Fekete-Győr András miniszterelnök-jelöltként indul az előválasztáson

2021. február 21. – 14:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Momentum a pártelnököt indítja az ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltként. Fekete-Győr András a vasárnap délután meghirdetett programjában számtalan ígéretet megfogalmazott: az euró bevezetését, Magyaroszág-részvényt, nyugati egészségügyet és oktatást, bármikor felvehető nyugdíjat, a média szabaddá tételét, 4 napos munkahét elérhetőségét és közvetlen államfő-választást is.

„A lehetetlen a mi szótárunkban nem létezik. Úgyhogy most is azt mondom: vágjunk bele. Elfogadom a Momentum közösségének felkérését – miniszterelnök-jelöltként képviselni fogom az új Magyarország tervét az előválasztásokon” – mondta Fekete-Győr András pártelnök a Facebookon közvetített, vasárnap délutáni maratoni Momentum-rendezvény végén. Ekkor már túl voltunk a többi momentumos felszólalón: Cseh Katalin, Donáth Anna, Szél Bernadett és Hadházy Ákos vezette fel Fekete-Győr programbeszédét, őket a miniszterelnök-jelölt csapatának tagjaiként konferálták fel.

Fakarddal tank ellen

Cseh Katalin a felvezetésben arról beszélt: friss emberek kellenek a változáshoz, és „olyan emberre van szükség, aki nem ismer lehetetlent”. Cseh felidézte, hogy az EP-választás előtt is sokan azt tanácsolták, hogy külső szakembert tegyenek a lista élére, de ők kitartottak az elképzelésük mellett, és a két női momentumos által vezetett lista bejött nekik (Cseh és Donáth Anna is bejutott az EP-be).

Szél Bernadett azt emelte ki, hogy Fekete-Győr képes együttműködni és reményt adni, és ott van mögötte egy támogató közösség. „András, én veled vagyok” – mondta Szél, aki az előző választáson az LMP miniszterelnök-jelöltje volt.

Hadházy Ákos arról beszélt, hogy bár kapacitálták, mégsem vállalta a miniszterelnök-jelölti előválasztáson való indulást. Ezt azzal indokolta, hogy minél több embert „börtönbe akar küldeni”, és a felelősségre vonás előkészítésével, lebonyolításával, illetve esetleges későbbi visszaélések megakadályozásával akar foglalkozni a „miniszterelnöki szívás helyett”. Szerinte 2022 „elcsalt választás lesz” a kormányzati média túlsúlya miatt, „fakarddal fogunk indulni egy tank ellen”, de Hadházy nem felejti el, hogy a Momentum tüntetésen is kiállt a közmédia ellen. Szerinte az ellenzéknél létezik „vállról indítható páncéltörő ágyú”, ez pedig a hitelesség, ezt pedig Fekete-Győr András képviseli.

Donáth Anna szerint az új politikai generációnak képviseltetnie kell magát az előválasztáson, „új arcokra, új gondolatokra” van szükség, hogy elhozza a 21. századi Magyarországot. Ezért nem is volt kérdés, hogy saját jelöltjük lesz. Szerinte az első napoktól kezdve egy biztos pontja volt a Momentumnak: Fekete-Győr András optimizmusa. „Ő az, aki hitt abban, hogy elhozhatja a 21. századi Magyarországot” – mondta Donáth.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és immár miniszterelnök-jelöltje, forrás: Momentum
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és immár miniszterelnök-jelöltje, forrás: Momentum

A korrupt miniszterelnök és a széfje, Mészáros Lőrinc

Fekete-Győr a beszédében nemcsak a jelenlegi kormánynak szólt oda, hanem ezúttal először beszélt arról is, hogy milyen konkrét program mentén képzelné el Magyarország jövőjét. Fekete-Győr először arról beszélt, hogy a Momentum alapítóinak „a rendszerváltás óta eltelt három évtized majdnem a teljes élete”, ám a meghatározó élményük szerinte nem a szabadság lett, hanem „a szabadság tudatos, aljas korlátozása, sőt rendszerszintű lebontása”. Fekete-Győr szerint számtalan barát, rokon, ismerős külföldre ment, ami itthon maradt:

Mészáros Lőrinc, Rogán Tóni, Polt Péter, a lopás, a hazugság, a korrupció.

A 2020-as év Fekete-Győr szerint a párhuzamos valóságok éve volt, a kormányon lévők ugyanis más valóságot érzékelnek, mint a többség. „Van a kézzelfogható, az igazi, a mindennapok Magyarországa. Azoknak a millióknak a közös valósága, amiben mindannyian élünk. A többség, a 99% Magyarországa. És aztán van egy másik, egy olyan Magyarország, ami a tolvaj fideszes politikai elité: az 1%-é. Azoké, akik az elmúlt évtizedek legsúlyosabb válsága idején is állami pénzeket lopva gazdagodtak tovább: a Lőrincek, a Tónik, a Tiborczok, és a haverok.”

A beszédre jellemző volt, hogy a Momentum elnöke elég súlyos jelzőkkel illeti Orbán Viktort és a jelenlegi kormányt. Fekete-Győr például ilyen kijelentéseket tett:

  • „miközben a korrupt miniszterelnök 0 forintot hazudik a vagyonbevallásában, addig az apja multimilliárdos”;
  • „a lányán 12 milliós óra villog, a fia 40 milliós angliai elit oktatását pedig a néppel fizetteti ki. És akkor még a magyar történelem leggazdagabb emberét, Orbán Viktor két lábon járó széfjét, Mészáros Lőrincet nem is említettem.”
  • „Lassan mondom, hogy a hatalom verőemberei, a Németh Szilárdok, Budai Gyulák, és Bayer Zsoltok is megértsék, hogy mindenki megértse: Orbán Viktor és a Fidesz mindannyiunkat hülyének néz.”
  • „Tíz éve Orbán azt mondja, hogy ők senkit nem hagynak az út szélén. Kérdezem a miniszterelnököt, mikor járt utoljára a két lábán és nem egy golyóálló mellényben vagy fekete autóban az utcán?!”

Korrupcióellenes ügyészség és közvetlen államfő-választás

Fekete-Győr szerint ezért van szükség „az új rendszerváltásra”, amelynek elemeit is az eddigieknél részletesebben felvázolta. A miniszterelnök-jelölt kijelentette, hogy pontos tervük van arra, mit tesznek a kormányzás első 3, 30 és 300 napjában. Ezt következetesen Új Magyarország tervnek nevezte. (Nem véletlenül lehet ismerős ez a kifejezés, korábban, 2006-ban Gyurcsány Ferenc is így nevezte a programját.)

Kész tervünk van arra, hogyan fogjuk jogállami eszközökkel, gyorsan és hatékonyan elszámoltatni a felelősöket, visszaszerezni Magyarországot és megakadályozni az ellopott vagyonok és a bűnözők kimenekítését.

Fekete-Győr példaként említette, hogy korrupcióellenes ügyészséget hozna létre, és büntethető tenné, ha valaki hazudik a vagyonnyilatkozatában.

Fekete-Győr közjogi tervei között szerepel, hogy közvetlenül válasszuk a köztársasági elnököt (jelenleg a parlamenti képviselők választják először kétharmaddal, majd feles többséggel), illetve hogy és egy miniszterelnök legfeljebb két cikluson keresztül irányíthassa az országot. A médiáról azt mondta, szabaddá tenné, és a közmédia is a „köz érdekeit” szolgálná.

Finn oktatás, nyugati egészségügy, csak elektromos autók

Az elnök szerint sürgető feladat az oktatás és az egészségügy modernizációja. Az oktatást a „finn minta” alapján újítaná meg, „mert ott a tanár, a diák, és a tudás számít”. A Kliket Fekete-Győr megszüntetné, és a tanároknak azt ígérte, hogy sokat fognak keresni. Az egészségügyről azt mondta, „az új Magyarország egészségügyi minisztere fog felelni azért, hogy brit és osztrák mintára a befizetett járulékért tisztességes, magas színvonalú ellátás járjon, mindenkinek”.

Magyarországot Közép-Európa „legzöldebb országává” szeretné változtatni Fekete-Győr, ezért felmondaná a Paks 2 szerződést, és ehelyett szélerőműveket látna szívesen. Emellett „évente 100 ezer lakás energetikai korszerűsítését vállaljuk. 2035-től pedig kizárólag elektromos autókat engedünk forgalomba hozni Magyarországon.”

További ígéretek a programból:

  • Fekete-Győr elérhetővé tenné 2030-ra a 4 napos munkahetet. „Célunk, hogy heti 32 óra munkával is lehessen annyit keresni, amiből tisztességesen meg lehet élni.”
  • Bevezetik a Magyarország-részvényt. „A norvég mintához hasonlóan tulajdonossá teszünk minden magyar embert az állami tulajdonú cégekben, így mindenki részesülhet ezek profitjából osztalék formájában.”
  • Bevezetik az eurót. „Drágul az import, nőnek az élelmiszerárak, és a pénzünk egyre kevesebbet ér Európában. Mindeközben Románia már az euró bevezetésére készül. Nem lehetünk Európa sereghajtói! Ezért a kormányváltás után bevezetjük az eurót.”
  • Bevezetik a bármikor felhasználható, rugalmas nyugdíjat. „35 év felett bármikor felvehetjük az egyéni nyugdíjszámlánkon lévő összeg egy bizonyos százalékát, ha például elmennénk fél évre pihenni vagy tanulni vagy valamilyen váratlan dolog történik az életünkben.”
  • Mindenféle konkrétum nélkül célzott arra, hogy a nem hagyományos családmodellt is támogatják. „Teljesen mindegy, hogy egy vagy két szülő, hogy apa és anya, vagy két apa vagy két anya neveli a gyerekeit. A család az akkor is család.”

Fekete-Győr tehát ezzel a programmal száll be a majdani előválasztásba, amelyen eddig Jakab Péter Jobbik-elnök, illetve Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester jelezte az indulását. Az ellenzéki zuhanyhíradóban Karácsony Gergely indulását suttogják, illetve valamivel halkabban Dobrev Klára nevét. Fekete-Győr jelezte, hogy megküzd minden jelölttel, és bárki is legyen a győztes, „mindannyiunknak kötelessége, hogy támogassa őt abban, hogy 2022 után az új Magyarország lehetőségét megteremtsük.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!