Derűs játékoknak szánták, tragikus véget ért a müncheni olimpia

Ötven évvel ezelőtt, 1972. szeptember 5-én ejtette túszul a müncheni olimpián az izraeli olimpiai csapat kilenc tagját a Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet. A hajnali túszejtés során további két izraeli sportolót öltek meg, és bár a rendőrség szinte azonnal a helyszínre ért, a hatóságok egy teljes napon keresztül kerestek megoldást arra, hogy kimenekíthessék a sportolókat.

A mentőakció viszont hibák sorozata miatt tragikusan végződött, és egy esti tűzpárbaj végén mind a kilenc túszul ejtett sportoló meghalt. Németország második olimpiája gyászba borult, azonban az események ellenére folytatták a játékokat.

„Megemlékeztünk az áldozatokról, telt ház fogadott másnap is bennünket, és az elején dermedt csend. Megviseltek mindenkit a történtek, de a meccsen ezt elfelejti az ember”

– mondta az ötven évvel ezelőtti magyar olimpiai futballcsapat csatára, Kű Lajos.

Magyarország sportolói 6 arany-, 13 ezüst- és 16 bronzérmet szereztek a XX. nyári olimpián. Az évforduló alkalmából a történeti áttekintés mellett magyar olimpikonokkal együtt idézzük fel a müncheni olimpiát.

Derűre készültek, nem terroristákra

1972. augusztus 26-án kezdődtek el a nyári olimpiai játékok Münchenben – 1936 óta ez volt a második alkalom, hogy Németország adhatott otthont az olimpiának. Az ötven évvel ezelőtti eseménysorozatot „derűs játéknak” szánták, ahol az ország megmutathatja új, toleráns arcát. Még az akkor frissen épült müncheni olimpiai stadiont is ez az aura hatotta át: laza, könnyed, átépíthető szerkezet, ami alkalmazkodik a környezetéhez és szöges ellentétben áll mindazzal, ami áthatotta a náci propaganda miatt a korábbi berlini játékokat. Több mint hétezer sportoló érkezett 121 országból – ez részvételi rekordnak számított.

Feltehetően ez a „derűre” való törekvés lehetett az oka annak is, hogy kifejezetten kevés biztonsági intézkedés kísérte az olimpiát. Az eseményre kivezényelt közel kétezer rendőrt világoskék sportzakókba öltöztették, és a legtöbb esetben még fegyverük sem volt, hogy ezzel se zavarják meg a „békebeli játékok” összképét. Ez még a korabeli politikai helyzetben is igen naiv elképzelés volt:

„Nagyon felerősödött a belbiztonsági helyzet az NSZK-ban az olimpiát megelőző két és fél évben. Német földön hajtottak végre palesztin terrorcsoportok több akciót is 1970-től kezdve, és szintén 1970-ben alakult meg a Vörös Hadsereg Frakció (RAF), azaz a Baader–Meinhof-csoport.

Elképesztő, hogy ez a tapasztalat, ami biztonsági szempontból áthatotta az NSZK-beli életet, szinte sehogy nem jelent meg a ’72-es müncheni olimpia biztonsági előkészületeiben”

– mondta a ZDF német köztévé riportjában Sven Felix Kellerhoff történész, aki könyvet is írt a terrortámadásról.

1972. szeptember 5-én hajnali 4 óra 10 perc körül vette észre több biztonsági őr is, hogy az olimpiai falu kerítésén néhányan nagyobb táskákkal másznak át. Kinézetük alapján sportolóknak tűntek, akik egy éjszakai kimenő után akartak visszahúzódni a lakrészeikbe – valójában azonban a nyolc férfi a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet tagja volt. Behatoltak az izraeli olimpiai csapat lakrészébe, és erőszakkal ejtettek foglyul sportolókat és edzőket egyaránt. A támadás során meglőtték az olimpiai csapat két tagját, akik a helyszínen belehaltak a sérüléseikbe. Kilenc izraeli sportoló került fogságba, a rendőrséget pedig perceken belül riasztották. A terroristák elsáncolták magukat a túszokkal együtt az izraeli csapat lakókörzetében.

Mire visszaért a mérlegelésről, megérkeztek az egyenruhások

A magyar küldöttségnek szeptember 5-ig két aranyérme volt a müncheni olimpián: Földi Imre nyert súlyemelésben, Balczó András az öttusa egyéniben. Jó néhány favorit azonban még hátra volt, az egyikük Hegedüs Csaba birkózó, aki egy évvel korábban valamennyi mérkőzését tussal nyerte a várnai világbajnokságon.

Amikor Hegedüs világbajnok lett, a reptéri köszöntésekor arra céloztak, hogy igazi bajnok majd akkor lesz, ha az olimpiát is megnyeri. Inspirálni, motiválni akarták ezzel, ő azonban megsértődött, mert nem tudta önfeledten kiünnepelni magát. Azt ugyanakkor ő is tudta, hogy az olimpia a versenyek versenye, megváltozik az élete, ha megnyeri, örökre fennmarad a neve. Hegedüs versenyét épp szeptember 5-re, keddre írták ki.

Mivel egész éjjel nem tudott aludni, már kora hajnalban elment mérlegelni. Hajnali négykor felkelt, összekészült, és elindultak az olimpiai falun belüli helyiségbe, hogy lemérjék a súlyát. Amikor visszaindultak a házaikhoz, akkor szembesültek a lezárásokkal, a tömeggel, a sok egyenruhással. Az izraeli sportolókat épp a magyar küldöttség mellett helyezték el a Connollystraßén.

A hátsó bejáraton ment vissza a szobájába, és ott várta a sorsolás eredményét, amit a csarnokban készítettek el. A csarnokhoz nem indult el reggel, mert a súlycsoportját a délutáni programba osztották be, neki az eredeti program szerint kedden délután volt először jelenése. Nemsokára tudatták vele, hogy megkapta azt a szovjet Nazarenkót, akit a vb-döntőben két vállra fektetett, vagyis a legnehezebb ellenfelet.

Délután pedig megkapta azt a hírt is, hogy a meccset nem bonyolítják le az eredeti időpontban, mert az egész olimpia programját felfüggesztették.

Amíg Hegedüs szobájában a gondolataival volt elfoglalva, a másik épületben zajlott a túszdráma. Hans-Dietrich Genscher német belügyminiszter vezetésével válságstáb alakult, ami tárgyalásokba kezdett a túszejtőkkel. Utóbbiak azt követelték: Németország engedje szabadon a RAF-alapító terroristákat, Andreas Baadert és Ulrike Meinhofot, Izrael pedig további, több mint kétszáz bebörtönzött palesztint. „Nagyon hamar kiderült, hogy Izrael nem fog engedni a követelésnek” – mondja Sven Felix Kellerhoff. A háttérben a hatóságok a ház megszállására készültek, itt viszont szintén elkövettek egy döntő hibát: hagyták, hogy a túszdrámát élőben közvetítse a televízió.

Élőben figyelte a világ a túszdrámát

A Connollystraße 31-es szám alatti ház körül nemcsak a rendőrök jelentek meg, de számtalan újságíró is rengeteg kamerával, hogy az egész világ élőben értesülhessen a müncheni eseményekről. A ház áramellátását pedig nem szakították meg a hatóságok – így a terroristák is élőben követhették a tévén keresztül, hogyan készül a rendőrség a megszállásra.

„Egyszerű vadászok és lőegyletesek kezébe nyomtak távcsöves NATO-puskákat, és azt mondták nekik: »Ti most mesterlövészek vagytok.« 17 órakor tervezték megszállni az épületet, de nem rendeltek el hírzárlatot az ügyben. Így a terroristák a képernyőn követhették, hogyan próbálnak feljutni a rendőrök a ház tetejére. Ha megostromolták volna a házat, az biztosan katasztrófába torkollott volna”

– mondja Kellerhoff. A történész szerint szerencse, hogy a megszállás tervét idő előtt leállították. Mindeközben a túszejtők új követelésekkel álltak elő: egy repülőgépet kértek a hatóságoktól, amivel szabadon elrepülhettek volna túszaikkal együtt Kairóba.

A túszdráma kezelésének egyik legnagyobb problémáját Kellerhoff szerint a kommunikációs zavar okozta: senki nem tudta követni az események fonalát: „Volt egy válságstáb, volt egy rendőrségi bevetési stáb, több biztonsági ember is mozgott az olimpiai falu különböző pontjain, és még a bonni kormány is beleszólást kért. És senki nem tudta pontosan: ki itt a felelős? Ki dönthet? Golda Meir izraeli miniszterelnök nagyon hamar egyértelművé tette, hogy szó sem lehet fogolycseréről, így a német hatóságoknak ha kell, erőszakos megoldáshoz kell folyamodniuk. Németországnak azonban nem volt erre kiképzett egysége – ellentétben Izraellel, akiknek voltak ilyen különleges egységeik.”

Az izraeli egységek hozzájárulása a történész szerint hatalmas segítség lehetett volna, de ez végül nem valósult meg. „Az izraeli fő különleges egység parancsnoka, Ehud Barak azt mondta a felettesének: »Kössetek össze Németországgal, hogy odarepülhessek az embereimmel.« Ha ez sikerült volna, akkor olyan terrorelhárítók kerültek volna a helyszínre, akiknek megvolt az ehhez szükséges technikájuk és a tapasztalatuk is. Azonban több megkeresés ellenére is elutasította ezt a lehetőséget a bonni kormány, ugyanis egy ilyen megoldás a német alkotmányba ütközött volna. Persze kérdéses, hogy egy ilyen helyzetben releváns-e ez a szempont.”

Elsőre az jutott eszembe, hogy egy újabb álmatlan éjszaka

Hegedüs a lefüggönyözött buszokra, az általános rémületre emlékszik. Eközben igyekezett maximálisan kizárni a külvilágot, még ha nem is volt könnyű. Próbált a versenyére összpontosítani, mit fog tenni a szőnyegen.

Azt csak később tudta meg, hogy az egyik túsz az az izraeli Yossef Gutfreund, aki a vb-döntőjén is az egyik pontozóbíró volt. A 130 kilós Gutfreund a saját testével próbálta tartani az ajtót az azt betörni akaró terroristákkal szemben, de csak átmenetileg tudta feltartani őket. Arra jó volt az ellenállása, hogy a szobatársa eközben az ablakon át el tudott menekülni, így megmentette az életét. A szomszédos apartmanból is kirohant egy versenybíró, később neki sem esett bántódása. Kedden azonban még nem tudták, kik a túszok, és kik az áldozatok. Azt viszont tudták, hogy van halálos áldozata a falun belüli lövöldözésnek.

„Mindenkit sokkoltak az események, megviselt, amit a tévében láttunk, de úgy készültünk, hogy hatodikán, a születésnapomon folytatódik az olimpia. Elsőre az jutott eszembe, hogy egy újabb álmatlan éjszaka. Ezerszer is véggigondoltam, hogyan fogom megnyerni a meccset Tolja ellen, és utána hogy fogom megnyerni az egész olimpiát. Lejátszottam magamban az első meccset, noha a mi sportágunkban az a nehézség, hogy nem tudhatjuk egy edzésen, mennyire sikerült jól a formaidőzítés.

Az úszók, atléták könnyebb helyzetben vannak. Hogy milyen erőállapotban vagyok, arról az első visszajelzést a szőnyegen kapom, ezért egy könnyebb ellenféllel szemben jobb lett volna kezdeni, akkor fel tudtam volna mérni az erőmet, de a Jóisten így akarta.”

A túszdráma nehezítő körülmény, mégsem szabad hagynia, hogy maga alá kerüljön, elő kell hoznia önmagából tudása legjavát. Az olimpiai faluban egyébként 16 év után először találkozott az édesapjával, aki Kolumbiában telepedett le az 1956-os forradalom után.

„Bélyeggyűjtésben is nagy dolog a világ legjobbjának lenni, nem egy olimpiát megnyerni birkózásban. Nem hagytam elterelni a gondolataimat, eltökélten koncentráltam. Meg akartam nyerni a szüleim, az edzőim, a társaim, a hazám miatt, meg akartam mutatni, hogy a megpróbáltatások csak keményebbé teszik azokat, akik magyar földön születtek. Önmagamat hipnotikus állapotba hoztam, a külvilágot megszüntettem” – mondta Hegedüs.

Több terv is volt, egyik sem sikerült

Tizenkét órával a túszejtés után a túsztárgyalók engedtek a terroristák követelésének, akik végül helikopteren hagyhatták el az olimpiai falut az egyik müncheni repülőtér felé, hogy onnan tovább utazhassanak Kairóba. A helikopterhez a mélygarázson keresztül tudtak eljutni a túszejtők, amit a palesztinok kérésére előzetesen át is vizsgálhattak – ez pedig egy új lehetőség volt a hatóságok számára egy rajtaütésre.

„Erre készen is állt egy rohamosztag, ezt a lehetőséget viszont sikerült a rendőrfőnöknek elbaltáznia azzal, hogy egy próbabejárás során szó szerint azt kiáltotta: próbabejárás, próbabejárás! Mellettük pedig ott állt a terrorcsoport vezetője, aki meg nyilván felismerte, hogy itt csapdába próbálják csalni”

– mondta Sven Felix Kellerhoff. A kísérlet sikertelen volt, így más megoldás híján a túszejtők a túszokkal együtt a Münchentől nyugatra fekvő Fürstenfeldbruck katonai reptérre utaznak. A hatóságok itt is megpróbáltak lecsapni a terroristákra.

„A terv egészen jónak tűnt, két részből állt: egyrészt a terroristákat és a túszokat ott várta egy Boeing 727-es, rajta egy 13 fős rohamosztaggal, akik semlegesítették volna a terroristákat és kimentették volna a túszokat. Azonban a rendőrök teljesen túlterhelve érezték magukat a feladat miatt, és mielőtt még a helikopter landolt volna a repülőtéren, egyeztettek a főnökükkel, és lemondták az akciót. Nem lehet ítélkezni felettük, hiszen egy ilyen küldetés számukra egyet jelentett volna a biztos halállal.”

Már csak az öt mesterlövész jelenthetett megoldást a rendőrség számára – őket elbújtatták a reptéren, hogy kilőhessék a terroristákat, és megmenthessék a túszokat. 22:38-kor tüzet nyitottak, holott sem tűzparancs, sem összeköttetés nem volt a lövészek között. Ekkor derült ki, hogy a rendőrség számításaival ellentétben nem öten, hanem nyolcan voltak a túszejtők. Közel két órán keresztül lövöldöztek egymásra a terroristák és a rendőrök, míg a túszok a helikopterben maradtak. Ezután a rendőrség erősítésként a helyszínre küldött egy páncélozott járművet – ekkor viszont a terroristák kioldottak egy gránátot, a helikopterbe dobták, ami azonnal felrobbant. Mind a kilenc túsz meghalt, rajtuk kívül pedig öt túszejtő és egy rendőr is életét vesztette.

„A reptér kerítésénél kíváncsiskodók ezrei figyelték az eseményeket, köztük több újságíró is. Mindenki hallott ezt-azt, amiből végül kikerekedett egy hamis hír, ami később, nem sokkal éjfél előtt még a bonni kormányszóvivő szájából is elhangzott: minden túszt kimenekítettek, és sikeresen zárult az akció. Ebből semmi sem volt igaz. Ez egyszerre volt mind a hatóságok, mind a média kudarca is.”

A játékoknak folytatódnia kell

A közvélemény szerda reggel értesült arról, hogy a túszmentő akció elbukott. Sokkolta a közvéleményt a hír, és szeptember 6-án gyászba borult a müncheni olimpiai stadion: félárbócra eresztették az olimpiai zászlót a nemzetek lobogóival együtt. Kérdésesnek tűnt, hogy egyáltalán folytassák-e az olimpiai játékokat, azonban a NOB már reggel 9:30-kor határozottan eldöntötte, hogy az olimpiát folytatják a kedd késő esti reptéri vérengzés ellenére, mert az olimpiai eszme erősebb a terrornál.

„The Games must go on!”

– azaz a játékoknak folytatódnia kell, mondta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Avery Brundage. „De többek között így gondolták az izraeli csapat életben maradt tagjai is, legalábbis 1972-ben. Azt mondták: »Nem adhatjuk meg magunkat a terroristáknak«” – tette hozzá Sven Felix Kellerhoff.

Hegedüsre ismét mérlegelés várt, újra hozta a súlyát. Az akkor 25 éves sportoló reggel felült a buszra, a csarnokban már szinte kereste Nazarenko tekintetét, hogy kezet szorítson vele. Azt vonta le ebből, hogy fél tőle. A csarnok hangulatára nem emlékszik, de az összes meccséből sem tud semmit felidézni. Hogy Nazarenko ellen egy válldobással fordította meg az eredményt, csak a visszaemlékezésből, tudósításokból tudja. A többi meccséról sincsenek emlékei, a döntőben Nenadicsot verte meg, utána pedig a kimerültségtől perceken át zokogott. Ő nyerte a századik magyar olimpiai aranyérmet.

Derűsen indult, komoran ért véget

A Magyarország–NSZK labdarúgó-mérkőzést kedden hat órára írták ki, a magyar csapat tudott a terrortámadásról, de úgy készültek, hogy játszanak. Megérkeztek az Olimpiai Stadionba az elődöntőre. A meccsek előtti szigorú protokoll azonban felborult, a bemelegítésnél nem jelzett senki, hogy menjenek már az öltözőbe. Kű Lajos úgy emlékszik vissza, hogy már fél hét is elmúlt, amikor közölték velük, elhalasztják az összecsapást.

Másnap nyolcra helyezték át az időpontot, amin a válogatott Kű két találatával 4–1-re nyertek a magyarok, a németek egyenlítő gólját a később edzőként BL-győzelemig jutó Ottmar Hitzfeld szerezte. A válogatott a döntőben a lengyelek ellen kikapott, így ezüstérmes lett, amire nem volt büszke, mert aranyéremért utaztak.

A szerdán újrainduló olimpián egy magyar–román kézilabda-mérkőzés volt az első esemény, ezt a meccset az eredetileg kiírt időpontban bonyolították le, fél négytől. Vass Sándor volt a magyar csapat irányítója, aki nem is tudta, hogy ilyen történelmi jelentőségű meccsen lépett pályára. Úgy emlékezett vissza, hogy az egész épület, amelyikben az izraeliek laktak, blokád alatt volt kedd reggeltől, és ezzel párhuzamosan egyre több sportolónak álcázott személy jelent meg a környéken, akiknél fegyver volt, kilógott a melegítőjük alól a géppisztoly. A szervezők egy újabb támadástól tartottak, és fokozták a szigort a beléptetéseknél.

„Vertük már meg a románokat, noha 1970-ben ők voltak a világbajnokok. Ezen a meccsen kikaptunk néhány góllal, de ezt az eredményt nem a terrorakció befolyásolta, azon a napon a románok jobbak voltak.”

A nyolc túszejtő közül öten ugyan a helyszínen meghaltak, három társuk – Mohammed Szafadi, Adnan Al-Gasi és Mohammed Odeh – viszont életben maradt, őket a német rendőrség letartóztatta. Október 29-én viszont egy terrorcsoport eltérítette a Lufthansa 615-ös járatát, és azzal fenyegették a hatóságokat, hogy ha nem engedik szabadon a Fekete Szeptember három tagját, felrobbantják a repülőt. A németek eleget tettek a felszólításnak, így a három terrorista szabadon távozhatott Líbiába.

Az arab országban hősként fogadták őket, a lépés viszont nem maradt válasz nélkül Izrael részéről: a Moszad Isten haragja néven akcióba kezdett, hogy levadásszák a három életben maradt túszejtőt. Több ártatlan áldozat mellett két terroristát el is kapott az izraeli titkosszolgálat, az Abu Daoud néven is ismert Mohammed Odehre viszont nem találtak rá. Ő végül 2010-ben halt meg Szíriában.

A müncheni olimpia szeptember 11-én ért véget, a záróünnepségen pedig az olimpiai stadion főkommentátora, Joachim Fuchsberger azt mondta: „Derűsen indultak a játékok – de komoran értek véget.”