálos áldozatainak száma 1 149 781, a gyógyultaké pedig 28 762 725 volt. A legfertőzöttebbnek számító Egyesült Államokban már 8 636 165, Indiában 7 909 959-en, Brazíliában 5 394 128-an kapták el a fertőzést. (MTI / Johns Hopkins Egyetem)

06:05 – Tíz nap után újabb koronavírus-fertőzötteket találtak Kínában

Tíz nap észlelés-mentesség után 137 új koronavírussal fertőzött, de tünetmentes embert találtak Kínában, a Hszincsiang tartomány északi részén található Kasgarban. Az első fertőzöttet szombaton találták: a 17 éves lány tünetmentes volt, de a szülei egy ruhagyárban dolgoztak. A helyiek először semmit nem érzékeltek a fertőzés újbóli megjelenéséből, de szombat délután hirtelen minden repülőjáratot töröltek, ami érintette a várost. A hatóságok először azt üzenték a közösségi médiában, hogy „ne higgyen senki a pletykáknak”, aztán azonban törölték az üzenetet, és bejelentették az új fertőzötteket. Szombat este a régió 4,75 millió lakosát tesztelték is, ebből 2,84 millió esetben már van eredmény, a többit keddre ígérik. (Guardian)

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!