Az amerikai ABC Sports a hetvenes években etalonnak számított a sportközvetítésekben, a csatorna sportért felelős producerlegendája, Roone Arledge honosította meg azt a ma már teljesen általános, történetmesélésre építő stílust, ahol nem is feltétlen a meccs, hanem a játékosok, edzők szenvedélye, álma, tragédiája áll a középpontban. Azzal azonban Arledge és a stábja sem számolt, hogy egyszer ezzel a sporteseményekre kifejlesztett módszerrel a közvetlen közelükben zajló terrortámadást kell élőben közvetíteniük a világnak és a túszul ejtett sportolók aggódó családtagjainak.
Az ABC számára kiemelt esemény volt az 1972-es müncheni olimpia, a csatorna külön központot húzott fel az olimpiai faluban. Ez volt az első olyan olimpia, amit élőben közvetítettek műhold segítségével, a stáb technológiai szempontból is a legmagasabb minőséget vitte Németországba. Hiába azonban a vérprofizmus, a müncheni tragédiát a tévéstáb szemszögéből elmesélő Szeptember 5 című film fő feszültsége is főleg abból fakad, hogy egy alapvetően sporthoz értő csapat elbír-e egy olyan felkavaró, súlyosan terhelt eseménnyel, mint amilyen az izraeli sportolók túszul ejtése volt.
Mire a filmet bemutatták, már javában dúlt a gázai háború, így a velencei világpremieren a rendező, Tim Fehlbaum már külön hangsúlyozta, hogy a film messziről kerüli, hogy állást foglaljon az izraeli-palesztin konfliktusban, és kizárólag a müncheni terrortámadást közvetítő csapat szemszögét mutatja be, ahogy valós időben, 22 órán keresztül követik a tragédiába torkolló eseményeket. Nem mintha ez a nézőpont híján lenne a morális dilemmáknak, a túszejtéstől alig párszáz méterre lévő ABC-központban már csak az adás előtti másodpercekben merül fel az a teljesen jogos kérdés, hogy mutathatják-e a nézőknek kamerával, ha valakit megölnek. De 1972-ben még az is kérdés, hogy hogyan nevezzék az adásban az izraeliek szállását megtámadókat. „Hogy is hívták őket a Bayerische Rundfunkon? Terroristák?” – hangzik el a filmben, érzékeltetve, mennyire ismeretlen terület volt ez akkor egy tévés szerkesztő számára.
A 11 izraeli sportoló, 5 palesztin terrorista és 1 német rendőr halálával végződő tragédiával több film is foglalkozott már, Steven Spielberg a Münchenben például főleg a támadás utóéletére fókuszált, Fehlbaumék viszont a lehető legkisebb fókuszt választották, és egy maroknyi csapat érzelmeire, és a tévéstáb aprólékos munkájára koncentrálnak. A Szeptember 5 világa már az első lövések eldördülése előtt fojtogató, hiszen a másfél órás játékidő alatt szinte csak pár perc játszódik az ABC aprólékosan rekonstruált, sötét stúdióján kívül. Ebben a stúdióban pedig főleg négy olyan szereplőt követ a film, akik a teljesen ismeretlenbe ugranak, és rögtönözve próbálják kordában tartani a közvetítést.
Peter Sarsgaard játssza a már említett tévémágust, Roone Arledge-t, akit már a filmben is legendaként kezelnek, de azért itt még nincs akkora tekintélye, hogy a rivális országos csatorna (CBS) ne tudja megszorongatni egy vitában. De az események középpontjában az akkor még feltörekvő adásrendező, Geoffrey Mason (az Előző életekből ismerős John Magaro) áll, aki néhány baseball-meccs közvetítése után a nagyfiúk előtt is bizonyítaná a tehetségét. Masonnak kell összetartania a stábot, úgy, hogy valójában maga is vakon repül: reggel még röplabda- és futball-meccsek közvetítésére, nem erkélyről kinéző maszkos terroristákra készült. Végül morbid módon, épp a tragédia alatt bizonyított, ezért később is meghatározó figurája lett az amerikai sportközvetítéseknek. Ahogy arra a filmben is utalnak, egy katasztrófa lekövetésével tette le a névjegyét a szakmában.
Mason maga is konzulense volt a filmnek, az ő elbeszélései alapján rakták össze, mi is történhetett 1972-ben az ABC vezérlőjében, hogyan beszéltek egymással a munkatársak. Mellette a német szervezőkkel jó kapcsolatot ápoló, Masont mentoráló főnök, Marvin Bader (Ben Chaplin) képviseli a józan hangot az őrület közepén, az egyetlen fiktív főszereplő pedig a német tolmács, Marianne Gebhardt (Leonie Benesch) karaktere, aki szinte rögtön első jelenetében a háborús bűneivel szembenéző Németország élő lelkiismereteként tűnik fel.
Az a filmből is elég világos, hogy az ABC stábja, csak folyamatos rögtönzéssel és kockázatvállalással tudta lehozni ezt a napot, a filmben például egy alkalommal Kubricknak csúfolt Mason például elég unortodox megoldással érte el, hogy kamera vegye az izraeliek szállását. A Szeptember 5 ugyan folyamatosan firtatja az újságírói, tudósítói munka etikai határait egy ennyire kiélezett helyzetben, de azért ugyanennyire érdekli a korabeli analóg technika és az emberi találékonyság is. A filmben legalább olyan feszült pillanatokat okoz a lassított felvétel előállítása, a filmszalag előhívása vagy egy felirat elkészítése, mint a túszok kiszabadításáért indított akció. Az is sokat dob ezen, hogy a filmben az eredeti ABC-s felvételeket láthatjuk, Mason ugyanis elérte a csatornánál, hogy felhasználhassák az archívjaikat Münchenből. Egyedül az olimpiai falun kívül, a reptéren, a végső tragédia helyszínén forgatott anyagokat nem használták fel, azok a rossz fényviszonyok között rögzített felvételek már nem néztek ki volna jól a mostani filmben.
Ennyiben a Szeptember 5 a bátor, éles helyzetben is kiegyensúlyozott és empatikus riporteri munka előtti tisztelgésként is leírható, de azért a film nem hallgatja el azt sem, hogy ennek a munkának milyen felelőssége van, és milyen károkat okozhat egyetlen rosszul használt, vagy félreérthető kifejezés, vagy nem pontos és megerősített információ. Márpedig 1972-ben, Münchenben nem volt egyszerű biztos információt szerezni, végig ez feszíti az ABC stábjának tagjait is a filmben, ahogy a német rádióból, tévéből hallott, vagy az olimpiai faluban elrejtőző kollégáktól kapott infómorzsákból rakják csak össze, hogy pontosan mi is történik a túszokkal.
A helyzetet pedig akkoriban tovább bonyolította, hogy a német szervezők sem szívesen beszéltek a történtekről, hiszen számukra eleve rendkívül tragikus volt, hogy éppen az országukban támadták meg az olimpia alatt az izraeli csapatot. Jellemző, hogy az egész dráma legfontosabb részét, a túszok kiszabadításáért indított reptéri akciót sem a stáb tagjai, sem mi nézők nem látjuk.
A Szeptember 5 a film utolsó harmadára ezért már szinte klausztrofób élmény, szó szerint minden szereplő a sötétben tapogatózik, az ABC stábjából sem tudja senki, mit higgyen el, és főleg hogy mit mondjanak a stúdióból az élő műsort vezető Jim McKay fülére. Ha feszült, munkahelyi drámaként nézzük, megérdemelt a Szeptember 5 Oscar-jelölése a legjobb eredeti forgatókönyvek között, hiszen az írók (a rendező mellett Moritz Binder és Alex David) tényleg rendkívül alaposan körbejárták a témát, hiteles a korabeli műsorkészítés minden aprósága, akkor viszont döcög a film, amikor valami fontos morális leckét mondatnak fel a szereplőkkel. A német kollektív bűntudat kérdése Marianne karakterén keresztül túl didaktikus néha, a közvetítést vezénylő csapatnál meg nem mindig hitelesek a nagy folyosói beszélgetések, és kicsit béna, amikor az arabokkal szembeni előítéletek is megvillannak a stábon belül. Ezeket azonban mind feledteti a Szeptember 5 hitelessége és végig fenntartott feszültsége.
A Szeptember 5 február 20-tól látható a magyar mozikban.
