Tavaly 23 ezerrel kevesebben tettek sikeres nyelvvizsgát, mint egy évvel korábban

2021. szeptember 23. – 06:21

Másolás

Vágólapra másolva

818

Szeptembertől a nyelvi képzések nagy része – 70 százaléka – online zajlik, tavaly volt olyan időszak, amikor a nyelvórák száz százalékát valamilyen webes felületen tartották, mégis csökken a nyelviskolákban tanulók és a nyelvvizsgázók száma is. A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők szerint a csökkenés hátterében a világjárvány mellett a diplomák megszerzéséhez kötelező nyelvvizsgák elengedése állhat.

A koronavírus előtti utolsó évben, 2019-ben Magyarországon több mint 82 ezren tettek sikeres nyelvvizsgát, de tavaly már csak 59 ezren szereztek itthon nyelvvizsgabizonyítványt.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (Nyesze) elnöke szerint a szakma nem értett egyet azzal, hogy ahogy tavaly, úgy idén is kiadták a diplomákat nyelvvizsga nélkül. Légrádi Tamás ugyanakkor arról is beszélt, hogy a nyelvoktatási piac már a koronavírus előtt is átalakulófélben volt, az árakat emelni kellett, ez körülbelül 10-20 százalékos drágulást jelentett a tanfolyamoknál. Egy nyelvóra díja jelenleg egyéni képzéseknél 4,5–6 ezer forint között alakul, csoportos tanulás esetén pedig 5–7 ezer forintba kerülhet.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!