Visszatért a Wall Streetből hülyét csináló GameStop-őrület kulcsfigurája, megint kilőtt a részvényárfolyam

2024. május 14. – 22:14

Másolás

Vágólapra másolva

Emlékeznek még arra, amikor 2021-ben egy rakás redditező és egy haldokló játékbolt térdre kényszerítették a Wall Streetet, és az egekbe hajtották fel a GameStop lesajnált részvényeinek árfolyamát? És arra, amikor pár hónappal később az AMC nevű kínlódó mozihálózat részvényeivel történt meg ugyanez? És arra, amikor 2022 nyarán megismétlődött az egész, kiegészülve az érintőlegesen már korábban is versenybe szálló Bed Bath & Beyonddal? Na, hát most hétfő óta megint ugyanez történik,

a háttérben viszont ezúttal konkrétan kizárólag az áll, hogy a 2021-es őrületben főszerepet játszó Keith Gill, alias DeepFuckingValue, alias Roaring Kitty három évnyi rádiócsend után elkezdett mémeket posztolni az X-en.

Ahogy többek közt a Reuters is összefoglalta, a keddi nyitás után a GameStop részvényei (GME) 44 százalékos, az AMC részvényei (AMC) pedig 33 százalékos növekedést produkáltak. Ezzel előbbi az utoljára 2021 júniusában látott szintre jutott, utóbbi pedig 2021 januárjában volt legutóbb ilyen magasan. És ehhez tényleg nem kellett semmi más, csak az, hogy Gill bármiféle kontextus nélkül megosszon egy most már komolyan veszem ezt a meccset-mémet, aztán ráküldjön egy rakás rövid videót random filmekből.

Keith Gill, alias DeepFuckingValue, alias Roaring Kitty – Forrás: Keith Gill / Youtube
Keith Gill, alias DeepFuckingValue, alias Roaring Kitty – Forrás: Keith Gill / Youtube

Persze az már Elon Musk és a dogecoin szárnyalása óta tudott, hogy az ilyen őrületek központi figurái bármivel újabb őrületet tudnak kiváltani. A majdnem három év után visszatérő Gill pedig annyira központi figura volt a GME árfolyamának felhajtásánál, hogy annak idején a Reddit és a Robinhood tőzsdeapp vezérigazgatója mellett konkrétan őt is beidézte a kongresszus az ügy miatt. Ettől még persze semmi logika nincs abban, hogy néhány poszttal ilyen hatással tud lenni a tőzsdére, de hát ilyen ez a showbiznisz.

A GameStop részvényei a pénteki zárás óta majdnem megtriplázták az értéküket, a cég piaci kapitalizációja pedig 16 milliárd dollárra ugrott fel. A részvényt shortolók eközben csak a mai napon 1,6 milliárd dollárt buktak a GME-n, a tegnapival együtt pedig már 2,4 milliárdos mínuszban vannak. A két főszereplőn túl most is vannak mellékszereplői a sztorinak, a hangtechnikában utazó Koss, a szebb napokat látott telefongyártó BlackBerry és a már tavaly csődközelbe jutó kajásdobozos Tupperware részvényei is megrázták magukat.

Hogy a mostani rali meddig fog tartani, azt nehéz megmondani, de több mint valószínű, hogy nem lesz belőle akkora téboly, mint amekkora három éve kialakult. Arról, hogy miért nem szoktak az ilyenek a végtelenségig tartani, ebben a cikkben írtunk három éve, ha pedig a fentiekből egy szót sem értett, akkor a végén itt egy kis gyorstalpaló, hogy miről is van szó:

  • a tőzsdecápák előszeretettel vadásznak rossz kilátásokkal bíró, halálra ítélt cégekre, hogy aztán ezek részvényeit shortolják;
  • ez azt jelenti, hogy a kiszemelt részvényre kölcsönszerződést kötök, aztán eladom, és amikor a kölcsönt vissza kell adni, visszavásárolom – ha ezalatt esett az árfolyam, egy csomó nyereséget teszek zsebre;
  • a reddites közösség kinézett pár ilyen részvényt, és elkezdték vadul vásárolni azokat, ami felhajtotta az árfolyamot, és a spekulánsok hatalmas veszteségekbe futottak így bele.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!