Mészáros Lőrinc áramszolgáltató cégét több mint 500 milliárd forintnyi pályázatból zárja ki a Magyar Fejlesztési Bank
„A Magyar Fejlesztési Bank igazgatósága a 2026. augusztus 10-i ülésén úgy döntött, hogy az átláthatósági követelmények nem teljesítése miatt kizárja az Opus Titász Áramhálózati Zrt.-t az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Alapja (RRF) keretében meghirdetett hálózatfejlesztési és okosmérési pályázatokból”, közölte kedden a Gazdasági és Energetikai Minisztérium. Az MFB igazgatósága szerint Mészáros Lőrinc cége nem teljesítette az átláthatósági követelményeket.
Kapitány István minisztériuma közölte, hogy az Európai Bizottság a program előkészítésétől kezdve alapvető feltételként határozta meg, hogy a pályázatokon kizárólag teljesen átlátható tulajdonosi körrel rendelkező vállalatok vehessenek részt, „[a]z uniós források hazahozatalának és felhasználásának fontos alapelve, hogy ezek a támogatások a magyar fogyasztókat és vállalkozásokat szolgálják, és felhasználásuk minden tekintetben átlátható legyen”, írták.
A tárca szerint a minisztérium „és a magyar kormány a hatályos uniós és hazai jogszabályokkal összhangban, a pályázati támogatási konstrukción kívüli eszközökkel lép fel”, hogy a „döntéssel érintett települések ne maradjanak ki az energetikai fejlesztésekből, és számukra is mielőbb biztosítottak legyenek a szükséges hálózatfejlesztési lehetőségek”.

A döntésről Magyar Péter is posztolt a Facebookon, a miniszterelnök azt írta, a „Magyar Fejlesztési Bank kizárta Mészáros Lőrinc áramszolgáltató cégét a 600 milliárd forintos uniós fejlesztési pályázatból, mivel Orbán Viktor strómanjának cége nem felelt meg az átláthatósági feltételeknek”.
Ahogy azt korábban részleteztük, az új kormánytól óriási roham kell a pénz megmentéséért, mert augusztus végére meg kell valósítani a tervben vállalt célokat. Május végén Magyar Péter miniszterelnök és az Európai Bizottság vezetője, Ursula von der Leyen bizottsági elnök megállapodott a helyreállítási terv módosításáról. Ebben az új kormány többek között új energetikai fejlesztéseket vállalt, hogy ne vesszen el pénz az előző vezetés feljelentést érő vagy lassú, hiányos beruházásai, bevállalt, de elmaradt reformjai miatt.
A módosítással két új pályázat jelent meg. Az egyik okos villanyórákra adna 54 milliárd forintot, a másik 486 milliárd forintból integrálná jobban a hálózatba az időjárásfüggő megújuló energiaforrásokat, kiemelten a napelemeket. Pályázni csak az áramhálózati engedélyesek tudnának, azaz átviteli rendszerirányító (Mavir) és a területi elosztói társaságok (az E.ON, az Opus Titász, az ELMŰ és az MVM hálózati vállalatai).
A magyar állam szeptember végéig adhat be kifizetési kérelmeket (ha az előző kormány által nem mind teljesített előfeltételeket egy fideszes és KDNP-s képviselők által az Alkotmánybíróságon megtámadott javaslatcsomaggal letudja), december végéig fizethet az EU.
A helyreállítási terv módosításáról, az előfeltételekről és a tízmilliárd eurós alappal együtt felszabaduló forrásokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.