Márki-Zay Péter elindulna Lázár Jánossal szemben egyéniben

2021. január 28. – 14:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

17 saját, illetve más pártok, civil szervezetek által támogatott jelöltet ajánlott a választók figyelmébe a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM), amely minél nyíltabb előválasztási küzdelmet, és valamennyi, tehát a 106 egyéni választókörzetben mindenhol lebonyolított előválasztást szeretne. Az előválasztáson lesznek olyan körzetek, ahol több jelöltet is támogatnak, az előválasztási eredményeket követően azonban mindenhol a nyertesek mögé állnak majd be, és erre szólítanak minden civil, kisebbségi és politikai szervezetet is, ismételte meg többször is Márki-Zay Péter, a szervezet elnöke.

Mindenhol, minél több szereplő vegyen részt az előválasztáson, mert azok, akik ezen nem vesznek részt, majd pedig elindulnak a 2022-es választáson, nemcsak az ellenzéki esélyeket, a kormányváltást veszélyeztetik, de a valódi bejutás reménye nélkül, a választókat becsapva, szavazatukat elpazarolva indulnának el 2022-ben

– fogalmazta meg álláspontjukat Márki-Zay, aki szerint kiállnak amellett, hogy minden párt és minden civil elinduljon az előválasztáson, amelyet demokratikus küzdelemben, senkit ki nem zárva kell megrendezni valamennyi, tehát minden 106 egyéni országgyűlési választókörzetben.

A független hódmezővásárhelyi polgármester, előválasztási miniszterelnök-jelölt szerint az egyéni körzetek 60 százalékban, azaz mintegy 85 körzetben van több lehetséges ellenzéki induló is, ezekben a választókerületekben demokratikus kötelessége az ellenzéknek előválasztást tartani. Mindössze 21 körzet van, ahol egyelőre csak egy jelölt neve merült fel, mindenhol máshol viszont egyenlő esélyekkel, minél többen el kell, hogy induljanak az előválasztáson, ebből a folyamatból semmilyen szervezetet, civil, vagy más indulót nem szabad kizárni, így demokratikus úton állítható elő a Fidesszel szembeni 2022-es egy az egy ellen helyzet országosan.

Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnökeként az MMM által támogatott, első 17, előválasztáson indulni szándékozó civil jelöltet jelentette be:

  • Budapest 6-os egyéni választókerületében (evk), a VIII-IX. kerületben Csordás Anett, a C8 civil jelöltje élvezi az MMM támogatását,
  • Budapest 16-os evk-jában, a XVI. kerületben Vajda Zoltán, az ottani Kossuth Kör tagja, önkormányzati képviselő,
  • Bács-Kiskun megye 6-os evk-jában, Baján két jelöltet is támogatnak: Preininger Rozália önkormányzati képviselőt és Sörös Gergely alpolgármestert,
  • Baranya megye 1-es evk-jában, Pécsen Mellár Tamást,
  • Baranya megye 4-es evk-jában, Szigetvár központtal, Alpern Györgyöt, Drávaszerda polgármesterét,
  • Csongrád 3-as, Szentes-Csongrád-Kistelek központú körzetében Mészáros Gábort, Kistelek Korruth Körének koordinátorát, önkormányzati képviselőt,
  • Csongrád 4-es választókerületében, Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Pétert – ha Lázár János elindul, mint ahogy azt két napja a fideszes képviselő jelezte, akkor „a vele szemben érdemi eséllyel” rendelkező jelölt megtalálása érdekében a polgármester, MMM-elnök maga is vállalkozik az előválasztásra,
  • Fejér megye 3-as evk-jában, Bicske térségében ifjabb Bogdán Jánost,
  • Fejér megye 5-ös evk-jában, Sárbogárd térségében Gottlóz Tibort, a Mindenki Magyarországa Mozgalom Fejér megyei koordinátorát,
  • Győr-Moson-Sopron megye 1-es evk-jában, Győr térségében Urbán Tibort,
  • Győr-Moson-Sopron megye 5-ös evk-jában, Mosonmagyaróvár központtal, Szabó Miklós volt MDF-es polgármestert,
  • Komárom-Esztergom megye 3-as körzetében, Komárom központtal, Lakatos Bélát, Ács volt polgármesterét, de itt lehet, hogy lesz egy másik MMM által támogatott jelölt is az előválasztáson,
  • Pest megye 2-es számú evk-jában, Budaörs-Budakeszi központtal, Szél Bernadettet független országgyűlési képviselőt (de az MMM szívesen támogatná Szabó Szabolcs és Hadházy Ákos független képviselőket is),
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es evk-jában, Nyíregyháza központtal, Lövei Csaba önkormányzati képviselőt
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2-es evk-jában, Tiszavasvári térségében Kiss Krisztián önkormányzati képviselőt
  • Zala megye 2-es evk-jában, Keszthely központtal, Molnár Tibort.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!