Egyetemi campustól artistaképzőn át kastélyszállóig – ezektől a beruházásoktól veszi el a kormány a kiemelt státuszukat

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Egy sor, az előző kormány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított beruházás kiemelt státuszát vonja vissza az új kormány – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A beruházások ezzel elveszítik azt a lehetőséget, hogy a helyi szabályoktól eltérve, soron kívül szerezhessenek meg engedélyeket.

A most kiemelésüket elveszítő beruházások közül a leghíresebb minden bizonnyal a Pázmány Campus. Az előző kormány még 2020-ban döntött arról, hogy több mint 100 milliárd forintból új egyetemi campust épít a budapesti Palotanegyedben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek. Az egyetem egy majdnem teljes háztömböt megkapott, eddig az ott található épületek egy részének bontásáig jutottak el, az építkezésre kiírt közbeszerzést azonban a kormányváltás előtt néhány nappal érvénytelenítették.

Szintén elveszíti kiemelt státuszát az a XXIII. kerület, Soroksár és Gyál határán fekvő, főleg szántóföldekből és erdőkből álló, hatalmas, 500 hektárnyi terület, amelyet még 2023-ban nyilvánítottak kiemelt beruházássá. A gigantikus logisztikai elosztóközpontnak kiszemelt helyszín nagy része Tiborcz Istvánhoz köthető cégek tulajdonában állt.

Visszavonják a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont kiemelését is. Ez a projekt még 2018-ban indult meg, az akkori tervek szerint gigantikus teniszstadion épült volna a szigetre. Az építkezés elindítását akkor Tarlós István főpolgármester fúrta meg, a projekt azonban végleg nem került le a napirendről – egészen mostanáig.

Hasonló sorsra jutott a Velencei-tó partjára tervezett sukorói Fiatalokért Központ is. A szabadidő-központ és rendezvényhelyszín megvalósításáról a helyiekkel való egyeztetés nélkül, még 2021-ben döntött az Orbán-kormány, a terv akkor az volt, hogy később ott rendezhetik majd meg az EFOTT-ot és egyes sporteseményeket. A beruházás ellen helyiek és környezetvédők tiltakozni kezdtek, a pontos terveket a kormány még 2025-ben sem árulta el. Az építkezés máig nem kezdődött el.

Szintén törlik az egykori balatonaligai Club Aliga helyén megvalósuló beruházás kiemelését. Ezt a területet egymástól adták-vették a NER-es vállalkozók, egy időben Tiborcz és Mészáros érdekeltségébe, majd Tiborcz üzlettársához, Balázs Attilához került. A helyszínre egy nagy méretű szállodát építenének, amelynek az engedélyezése így várhatóan jelentősen megnehezedik.

Elveszíti a kiemelt státuszát Angyalföldön az egykori Láng-gyár helyén épülő új városrész, a Láng-negyed építése. A projekt Rahimkulov Ruszlan érdekeltségébe tartozik, aki Magyarország egyik leggazdagabb emberének számít. A területet, ahol a városrész felépül, elsőként jelölte ki a kormány rozsdaövezeti akcióterületté. A XIII. kerületi önkormányzat korábban tiltakozott az építkezés ellen, mire a kormány kiemelt beruházássá minősítette azt.

Szintén kukába kerül a Nyugati pályaudvar mellé tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ kiemelése. Az előző kormány a Nyugati és a Podmaniczky utca közötti, ma kihasználatlan területen épített volna cirkuszközpontot, amely egy artistaképzőnek és más intézményeknek adott volna otthont, de az építkezés még nem kezdődött el. A szomszédos, parkokban rendkívül szegény VI. kerület ugyanoda Podmaniczky Park néven zöld területet szeretne létesíteni.

A egykori törökbálinti téglagyár területét az előző kormány minősítette rozsdövezetté és kiemelt beruházássá. A terület egy Bálint Tó Invest nevű vállalat tulajdonába került, amely lakásokat, szállodákat és irodákat is épített volna oda, amit a helyi önkormányzat igyekezett minél inkább megnehezíteni. A beruházás most elveszítette kiemelt státuszát, amivel a megvalósítása várhatóan megnehezedik.

A Tihanyi-félszigeten álló, rendkívül rossz állapotú kastélyt, amely egykor Habsburg József főherceg nyári rezidenciájaként szolgált, még a Gyurcsány-kormány idején privatizálták. A telken Csányi Sándor, Garancsi István és Hernádi Zsolt 11,5 milliárd forint állami támogatással alakítottak volna ki kastélyszállót és „Tréningközpont Hotelt”, a tervet segítő állami kiemelés azonban most elveszett.

Vitézy Dávid ezekkel együtt azt is bejelentette, hogy teljes egészében át akarják alakítani a kiemelt beruházások rendszerét, az Otthon Start-programhoz kapcsolódó, szintén kiemelt beruházássá nyilvánított lakótelep-építéseket pedig felfüggesztik. A többi kiemelt beruházást most tételesen átvizsgálják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!