A nyilvánosság részleges kizárásával nyitják meg a balatonaligai kikötőt

2024. május 29. – 07:56

Másolás

Vágólapra másolva

Több lépésben próbálja megakadályozni a civileket képviselő Aligai Fürdőegyesület (AFE) a korábbi Club Aliga helyén létesített ingatlankomplexum átadását, és bár a Pécsi Törvényszék csak a jövő héten dönt az új kikötő használatbavételi engedélyéről, azt már péntek délután átadhatják, írja a Népszava.

Az esemény zárt körű lesz, oda csak a településre szóló lakcímkártyával, illetve birtoklappal lehet majd bejutni, sőt, a sajtót sem hívták meg, így arról csak Balatonvilágos polgármestere, Takács Károly Facebook-posztjából értesülhetett a nyilvánosság. A lap évek óta követi az egykori pártüdülő helyén épülő szálloda, vízi élménypark, illetve kikötőkomplexum beruházásának ügyét, amely több Fidesz-közeli oligarcha után jelenleg a szintén a NER-hez köthető Balázs Attilához, illetve cégéhez, a Pro-Mot Kft.-hez tartozik.

Az új létesítmény használatbavételi engedélyéről azután dönt hamarosan ismét a Pécsi Törvényszék, hogy azt tavaly egyszer már megsemmisítették, majd a kérelem a Fővárosi Kormányhivatalhoz került, és az itt lefolytatott új eljárás végén ismét megkapta az engedélyt a Pro-Mot. Az AFE azért küzd a beruházás ellen, mert helyiek attól tartanak, hogy ismét elveszítik a rendszerváltás előtt lezárt, azóta viszont szabadon használható partszakaszt.

A civil szervezet nincs könnyű helyzetben, mert a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a 46 hektáros területen zajló építkezést, így az mentesül a helyi szabályozás és a Balaton-törvény rendelkezései alól. Módosították a vonatkozó rendeletet is, amely a korábbiakkal ellentétben nem szállodaépítésre, hanem komplex ingatlanfejlesztésre vonatkozik, és miután az AFE tagjai tavaly demonstrációs sétát tartottak a területen, a szervezet elnökével és alelnökével szemben feljelentést tett a Pro Mot tulajdonosa garázdaság és rongálás miatt.

A beruházó birtokvédelmi eljárást is kezdeményezett az egyesülettel szemben, amely a balatonföldvári jegyzőhöz került. Az AFE erre egy másik birtokvédelmi eljárás kezdeményezésével reagált, mondván: a beruházó beadványában maga ismerte el, hogy lezárta az egykori Club Aliga helyén lévő területet és az itt húzódó, fél kilométer hosszú partszakaszt, noha ez utóbbira nem lett volna törvényes lehetősége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!