Mészáros itt, Mészáros ott: fontos biztosítói tranzakció

2020. szeptember 26. – 18:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiszáll az Opus Global a CIG-ből, a vevő a Hungarikum Biztosítási Alkusz.

A koronavírus hazai tombolása alatt, vagyis március közepétől szeptember végéig kevés részvény mondhatja el, hogy az árfolyama megháromszorozódott. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ilyen. Igaz, ennek a csodás teljesítménynek nem sok köze lehet a fundamentális működéshez.

Inkább egy korábbi nagy zuhanás (amit egy olaszországi veszteség okozott) utáni korrekcióról volt szó, illetve arról, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltségei jutottak irányító pozícióba a társaságban. Legújabb kori hazai tőkepiacunk pedig már csak olyan, hogy a kisbefektetők mindig őszinte örömmel és bősz vásárlásokkal jutalmazzák, ha valahol Mészáros megjelenik, mert – nem teljesen ok nélkül – politikai hátszelet és aranyidőszakot remélnek az adott részvénytársaságnak.

Most azonban váratlanul azt jelentette be az említett üzletember nevével fémjelzett Opus Global, hogy megválik közel 25 százalékos érdekeltségétől, és amennyiben a Magyar Nemzeti Bank is támogatja ebbéli szándékát, akkor a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. felé, vagyis Magyarország egyik vezető, erős állami kapcsolatokkal bíró alkuszcégének adja el a pakettet. Vagyis részben magának, mert ebben a társaságban is érdekelt, Keszthelyi Erik partnereként.

Az Opus megnyugtatta tulajdonosait, hogy a deal kedvező konstrukcióban történt, és arról is tájékoztatta a befektetőket, hogy jöhet még lóvé, vagyis szakszerűbben:

a hatályba lépő szerződés a piaci viszonyok figyelembevétele mellett rögzített és számszerűsített vételáron felül – meghatározott feltételek fennállta esetén a 2021-2025. üzleti évek után – lehetőséget teremt az OPUS részére a CIG Nyrt. jövőbeli nyeresége alapján számított vevő általi további fizetési kötelezettségre”.

A megnyugtatás alighanem rá is fért a részvényesekre, mert az Opus 2018 tavaszán még érdemben magasabb CIG-árfolyam mellett szállt be a biztosítóba, így itt aligha csinált remek üzletet. Megnyugtatni majd még minket, vagyis az adófizetőket kell, hiszen mint említettük, a Hungarikum sokat üzletel állami intézményekkel. Reméljük ezután is a piacon legkedvezőbb ajánlatok felkutatásban lesz érdekelt, és nem hajlik majd túlságosan is maga felé a keze (mint minden szentnek), hiszen immár egy piaci biztosítóban közvetlenül is érdekelt lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!