Multizással karaktergyilkolja a tiszásokat a fideszes propaganda, miközben a kormány ezermilliárdokkal tömi ki a nagy külföldi cégeket
A múlt héten új szereplővel bővült a magyar belpolitika, színre lépett ugyanis Kapitány István, a Tisza Párt új gazdaságfejlesztési és energetikai politikusa. A kormány és a vele szimbiózisban kialakult kormánypárti kommunikációs gépezet rögtön el is kezdett fogást keresni az új figurán, aki a Shell olajvállalat globális alelnökeként a legmagasabb pozícióban lévő magyar menedzser volt addig, amíg vissza nem vonult erről a posztról.
Találtak is hamar egy támadási felületet, ami azóta végigjárta a kormánypárti sajtót: eszerint Kapitány gonosz multicégek embere, aki gonoszmulti-gyarmattá akarja tenni Magyarországot.
Kapitányt rögtön fel is fűzték egy sormintára, ami szerint nemcsak ő, de a párt más kiemelt alakjai is nemzetközi rablótőke ügynökei pusztán azon az alapon, hogy korábban nemzetközi nagyvállalatoknál, például a Metánál vagy nagy tanácsadócégeknél dolgoztak.
Ez az érvelés valóban izgalmas vitát teremthetne ugyan arról, hogyan kap egyre nagyobb szerepet a világgazdaság és -politika irányításában pár óriásvállalat, vagy hogy mit gondol a Tisza a gazdaság- és energiapolitikáról, ilyesmire a kampányban aligha számíthatunk. A kormánypárti érveket pedig eléggé aláássa az, hogy ahogy korábban Kapitány Istvánnal, úgy a vele összefüggésbe hozott multicégekkel is nagyon baráti kapcsolatuk van az egymást követő Orbán-kormányoknak, és amúgy csúcsra járatták a multisimogatást és -támogatást Magyarországon. Már ha a politikai érdekeik úgy kívánták. Ha nem, akkor a multik mindig is nagyon gonoszak voltak a Fidesz szemében.
BlackRock-gyarmat
Kapitány István nevét talán kevesen ismerték Magyar Péter szombati bejelentése előtt, azóta viszont majdnem minden újságolvasó ismeri a Tisza új gazdaságpolitikusának rezüméjét. Kapitány, aki magát vicceskedve a magyar Jockey Ewingnak nevezi, korábban a Shell alelnöke volt. Karrierjét Magyarországon kezdte, majd Németországban, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban is vezető posztokat töltött be az olajipari cégnél.
A Shell globális alelnökeként a legmagasabb pozícióban lévő magyar menedzser volt az egész világon, nyolcvan ország 45 ezernél is több benzinkútja tartozott a vezetése alá. Ahogy a G7 2019-ben megjelent portrécikkéből kiderül, pályafutását 1987-ben kezdte az olajcégnél, miután a Sugár Üzletközpont üzletvezető-helyetteseként sikerült úgy megnyugtatnia egy reklamáló vevőt, a Shell magyar leányvállalatának kereskedelmi vezetőjét, hogy az rögtön állást ajánlott neki a cégnél.
Magyar Péter a bemutatásakor az egyik legmenőbb, legfelkészültebb, legelismertebb magyarnak nevezte Kapitányt, akit, ahogy a tiszás bemutatkozó videójában is hangsúlyozták, számos elismeréssel, többek között a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntettek ki. Utóbbit 2023-ban vette át az Orbán-kormánytól, aminek külügyminisztere, Szijjártó Péter akkor így méltatta az üzletembert: „Pontosan tudjuk azt, milyen kísértéseket jelent nemzetközi karriereket befutni és nemzetközivé válni. […] Te mindvégig meg tudtad tartani a magyarsághoz, a magyar nemzethez való ragaszkodásod, és a hazádat mindig is segítetted.”
Ehhez képest szombat óta nagyon más képet fest Kapitányról a kormány és a kormánypárti sajtó. A közmédia először némi bajnaizással támadta Kapitányt, mert egy interjúban méltatta a volt miniszterelnököt mint nemzetközi szinten is elismert menedzsert (Bajnai a londoni Campbell Lutyens nevű befektetési tanácsadó vállalat vezérigazgatója). Utána a nevével szóviccelő, MI-generált képekkel árasztották el a fideszes felületeket, amiknek az üzenete annyira nem volt egyértelmű, hogy még Magyar Péter is megköszönte az ingyenreklámot.
De párhuzamosan elkezdődött a gonoszmultizás is, igaz, ezt a kommunikációs központ (mint később látni fogjuk, érthető okokból) kiszervezte alacsonyabb szintre, így nem vezető politikusok oldalain, hanem a különféle véleményvezéreknél és a propagandasajtóban találkozni Kapitány István és a Tisza multibérencezésével.
Magyar Péter bejelentése után nem kellett sok idő, hogy a kormánypárti talkshow-k állandó vendégének számító, a fideszes civil holdudvarba tartozó Védett Társadalom Alapítványban is aktív, szakmáját tekintve energiajogász Tóth Máté hosszú bejegyzést publikáljon a Facebook-oldalán Kapitány István „sötét múltjáról”, a Magyar Nemzet legalábbis már így vette át a posztot, ami a teljes Fidesz-sajtón végigment. A bejegyzésben valójában nagyon kevés szó esik konkrétan Kapitány múltjáról, akár sötét, akár nem, leginkább azt pedzegeti, hogy azok a cégek, amiknél Kapitány dolgozott, vagy amikkel munkája során kapcsolatba került, sok szempontból elítélhetők, kritizálhatók. Végül természetesen arra jut, hogy ha egy ilyen ember kerül kormányzati pozícióba, akkor búcsút mondhatunk Magyarország „energiaszuverenitásának”.
A szóban forgó első számú gonosz multi a Shell, amelynek magyarországi terjeszkedéséből az államszocialista évek alatt egy olyan külkereskedelmi cég profitált, amelyet Gerő Ernő fia vezetett, és valóban kapcsolódnak hozzá sötét dolgok, bár, mint ahogy a Kapitányról szóló friss portrécikkünkben is írjuk, ehhez a céghez Kapitánynak csak érintőlegesen van köze. Azt is felrója a szerző és az őt szemléző kormánymédia az Origótól a közmédiáig, hogy a Shell a világ egyik legnagyobb olajcégeként sok helyen keveredett botrányokba, szennyezte helyi közösségek vízkészleteit és termőföldjét, számos pert vesztett ilyen ügyek miatt.
A másik felemlegetett gonosz multi pedig a BlackRock, a világ egyik legnagyobb befektetőcége, amely, mint a cikkekből megtudhattuk, a Shell egyik legnagyobb tulajdonosa
egy másik hasonló gonosz multi befektetőcéggel, a Vanguarddal együtt. Ezek a cégek gyakori szereplői a baloldali antikapitalista diskurzusoknak és szélsőjobboldali összeesküvés-elméleteknek egyaránt, nem is véletlenül: a BlackRock és a Vanguard óriásira duzzadt vállalatok, amelyek a világ számos országának vagyonát leköröző tőkével bírnak, és a gazdaság egyre több részében van meghatározó szerepük, olajcégektől pénzügyi vállalatokon és gyógyszercégeken át iskolákig, bérlakáskomplexumokig és utakig. Ha vannak vállalatok, amik tényleg a legjobban hasonlítanak a cyberpunk-irodalom világuraló óriásvállalataira, akkor azok ezek a cégek, így jogos lenne vitatkozni arról, hogy mekkora szerepet szabad engedni nekik a politikában és a hétköznapjainkban.
Ez a vita kezdődne el akkor, amikor a kormányközeli médiában sűrűn szereplő Schiffer András arról beszél, hogy a Tisza mindkét gazdasági arca, Kapitány István és Kármán András is olyan cégeknél dolgozott, amiknek a BlackRock és Vanguard a fő részvényese (Kármán az Erste Banknál dolgozott, miután az Orbán-kormányban volt államtitkár), így ők „BlackRock-csinovnyikok” és velük Magyar Péter „BlackRock-gyarmatot akar berendezni Magyarországon”? Vagy amikor Tóth Máté arról ír Kapitány István esetében, hogy személyében „a nemzetközi rablótőke pedig újra bejelentkezett hazánkra”?
Lehet, várjuk ki a végét, bár azt azért érdemes hozzátenni, hogy az összeesküvés-elméleteken túlmutató rendszerkritika a politikai-gazdasági struktúrákat veszi célba, nem pedig az egyes személyek (például az óriáscégek konkrét menedzserei) vélt gonoszságát és ármánykodását boncolgatja. Ezek az emberek ugyanis csak cserélhető csavarok a gépezetben. És amikor politikusok, kormánytagok vagy Fidesz-közeli véleményvezérek felháborodásával találkozunk ebben a témában, érdemes arra emlékeztetnünk magunkat, hogy az Orbán-kormányoknak egészen eddig sem a Shell-lel, sem a BlackRockkal, sem egy sereg más környezetkárosító világcéggel nem volt semmi bajuk, ahogy Kapitány Istvánnal sem. Meg arra is, hogy az Orbán-kormány több közpénzzel tömött ki multinacionális vállalatokat, mint bármelyik korábbi magyar kormány.
Jó multi, rossz multi, lopható multi
Az Orbán-kormánynak nagyon izgalmas és komplikált viszonya van a multinacionális tőkével, a Kapitány kinevezése mentén gonoszmultizós fideszes influenszereknek pedig abban valószínűleg igazuk van, hogy ez a viszony sokkal egyszerűbb, egyértelműbb volt Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt. Az nagyon helyzetfüggő, hogy az Orbán-kormány a nemzetközi rablótőke képviselőit és a globalista elit szuverenitáscsökkentő ármánykodását látja-e az ilyen vállalatokban, amiket adminisztratív eszközökkel kell ellehetetleníteni, vagy szívesen látott vendégeket, amiket érdemes milliárdokkal befektetésekre buzdítani, és amiket akár a magyar szabályozástól is érdemes megvédeni. Ahogy Kasnyik Márton gazdasági újságíró idén 10 éves, de továbbra is érvényes és az orbáni gazdaságelméletet nagyon jól leíró cikkében megfogalmazta,
ezt leginkább az befolyásolta, hogy az adott multi egy lopható vagy nem lopható szektorban tevékenykedett-e.
Lopható szektornak számítanak azok, amelyek alapvetően a magyar piacon nyújtanak szolgáltatásokat, legyen szó pénzügyekről, telekommunikációról, energiáról, építőiparról vagy kereskedelemről. A 2010-es „fülkeforradalom” után például a magyar kormány lényegében kiebrudalta a lakossági energiaszektorból a multinacionális hátterű cégeket, és aztán államosította ezt a feladatot. Sokkal jelentősebb lett az elmúlt 15 évben a magyar (értsd: kormányközeli) tulajdon a bankszektorban, a 4iG pedig több telekommunikációs multi magyar érdekeltségeit is megvette már.
És ne felejtsük, hogy hányszor, hányféle eszközzel próbálta már a kormány annyira megkeseríteni a multinacionális hátterű kiskereskedelmi láncok életét, hogy azok inkább ki akarjanak vonulni az országból, bár eddig minden efféle próbálkozás elbukott. Ezek mind olyan szektorok, olyan szolgáltatások, amelyeknek az üzemeltetéséhez nem feltétlenül kell nemzetközi értéklánc és vállalati háttér, alapvetően magyar fogyasztók, magyar ügyfelek zsebéből élnek, és a pénz akár magyar tulajdonosokhoz is vándorolhatna.
A hivatalos magyarázat szerint ez azért jó, mert a gonosz multik csak kiviszik a profitot, a magyar tulajdonosok viszont itthon fektetnék be vagy költenék el, mindezzel segítve a magyar gazdaságot. (Bár az nincs megírva sehol, hogy egy magyar cég ne fektethetné be máshol a profitját, vagy a tulajdonos ne vihetné ki egyszerűen a pénzt az országból, mondjuk, külföldi alapokba.) Kevésbé hivatalos magyarázat és az elmúlt másfél évtized gyakorlata szerint viszont az országban maradó tőke jelentős része a Fidesz hatalmon maradását segíti, és a pártközeli körök vagyonát növeli.
Vannak viszont olyan szektorok, amiket nem lehet csak úgy kicsavarni a külföldi tulajdonosok kezéből, mert azok globális értékláncokba beágyazottan működnek, és alapvetően exportra termelnek, hatékony működésükön pedig nemcsak egy kormánybarát üzleti kör gazdagodása, de az egész ország GDP-je és százezrek foglalkoztatása múlik.
Az ilyen cégeket nemhogy nem bántja a kormány, de stratégiai partnerségi megállapodásokat köt velük, milliárdos beruházási támogatásokkal csábítja őket az országba, és adott esetben úgy alakítja a szabályozási környezetet, hogy az akár a magyar dolgozók és más érintettek kárára is az adott gyár munkáját segítse – ezt láttuk például a munka törvénykönyve módosításánál, amit sajtóinformációk szerint a német autógyárak lobbiztak ki. Vagy az akkumulátorgyáraknál, amiken senki nem kéri igazán erélyesen számon a már meglévő szabályozások áthágását. Az akkugyárak környezetterhelése, főleg az agyontámogatott gödi Samsung SDI sorozatos szennyezési botrányai és azok elégtelen hatósági kezelése mellett különösen érdekes, amikor a gonosz, szennyező cégek bűneit sorolják a kormányoldalon egy shelles exmenedzser politikai szerepvállalásakor.
Mindez a lopható szektorok bekebelezésével párhuzamosan történt. Talán mindenki emlékszik az ikonikus képre, amikor Orbán Viktor 2012-ben a Coca-Cola üzemében, fehér munkásköpenyben és piros sapkában dobozos kólát szürcsöl. Ez egy gazdaságtörténeti jelentőségű kép, ugyanis a Coca-Cola volt az első vállalat, amivel az Orbán-kormány stratégiai partnerségi megállapodást kötött. Tavaly decemberben már 101 vállalattal kötött ilyen, a befektetések és fejlesztések ösztönzéséről, támogatásáról szóló megállapodást a kormány. És bár a partnerek között vannak magyar vállalatok is, mint a Masterplast vagy a Bayer Construct, a legtöbbjük olyan multicég, mint a Coca-Cola, a GE, a Bosch, az Oracle, a Procter & Gamble vagy az ExxonMobil.
Rövid Google-keresés után kiderülhet bárkinek, hogy ezekben a cégekben mind fontos részvényes a BlackRock és a Vanguard.
Részben ezeknek a partnerségi megállapodásoknak a részeként, részben egyéb alkuk után az Orbán-kormány rengeteg közpénzzel tömte ki a nem lophatónak/csábítandónak ítélt vállalatokat. A termelőcégeket persze a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok alatt is támogatták, ahogy sok más régiós országban is így versengtek a külföldi működő tőkéért (FDI), de sehol máshol nem pörgették olyan szintre ezt a támogatási politikát, mint Orbán Viktor kormányzása idején.
Ahogy az Állami Számvevőszék grafikonján is látszik, 2010 után jelentősen megnőtt az úgynevezett egyedi kormánydöntéssel nyújtott támogatások összege, amit tipikusan ipari multik kaptak, hogy beruházzanak Magyarországon. Amint látható, 2023-ra az EKD-támogatások összege megközelítette a 300 milliárd forintot, arányuk a kormány által nyújtott beruházási támogatásokon belül pedig az 50 százalékot, vagyis az állami beruházási támogatások közel fele multicégekhez került. A kormány csak az akkumulátorgyárak támogatására 1500 milliárd forintnyi közpénzt költött. Hogy ezek a hatalmas összegek megtérülnek-e Magyarországnak, vagy éppen egy olyan gazdasági szerkezetbe zárják az országot, ahonnan egyre nehezebb kitörni, arról kemény viták vannak a közgazdászok körében, de a legtöbben sokallják a ráfordítás mértékét, ami az EU-n belül is kiugró.
Végül érdemes kiemelni azt is, hogyan állt eddig a kormány pont ahhoz a két „nemzetközi rablótőkés” céghez, aminek bűneit most Kapitány Istvánon kéri számon a kormánypárti sajtó. A Shell-lel például tavaly szeptemberben írt alá megállapodást Szijjártó Péter, ennek értelmében Magyarország 10 év alatt 2 milliárd köbméter gázt vesz a nyugati olajmultitól. Ezt most is felemlegette a külügyminiszter, amikor Kapitány orosz energiafüggőségről szóló megjegyzéseit kommentálta, mondván, hogy a kormány már dolgozik a diverzifikáláson (még ha a megállapodásról szóló cikkünkben leírtuk is, hogy a Shell-üzlet önmagában elég kicsi, bár mindenképpen fontos lépésnek számít).
Ami pedig a BlackRockot illeti, Panyi Szabolcs, a Direkt36 és a VSquare újságírója hívta fel a figyelmet a napokban arra, hogy a kormány eddig nagyon barátságosan viszonyult ehhez a céghez is. Szijjártó Péter például lelkesen jelentette be 2017-ben, hogy a BlackRock innovációs központot létesít, amit a kormány 280 milliárd forint közpénzzel is támogatott. Egy évvel később aztán Szijjártó a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Melanie Seymourt, a cég budapesti ügyvezető igazgatóját, aki azóta az MTA alól kiszervezett kutatóintézet-hálózat, a HUN-REN legfőbb stratégiai irányító szervének számító Irányító Testületbe is bekerült.
Mindezek alapján nem tűnik igazán meggyőzőnek a kormánypárti rablótőkézés és gonoszmultizás, mert bár lehetne értelmes és előremutató vitát tartani arról, hogy ezeknek a cégeknek mi a szerepük a magyar gazdaságban és politikában, a Fidesznek csak akkor van baja velük, ha a politikai érdeke éppen úgy kívánja.
