Ügyészségi vizsgálat indul Olaszországban Cristiano Ronaldo koronavírusos beutazása ügyében

2020. október 26. – 09:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egymásnak ment az olasz sportminiszter és a portugál futballista.

„A játékosokat a képességeik nem hatalmazzák fel arra, hogy arrogánsak legyenek, tiszteletlenek a hatóságokkal szemben és hogy hazudjanak” – közölte Vincenzo Spadafora olasz sportminiszter Cristiano Ronaldo ügyében. A tárcavezető hozzátette:

„Cristiano nem tisztelte a protokollt, és a Szövetségi Ügyészség vizsgálatot indított annak érdekében, hogy ez bebizonyosodjon.”

A portugál világklasszis futballista ugyanis visszarepült Olaszországba, Torinóba a válogatottbeli kötelezettségei és a koronavírus-diagnózisa után, ezzel pedig a sportminiszter szerint megsértette a járvány terjedésének megakadályozása érdekében hozott olasz biztonsági előírásokat – írta az As.

Cristiano Ronaldóról múlt kedden hozták nyilvánosságra, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. A válogatottal együtt készülő Ronaldót ezek után izolálták, és természetesen nem játszhatott szerda este Svédország ellen a Nemzetek Ligája-meccsen, bár Fernando Santos szövetségi kapitány szerint nagyon szeretett volna.

A 35 éves, ötszörös aranylabdás portugál futballistánál még Lisszabonban, a válogatott táborában állapították meg, hogy elkapta a koronavírust, ennek ellenére múlt szerdán visszarepült Olaszországba, hogy ott töltse a karanténidőszakot. Az olasz sportminiszter ugyanakkor elmarasztalta Ronaldót a visszautazás miatt, amellyel szerinte megsértette Olaszország járványügyi szabályait.

A Telex friss híreit itt olvashatja >>>

Ronaldo az Instagramon egy élő videóban válaszolt a sportminiszter kritikájára:

„Tiszteletben tartom az előírásokat, hazugság, hogy megszegtem azokat. Visszatértem Portugáliából, a csapatommal betartottunk minden előírást. Mentőhelikopterrel utaztam vissza, és Torinóban sem kerültem kapcsolatba senkivel.”

Erre reagálva jelentette be Spadafora, hogy Ronaldo hazudik, az igazság kiderítése érdekében pedig ügyészségi vizsgálatot kezdeményez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!