PDSZ-felmérés: Az oktatásban dolgozók többsége fél, hogy megbetegszik

2020. október 14. – 13:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tízből több mint hat, oktatásban dolgozó fél attól, hogy elkapja a koronavírust – derült ki abból a felmérésből, amit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) készített. A kérdésekre 1595-en válaszoltak, többségük (51,9 százalék) általános iskolában, míg 15,2 százalékuk gimnáziumban, 13,5 százalékuk óvodában, 10,4 százalékuk pedig szakképző intézményben dolgozik. A legtöbben, 26,6 százalék Budapestről és Pest megyéből (13%) válaszoltak, de minden megyéből kaptak válaszokat. A válaszadók közel kétharmada (64,8%) 46 éves vagy annál idősebb.

Kíváncsiak voltak arra, hogy a dolgozók biztosítottnak látják-e a biztonságos és egészséges munkavégzési feltételeket, amire több mint 80 százalék (84,3%) adott nemleges, és 15,7 százalék igenlő választ.

A kormány járványkezelését átlagosan kettesre értékelték, de a többség (40,9%) még ennél is rosszabb, egyes, azaz elégtelen osztályzatot adott rá. A karantén alatt biztosított százszázalékos táppénzről mindössze 6,6 százalék számolt be azok közül, akik már voltak otthon ebből az okból (vagy más jogcímen), a többség (56,6%) 60 százalékos táppénzt kapott.

A PDSZ azt is írja, hogy miközben a munka törvénykönyve szerint a helyettesítést ki kellene fizetni, ha négy napon belül rendelik el, az intézményekben dolgozók 79,6 százaléka mondta azt:

nem fizetik ki neki azt.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Arra, hogy milyen fertőzöttségi számokról tudnak az intézményben, leginkább azt mondták (42,5%), hogy semmilyenről, mert nincs megfelelő tájékoztatás, a fertőzött dolgozókra vonatkozó kérdésre pedig

a többség, 43,8 százalék vallotta azt, hogy nem tudják, vannak-e fertőzött dolgozók, mert intézményükben még a légúti betegség miatt távollevőket sem tesztelték.

A válaszadók 34,1 százaléka mondta azt, hogy még nem fordult elő az intézményben koronavírusos dolgozó.

A PDSZ szerint a válaszokból az is kiderült, hogy az esetek 70 százalékában nem rendelték el törvényszerűen a munkaszerződéstől eltérő módú foglalkoztatást.

A szakszervezet követeli a kormánytól, hogy hozzanak olyan döntéseket, amik alapján a munkáltatók biztosítani tudják az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzést. „Ellenkező esetben értelmezésünk szerint a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 54. § (1) bekezdése és (2) bekezdése szerinti körülmények együttesen fennállnak, és a dolgozókat arra fogjuk felszólítani, hogy a biztonságos munkakörülmények megteremtéséig a fenti jogukkal élve tagadják meg a munkát!” – írják.