Fekete-Győr András: Orbán, Rogán, Mészáros bűnöző, bíróság előtt van a helyük

2021. február 22. – 08:47

frissítve

Fekete-Győr András: Orbán, Rogán, Mészáros bűnöző, bíróság előtt van a helyük
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Nem ismer lehetetlent, ezért vállalta a Momentum miniszterelnök-jelöltségét Fekete-Győr András, aki szerint ő a jövő, Orbán Viktor pedig a múlt embere.
  • Szerinte az emberek új arcokra és új programra vágynak. A Momentum az Új Magyarország tervével az embereket partnernek és nem alattvalónak nézi. Ennek fontos eleme a Magyarország-részvények kibocsátása lenne.
  • Szerinte Orbán visszahozta a Kádár-rendszert, és társaival, Rogán Antallal és Mészáros Lőrinccel bűnözők. „Az ország nevében vádolom őket. 2022-ben az Új Magyarország jogállama dönteni fog, mi az ő büntetésük.”
  • Az előválasztást várhatóan kora ősszel tartják majd, és nemcsak a miniszterelnök-jelöltről lehet szavazni, hanem az egyéni jelöltekről is mind a 106 választókerületben. A Momentum szeretné, hogy a közös listáról is legyen szavazás.
  • A Gyurcsánnyal való összefogásról azt mondta: „A DK szimpatizánsai a barátaink és a szövetségeseink egy új Magyarország felépítésében. Őket Gyurcsány Ferenc vezeti, ebből következően Gyurcsány Ferenc a szövetségesünk.”
  • Hadházy Ákos zuglói indítása azért fontos, mert szerinte „meg lettek lopva a zuglóiak”. A dolog viszont nem Karácsony Gergelyről szól: „Ami Karácsonyt illeti, ő egy tiszta lelkű, becsületes ember, Tóth Csabáról ugyanez nem mondható el.”
  • A közösségi médiás aktivitásáról azt mondta, hogy az Insta-sztorikat szereti a legjobban, kitanulja a TikTokot, és azért van sok Fidesz-troll a Facebook-oldalán, mert „Orbán Viktornak a Momentum a rémálma”. És az interjúból kiderül az is, milyen férfikozmetikumokat használ.

Tízes skálán hányasra tenné az esélyét, hogy ön lesz a következő miniszterelnök Orbán Viktor után?

Az esélylatolgatást meg szoktam hagyni a Török Gáboroknak.

Akkor úgy kérdezzük: bombameglepetésnek tartaná, ha ön lenne a következő kormányfő?

Sokszor mondták azt nekem életem során, hogy valamit lehetetlen megcsinálni: például „Andris, lehetetlen a politikából kiábrándultakat és a fiatalokat egy közösségbe szervezni”. Ma 10 százalékkal a Momentum az egyik legerősebb párt Magyarországon. Aztán jött az, hogy „Andris, lehetetlen ezzel a hatalommal szemben a fideszes olimpiát megakadályozni”, és mégis megszabadítottuk az országot a történelem egyik legnagyobb korrupciós bűncselekményétől. A kérdésük is ezt sugallja, miközben az emberek vágynak arra, hogy új arcok jöjjenek, és csináljanak végre egy új Magyarországot. Én erre vállalkozom, nem ismerek lehetetlent.

Vagyis azért inkább a lehetetlen kategóriába sorolja a miniszterelnökséget.

Nem ismerek lehetetlent.

Hogyhogy ön lett a Momentum miniszterelnök-jelöltje, és nem egy külsős szakember vagy a párt egyik női politikusa?

A Momentum közössége engem, a párt elnökét kért fel arra a feladatra, hogy képviseljem az Új Magyarország tervét az előválasztásokon.

Orbán Viktorral egy súlycsoportban lévő politikusnak érzi magát?

Lehet, hogy nekünk nincs tapasztalatunk közbeszerzések elcsalásában, de én például több adóbevallást töltöttem ki helyesen, mint Orbán Viktor az elmúlt harminc évben.

Ettől egy súlycsoportba kerülnek?

Orbán és rendszere fölött elment az idő, ő visszahozta a Kádár-rendszert. Olyan országot teremt, amelyben aki nincs vele, ellene van. És eközben a saját vagyonát is elhazudja. Orbán a múlt, én viszont a jövő embere vagyok.

Ki lenne a kormányában a második ember?

Előválasztásra, majd országgyűlési választásra készülünk, nem osztunk pozíciókat, legfeljebb feladatokat.

Ha nem akarja név szerint mondani, akkor írja körül, milyen jellegű emberre támaszkodna a leginkább kormányfőként?

Közeli harcostársam Donáth Anna, Cseh Katalin, Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Utóbbi kettő az új Magyarország szempontjából elemi fontosságú területeken harcol: ha Közép-Európa legzöldebb országa akarunk lenni, ki más tehetne ezért a legtöbbet, mint Szél Bernadett? Ha tisztességes, becsületes ország akarunk lenni, ki másnál lenne az antikorrupciós harc jobb kezekben, mint Hadházy Ákos? Egyre több meghatározó szakpolitikusunk fog színre lépni a következő hetekben.

3, 30 és 300 napos terv

A vasárnapi programhirdetésében hosszan sorolta a terveit, de mi lenne a legelső lépése?

Kevesen foglalkoznak az ellenzékben azzal, hogy milyen lesz az ország Orbán Viktor után. Ha egy szóval kéne összefoglalnom: nyugati. Rendszerszintű változásra, bátor, innovatív, ambiciózus célokra van szükség, hogy felépítsük az új Magyarországot! Erről szól az Új Magyarország terv, aminek nem véletlen, hogy az első lépése az új rendszerváltás kell hogy legyen. A Momentumnak van 3 napos, 30 napos és 300 napos terve arra, hogyan váltsunk rendszert.

Lecsapnánk rögtön a 3 napos tervre. Kezdjük az első nappal!

Vasárnap mutatjuk be részletesen az új rendszerváltás első napjait.

Arra is választ fogunk kapni, hogy a programjában említett ígéretekre, a nyugati oktatásra és egészségügyre, a tanári fizetésemelésre miből lesz költségvetési fedezet?

Ambiciózus és bátor programot tettünk le az asztalra, amelyekben a fő célokat kijelöltük. A szívemhez közel álló oktatást például finn mintára modernizálnánk, a Kliket pedig megszüntetnénk. A programunk nem csak ígéretözön lesz: elmondjuk azt is, hogy miből finanszíroznánk a terveinket.

De attól hogy lesz finn az oktatás, hogy nincs Klik?

Csapatmunka, kreativitás, nyelvtudás, digitális ismeretek. Lexikális tudás helyett az egyéni képességekre fogjuk helyezni a hangsúlyt. A tanárok kezébe pedig visszaadjuk a döntési lehetőséget arról, hogyan tanítsák, fejlesszék a gyerekeket. A jelenlegi központosított rendszer hülyének nézi a diákokat is és a tanárokat is, miközben az igazán fontos döntéseket helyben kell meghozni.

Más területeken is fontos az egyéni tudatosság növelése: az, hogy az embereket partnernek és nem alattvalóknak nézzük. Ott lesz például a norvég mintára bevezetendő Magyarország-részvény. A norvég vezetők azt mondták az embereknek, hogy részt adunk a közösből, ott nem az 1 százalék fölözi le a közvagyont. A profitábilis magyar cégeket, ilyen lehet az MVM, a Magyar Posta, a Szerencsejáték Zrt., egy állami tőkealapba fogjuk vonni, és alanyi jogon adunk tőketulajdont az embereknek részvény formájában, amiből osztalékot vehetnek majd fel, vagy akár szabadon kereskedhetnek velük.

Az emberek bárkinek eladhatják az állami részvényeiket?

A terveink szerint egy ideig nem adhatják el a részvényüket, viszont más cégek részvényeire cserélhetik – ezzel is ösztökélve a jó teljesítményre az adott állami céget. Néhány évvel a bevezetés után megfontolandó, hogy milyen arányban, milyen szabályok mentén és kiknek adhatóak el a részvények.

Külföldinek is eladhatja majd bárki a Magyarország-részvényeit?

A gazdaságpolitikusaink a következő hetekben részletesen be fogják mutatni az elképzelést, és társadalmi vita része lesz minden fontosabb részletszabály.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Tehát a magyar állami cégekben lehetségesnek tartja a külföldi tulajdonszerzést ebben a formában?

Csak magyarok juthatnak ilyen részvényekhez, és az a cél, hogy ez a nemzeti vagyon a magyar háztartások kezében maradjon. De az fontos kérdés, hogy külföldiek milyen arányban szerezhetnének részvényt, meg kell vitatni.

És mekkora osztalékot kaphatna egy magyar részvényes?

Ha a nyereséges állami vállalatok jelenlegi éves profitját leosztjuk 10 millió emberrel, fejenként nagyságrendileg 18 ezer forintra jön ki. Egy átlagos család szintjén ez 60 ezer forint. De a pénz mellett nem kevésbé fontos a tulajdonosi szemlélet ösztönzése.

Megütötte a fülünket, hogy 10 millióval osztott. A határon túli magyarok nem részesednének?

Minden magyar állampolgár: a külhoni magyarok és a külföldre vándorlók is. Ez így valóban több, mint 10 millió, előbb nagyságrendileg mondtam. Hangsúlyozom, hogy a Magyarország-részvény egy fontos tulajdonosi szemléletváltás – ahogyan például a négynapos munkahét bevezetésénél is szemléletváltásra van szükség.

Ha már említi: nem járna ez érezhető GDP-csökkenéssel, hogy öt helyett négy napot dolgoznak a magyarok?

A magyar ma túl sokat dolgozik, és túl korán hal meg. Célunk, hogy heti 32 óra munkával is lehessen annyit keresni, amiből tisztességesen meg lehet élni. Ahhoz, hogy ez valósággá váljon, versenyképesebbé kell tenni Magyarországot. Éppen ezért támogatni fogjuk a munkavállalókat, hogy versenyképes szakképzettséget szerezzenek. Támogatni fogjuk a hazai vállalkozásokat abban, hogy magasabb hozzáadott értéket teremtve fel tudják venni a versenyt Európával.

Nem hirtelen váltásról lenne szó. Fontos, hogy a cégeknél, így az állami cégeknél is nőjön a termelékenység, a versenyképesség, mert munkavállalók és munkaadók csak közösen tudnak fejlődni. A Made in Hungary helyett az Invented in Hungary lesz a mottónk a gazdaságpolitikában.

A közigazgatásra is vonatkozna a négynapos munkahét?

Természetesen: a szénné dolgoztatott ember nem fog ezzel arányosan több értéket teremteni, és ez így van a közszférában is. Ma minden harmadik magyar a közszférában dolgozik – vállalhatatlan terheléssel és fenntarthatatlan bérszakadékokkal. A munkaidővel párhuzamosan az igazságtalan béreket is rendezni fogjuk.

A kiváló söprögetők és a kispad

Eddig elég sokat beszéltünk a programtervekről, de mielőtt egyáltalán megküzdhetne a kampányban Orbán Viktorral, egy ellenzéki előválasztáson kellene nyernie. Az ismert és a belső kutatások szerint most nem ön a legnépszerűbb a szóba jöhető miniszterelnök-jelöltek között. Hányadik hellyel lenne elégedett?

Meg tudom nyerni az előválasztást.

Mit gondol, mi az előnye a többi indulóval szemben?

Nekem határozott elképzelésem és tervem van arra, hogy milyen lesz az Orbán utáni Magyarország. Ma már kevés azt mondani, hogy Orbán, takarodj, és hogy O1G.

Ön szerint programok vagy karakterek fognak versenyezni az előválasztáson?

Fontosak a személyiségek, és ami engem illet, focis példát hozok, hogy Orbán Viktor is megértse. Irányító középpályás voltam világ életemben, mind Pilisszentivánon, mind a Hidegkúti SC-ben. Ez egy olyan pozíció, ami középről irányít, átlátja a pályát és a társai helyzetét, visszafut a védekezéssel, felfut a támadással. Gólpasszt ad, és ha kell, gólt szerez. Bajnai Gordon kapus volt – mint válságkezelő miniszterelnök. Orbán Viktor erőcsatár, ő nem fut vissza, a fejére vagy a lábára kéri a labdát, mindent ő akar berúgni.

Baj, ha egy kormányzati vezető csatár?

Igen, mert mindent magának követel. Minden róla szól. A végső döntéseket csak maga hozza, az egyeztetésekre tesz magasról. Szerintem viszont fontos, hogy a csapat összes tagja lehetőséget kapjon, és meglegyen mindenkinek a saját döntési lehetősége. Persze Orbán Viktor is csapatban gondolkodik, de az ő csapata jobbára a családja, ő őket akarja gazdaggá tenni. Az én csapatom viszont Magyarország, a nemzet.

Ha már elindultunk ezen a focishasonlat-vonalon: a szóba jöhető ellenzéki miniszterelnök-jelölteket milyen típusú játékosnak tartja? Jakab Péter és Márki-Zay Péter például?

Talán mindketten kiváló söprögetők. Bár ez elsőre egy rosszul csengő szó, de a foci nyelvén egy nagyon fontos pozíciót jelent: tőlük indul a támadás! Becsúszni, szerelni, olykor keményebben odalépni, majd indítani a támadó játékot.

Karácsony Gergely?

Ő nem tudja még, hogy induljon-e.

Akkor kispad?

Olyan miniszterelnök-jelöltre van szükségünk, aki akarja a feladatot és vállalja a felelősséget. Amíg nem jelentkezik a feladatra, addig nehéz vele számolni a legfontosabb meccsen.

A napokban három ellenzéki pártelnök is beszélt az előválasztásról az ATV-n. Gyurcsány Ferenc azt mondta, nemsokára jönnek a részletszabályokkal, Karácsony Gergely megszólalása arra utalt, nem is biztosan fix az előválasztás, ön pedig már A és B tervekről beszélt. Hogy láthatja ennyire másként a helyzetet három pártvezető?

Előválasztás biztosan lesz, erről döntöttük. A kérdés csak az, hogy mikor, de leginkább kora ősszel.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A pandémia miatt, vagy más szempontok is szólnak emellett?

Elsősorban a járványhelyzet miatt reálisabb a kora őszi előválasztás. Nem mellékes az sem, hogy az előválasztás közösségbe szervezi az ellenzéket, és jó, ha ez minél közelebb van a mindent eldöntő választáshoz.

106 előválasztás és a szövetséges Gyurcsány

Miniszterelnök-jelölti előválasztás tehát lesz, az egyéni választókerületek hány százalékában lehet szavazni az egyéni jelöltről?

Mind a 106 választókerületben lesz előválasztás. Mi sokat érveltünk emellett, mert nem vagyunk az unicumos háttéralkuk barátai. Adjuk az emberek kezébe a döntést!

Ott is, ahol az ellenzék legutóbb nyert, és egyértelműnek tűnik a jelölt?

2018 óta eltelt három év, ami hosszú idő. A Momentum akkor nem jutott be a parlamentbe, most az egyik legnépszerűbb párt. Budapesten, ahol a Momentum a legnépszerűbb, joguk van az embereknek azt mondani, hogy cserélni szeretnének.

Lát olyan választókerületet, ahol nem lesz több induló?

Nem, tudomásom szerint mindenhol többen fognak megmérkőzni.

Nem pénzpazarlás az ellenzék számára nyerő körzetekre is erőforrást pazarolni?

A demokrácia nem pénz kérdése. Minden választót minden körzetben be kell vonni a közös munkába. A győztes jelölt ráadásul mindig megerősödve jön ki a küzdelemből, több esélye lesz a Fidesz ellen.

A közös listáról lesz előválasztás? És miként?

Erről még zajlik az egyeztetés, mi szeretnénk, hogy legyen. Szerintünk az ellenzéki választóknak joguk van eldönteni, hogy az egyes politikai közösségek milyen hangsúllyal képviseltessék magukat a listán. Sportszerűbb lenne, ha nem kutatók, hanem emberek mondanák meg. Technikailag úgy nézne ki, hogy a jelölteken túl pártokra is lehetne szavazni.

Tehát neveket nem lehetne leszavazni a közös listáról?

Nem, egyénekről az egyéni választókerületekben lehet szavazni, a közös lista a pártokról szól.

Ne kerüljük meg azt a problémát, hogy ezek a pártok és a szavazóik nemrég még ellenfélnek tekintették egymást. 2017 márciusában azt mondta a Klubrádiónak, hogy „nyugdíjazni szeretnénk az elmúlt 27 év politikai elitjét”, és hogy „mi rendszerkritikusak vagyunk, ebbe pedig nem fér bele a koalícióra lépés a jelenlegi pártokkal, amelyek elárulták a választóikat”. Most ezekkel fognak össze, akik elárulták a választóikat? Vagy mostanra mégse árulták el?

Sokat változott a világ 2017 óta. Gyurcsány Ferenc például nagy társadalmi nyomásra kijelentette, hogy nem kíván kormányzati szerepet vállalni, amely döntését bölcsnek tartom. Bárcsak Orbán Viktor is belátná, hogy nem kellene indulnia 2022-ben. Neki is ugyanezt a bölcsességet kívánom.

Szintén 2017 márciusában a 24.hu-nak úgy fogalmazott Gyurcsányról: „Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.” Most nem az eltakarodás zajlik, hanem éppen vele fog össze. Hogyan magyarázza ezt a pálfordulást?

A DK szimpatizánsai a barátaink és a szövetségeseink egy új Magyarország felépítésében. Őket Gyurcsány Ferenc vezeti, ebből következően Gyurcsány Ferenc a szövetségesünk, aki kormányzati szerepet nem kíván vállalni. .

A pártjából nem kap ezzel kapcsolatban kérdéseket? Tavaly nyáron azért a gödi esetnél is elég éles konfliktus alakult ki a Momentum és a DK között.

Amit végül sikerült is hellyel-közzel rendezni. Nem kapok. A Momentum közössége teljes mellszélességgel benne van a szövetségben. Nyilván azért dolgozunk, hogy az új momentumos arcok az Új Magyarország programmal a kezükben minél több előválasztást megnyerjenek. Mi nem akarjuk, hogy visszajöjjön a 2010 előtti világ. Mert az egyszer már elvezetett minket a Kádár-rendszer 2.0-ba. Azzal sem értek egyet, akik azt mondják, éljük túl kis szigeteken, és ne csináljunk semmit. Van egy új út, egy harmadik út. Ez az Új Magyarország terve.

De mindenki átsiklott a Momentumban az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenccel kötött szövetségen? Ez nyilván egy párton belüli folyamat volt, de érdekelne minket, hogy jutottak egy-két év alatt erre a közös álláspontra.

Ez egy fordulatos folyamat, vagyis nem az történt, hogy a 2017-es interjú másnapján beállítottam, hogy ja, egyébként mi összefogtunk Gyurcsányékkal. Eltelt majdnem négy év, ami sok kudarccal meg sikerrel járt. A 2018-as választás óriási kudarc volt, máig annak a kétharmadnak a levét isszuk, amelyet akkor az ellenzék összehozott. A 2019-es önkormányzati választásokon pedig közösen visszavágtunk és felszabadítottunk több tucat várost. A Momentum közössége végigment ezen az úton, folyamatosan formálódtunk, és már nem kérdés, hogy mi ne induljunk közösen 2022-ben.

Mi a biztosíték, hogy négy év múlva nem fog össze a Momentum azokkal, akiket ma támad, és akiket bűnözőnek nevez?

Bűnözőkkel a Momentum sosem fogott össze. El lehet ítélni, és el is kell a 2010 előtti kormányzatokat, mert káoszkormányok voltak, elnyomó rendszerbe vezettek. De Zuglóban vagy Kispesten is látjuk, hogy a Momentum azt mondja, hogy a korrupciónak nincs színe. El kell fogadniuk a választóknak is, hogy konfliktust vállalunk korrupt politikusokkal. Mindenkit ellenzéki pozícióból nem tudsz kifüstölni, ahhoz kormányra kell kerülni. De azt mondani, korrupciónak a mi világunkban nincs helye. Hadházy Ákossal erre szövetkeztünk.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Ha már Hadházy, hogyan fogja tudni a Momentum kezelni, hogy a Fideszt és LMP-t is megjárt Hadházy nem pártérdekek alapján, hanem inkább egy ösztönből kommunikáló és cselekvő entitás?

A politika egy olyan hivatás, ahol sok ambíció, ötlet, álom találkozik egymással. Hadházy Ákos vitathatatlanul az egyik legtöbbet dolgozó politikusa a közéletnek. Ha valaki megdolgozik az adófizetők pénzéért, az ő. Meg Szél Bernadett és Szabó Szabolcs, akikkel a Momentum szövetséget kötött. Ha van az antikorrupciós harcnak védőszentje, az Hadházy Ákos. Aki ezt a szintet elérte, annak a munkájára figyelni, tisztelni kell, és meg kell vele találni a közös nevezőt. A Momentumnak sikerült.

Kinek az ötlete volt Hadházy zuglói indítása?

Ez adta magát. A zuglói közösségünk, a vezetőség és Hadházy Ákos közös döntése, hogy Zuglóban indul Ákos. Szekszárdon pedig Harangozó Tamást támogatjuk.

Zugló azért érdekes országosan is, mert ott súlyos korrupciós vádakat fogalmaztak meg – és nemcsak a Fideszt, hanem a szocialistákat is bírálva. Az MSZP-s Tóth Csabát tartják korrupt csalónak?

Szerintem érdemes Karácsony Gergely 2019-es kiszivárgott beszédét vagy az ATV-ben általa elmondottakat felidézni. Hogy ha ő oda visszamegy, elássák. Karácsony Gergely korábban elmondta, a Fidesz és az MSZP abban a kerületben leboltolt egymással. Volt a körzetnek egy parlamenti képviselője, aki ezt hagyta. Hadházy alatt ez nem történhet meg.

Öt évig Karácsony Gergely volt ennek a kerületnek a polgármestere, az ő tudtán kívül történhettek Btk.-ba ütköző dolgok Zuglóban?

Meg lettek lopva a zuglóiak. Parkolási maffia és közétkeztetési maffia, hogy csak két dolgot említsek. Máshol is ez megy persze, de Zugló elhíresült, ezért ott kell kezdeni a rendrakást. Ami Karácsonyt illeti, ő egy tiszta lelkű, becsületes ember, Tóth Csabáról ugyanez nem mondható el.

De amikor Zugló rendbetételéről beszél bárki, az Karácsony Gergely zuglói kormányzása felett mond ítéletet. Nem tart attól, hogy Karácsony Gergely lesz ennek az ügynek a középpontjában?

Hadházy Ákos van a középpontjában.

Végig fogja nyálazni Zugló szerződéseit több évre visszamenőleg?

Minden ki fog derülni Hadházy kampányából.

És ha Tóth Csaba fogja megnyerni az előválasztást?

Akkor a választók így döntöttek.

És akkor odamegy kampányolni Tóth Csabával, aki ezzel a közös jelölt lesz?

Azt, hogy én hol kampányolok, nem tudom, de a választók döntését tiszteletben tartom, mert hiszek a demokráciában.

Van, amit másképp tenne

Nem véletlenül feszegettük sokat a Gyurcsányhoz és a zuglói MSZP-hez való viszont, ezek ugyanis a Momentum identitását mélyen érintő kérdések. Ha visszatekint a Momentum kezdeteire, van valami, amit másképp fogalmazna vagy tenne mai fejjel?

Van. Például az Origo szerkesztőségébe másképp mennék be: vinném a hazugságaikból összeállított kinyomtatott vastag paksamétát. Oda bemenni egyébként olyan, mint Rogán irodájába belépni. Mocskos kormányzati propagandafészekbe mész be. Ha ma mennék, akkor egy konstruktívabb hangvételt ütnék meg. Mélyen elítélem azt, ami ott történik. Ha rajtam múlna, a tudatosan és szándékosan másokat lejárató, embereket megvezető propagandát foglalkozástól eltiltással büntetném.

A Momentumot mennyire tartja populistának?

Én egy bátor, innovatív, ambiciózus pártnak tartom a Momentumot, amely büszke a magyar történelemre, és célunk, hogy ne érezzük magunkat kisebbnek vagy gyengébbnek a finneknél vagy észteknél.

Akkor mit gondoljunk az olyan momentumos ötletekről, mint hogy 100 ezret adnának az oltásra elmenőknek, vagy a 35 éves kortól felvehető nyugdíj? Ezek nem populista ígéretek?

A rugalmas nyugdíj kérdése? Dehogyis! Sok magyar sokkal korábban hal meg, mint az osztrákoknál vagy a dánoknál. Sokan sajnos 70 év alatt meghalnak, mert a gyártósoroknál töltötték az életüket. Végig fizették a nyugdíj-hozzájárulást, és nem látnak ebből semmit viszont. Mi azt mondjuk, hogy 35 év felett az egyéni nyugdíjszámlára gyűjtött pénznek egy bizonyos, meghatározott részéhez mindenki hozzányúlhat majd szabadon. Felveheted, elmehetsz külföldre pihenni, kivehetsz fél év szabadságot, vagy lehetsz többet a családoddal, bármi. Ez nem populista, hanem a 21. századi nyugati gondolkodás.

Az sem populista, hogy Mészáros Lőrincről Rogánról bűnözőként beszél, és azonnali elszámoltatást ígér, miközben jogászként tudja, hogy ez nem egy ilyen egyszerű dolog.

De ezek az emberek bűnözők. A 21. század legsúlyosabb válsága alatt ezek az emberek tovább gazdagították magukat az önök pénzéből. Szállodák, jachtok, Orbán Ráhel karján 12 milliós karóra, Orbán Gáspár 40 milliós elit képzése, és közben Orbán Viktor nulla forintot hazudik a vagyonbevallásában. A bűnözőknek normális jogállamban a bíróság előtt van a helyük, és majd a bíróság dönt a büntetésről. Mi nem a jogállamot fogjuk felszámolni, hanem érvényt fogunk szerezni a társadalmi igazságtételnek. Mert abból van elegünk, hogy az elmúlt harminc évben mindenki úgy volt vele, hogy lehetett itt hazudni, lopni, csalni, lépjünk rajta túl, és mehetett minden tovább. De a következő generációnak azt az üzenetet kell küldeni, hogy ha bárki lop, csal, hazudik, annak lesz következménye. Ha ezt nem teszi meg a magyar társadalom, akkor 2050-ben ugyanott leszünk, mint ma, hogy a majdani Orbán, Mészáros és Tiborcz újra ellopja az akkori fiatalok jövőjét.

Börtönbe csukatna mai kormányzati vezetőket?

Ha és amennyiben bíróság előtt bizonyítást nyer az, amit egyébként egy ország tud, akkor az új Magyarország büntetés-végrehajtói intézkedni fognak.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Hány embert és kiket látna szívesen börtönben?

Én nem ügyész vagyok, hanem a Momentum miniszterelnök-jelöltje. A 2022 utáni új Magyarország ügyészsége el fogja dönteni, hogy mennyi évet kér például Rogán Antalra. Vagy mennyi évet kér Mészáros Lőrincre, Orbán Viktor két lábon járó széfjére és strómanjára.

És ha egy-egy eljárásban nem nyer bizonyítást egyiküknél sem mindez, amit most állít róluk, akkor nyilvánosan bocsánatot fog kérni tőlük?

Nekem semmi okom bocsánatot kérni tőlük, nekik van okuk bocsánatot kérni a magyaroktól.

De most folyamatosan bűncselekményekkel vádolja őket.

Az ország nevében vádolom őket. 2022-ben az Új Magyarország jogállama dönteni fog, mi az ő büntetésük.

FELMERÜLT

A Fidesz támadásaiban rendre visszatér a románozás, Németh Szilárd egyszerűen csak egy román zászlóval a fején posztol önről. Miért kampányol román pártnak a határon túl?

Három rossz hírem is van a Fidesznek. Az első, hogy magyar állampolgár vagyok. A második, hogy anyai felmenőim erdélyi magyarok, és én magam is az erdélyi kultúra követője vagyok, sokat járok Erdélybe határon túli fiatalok meghívására. Három: hagyjuk már azt, hogy akár Romániában, akár Szlovákiában ne lehetne az a magyarok érdeke, hogy olyan pártok kerüljenek kormányra, amelyek egyébként tiszta és átlátható közéletért dolgoznak, és akik több Európát és kevesebb Moszkvát akarnak, az eurózónához akarnak csatlakozni, és korszerűbb országot akarnak teremteni. Ezek a célok az ott élő magyarok életét is jobbá tehetné. A romániai helyhatósági választások előtt azt mondtam, hogy ahol tehetik a magyarok, szavazzanak magyar jelöltre, ahol viszont nem lehet, ott pedig szavazzanak az USR-PLUS jelöltjeire. Én értem, hogy ez egy komplex üzenet, de bocsánat, nem fogok lemenni a Németh Szilárdok szintjére, ennél sokkal többet érdemelnek az emberek.

Mintha az ellenzéki politikusok Facebook-oldalai közül az ön oldalán arányaiban több durván fogalmazó fideszes troll lenne. Érzi-e ezt, és hogyan kezeli ezt?

Orbán Viktornak a Momentum a rémálma, tőlünk félnek a legjobban, mert hittel, őszintén és bátran képviseljük, hogy új rendszerváltásra van szükség. Ebből uszítás és gyűlöletkeltés következik, így pedig már jönnek is a trollok az oldalamra. Én szeretettel látom őket, legalább még több emberhez eljutnak a javaslataink, kezdeményezéseink.

Hányan csinálják a Facebook-oldalát?

Hárman csináljuk, én írom a bejegyzéseket, valaki a kommenteket rendezi, felhívja a figyelmem, ha olyan komment van, amelyre válaszolni kell stb. Az Instagramot, annak is a sztori funkcióját jobban szeretem, mert személyesebb és pörgősebb.

És a TikTok? Azt kérdezi egy kolléga, miért nem von be néhány tizenévest a tartalomgyártásba, akik ezt jobban értik. A How Bizarre-videót hozta fel példaként.

Még új vagyok a TikTokon, de majd kitanulom! A How Bizarre-videóban arra hívtam fel a figyelmet, hogy megmosolyogtató, hogy nálunk a 18 év alattiak nem szavazhatnak. Mi azon dolgozunk, hogy az előválasztáson a 17 évesek is szavazhassanak majd. Remélem, a tiktokosok ott lesznek az előválasztáson.

Milyen férfikozmetikumokat használ?

Sampont, tusfürdőt. Nem kenem a hajam, nem kenem a szakállam, hanem 3 mm-re vágom.

Hallotta, hogy sokan a fiatal Orbán Viktorhoz hasonlítják – amiatt aggódva, hogy kormányra kerülve lesz egy ideológiai fordulata, és máshogy vezeti az országot?

A fiatal Orbán Viktor nekem a haverom lenne. Együtt dolgoztam volna vele a Kádár-rendszer lebontásán. Kár, hogy elárulta a rendszerváltást, és felépítette az új Kádár-rendszert. A másik, hogy engem Fekete-Győr András hívnak, és teljesen más életút van mögöttem és előttem. Lehetőségem volt hosszabb időn keresztül tanulni, élni és dolgozni Németországban, Franciaországban, és Belgiumban, és magamba szívni azokat az értékeket, amelyek Nyugat-Európában fontosak: a szabadságét, a demokráciáét, toleranciáét, tisztességét, becsületét. Ez a kétféle múlt kétféle jövőt jelent.

Sokszor a jobboldali sajtóban kígyóvállúnak és tornából felmentettnek titulálják a momentumosokat. Hány fekvőtámaszt tud lenyomni egyszerre?

Nem próbáltam, de jöjjenek a fidelitasosok, és nyomjuk. Az idősebbek nem mertek kiállni a Margitsziget körbefutásánál. Hátha majd a fiatalok.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!