A Reddit és a Robinhood vezérigazgatója mellett DeepFuckingValue-t is beidézte a kongresszus a GameStop ügyében

2021. február 14. – 08:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elég illusztris társaságba került a GameStop-részvények koronázatlan királyának számító Keith Gill, vagyis DeepFuckingValue, akit egy pénteki bejelentés szerint prominens hedge fundok, a Robinhood nevű brókeralkalmazás és a Reddit vezérigazgatóival együtt idéztek a kongresszus pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó bizottsága elé. A virtuális meghallgatáson természetesen a GameStop-részvények (GME) januári szárnyalásáról lesz szó, amit elsősorban az r/wallstreetbets nevű subreddit idézett elő – írja a The Verge.

A GME hetekig tartó valószínűtlen szárnyalásával korábban ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen, de nagyon röviden összefoglalva az történt, hogy a részvényárfolyam két hét alatt 500 százalékos növekedést produkált, és az ötszáz dollárral is szemezett egy darabig, miután több millió lelkes redditező kiszúrta, hogy több nagy hedge fund is shortolja, vagyis arra játszik, hogy az árfolyam csökkenni fog. Az őrületnek aztán egy rakás különös esemény után látszólag vége szakadt, de ennek ellenére – vagy éppen emiatt – a történetnek számos fontos implikációja van, így nem meglepő, hogy az amerikai hatóságokat és ellenőrző szerveket komolyan érdekli a dolog.

A napokban több szövetségi ellenőrző szerv is bejelentette, hogy vizsgálja a GME körüli felhajtást, beleértve ebbe azt, hogy történt-e piaci manipuláció, illetve a szövetségi törvényekkel összhangban jártak-e el a brókercégek, mikor befagyasztották a tranzakciókat. Ennek fényében az nem túl meglepő, hogy az egyik legnagyobb shortos Citadel LLC, valamint a sztoriban központi szerepet játszó Melvin Capital vezérigazgatóit beidézték, illetve az utóbbi időszakban a kereskedés befagyasztásáért rengeteg kritikát kapó Robinhood, illetve az r/wallstreetbetsnek teret engedő Reddit vezetői is logikus lépésnek tűnnek.

Keith Gill ugyanakkor némileg kilóg ebből a sorból, annak ellenére ugyanis, hogy dollármilliókat keresett a GameStop-részvényeken, és a Reddit mellett Roaring Kitty néven a YouTube-on is dokumentálta a befektetését, a mostani szárnyalásnak nem ő volt a katalizátora – bár azzal, hogy nem adta el a maga részvényeit, azért persze sokat segített abban, hogy mások is megtartsák őket.

A kongresszusi meghallgatást február 18-án élőben lehet majd követni a szervezet honlapján, ha pedig a bizottságot vezető Maxine Waters korábbi nyilatkozatát sorvezetőnek lehet használni, akkor valószínűleg elsősorban a hedge fundok vezetőinek kell majd leginkább magyarázkodnia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!