Fagyiburger, popcornos fagyi és minden, amitől egy doboz bolti fagyi emlékezetes marad

2024. augusztus 23. – 12:50

Fagyiburger, popcornos fagyi és minden, amitől egy doboz bolti fagyi emlékezetes marad
Fagyi, hamburgerzsömlében – Fotó: Mondovics Péter / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Míg pár éve mind azon voltunk, hogy a legtöbb alapanyagot házilag állítsuk elő, és fagyit is magunknak főzzünk, keverjünk, fagyasszunk, idén más szelek fújnak. Mióta David Chang előbb csilimorzsát kanalazott a fagyira, majd felolvasztotta a dobozos fagylaltot, és serpenyőben bolti fánkot pirított hozzá, egyszerűen nincs megállás, egyre vadabb elemek kerülnek a jégkrémekre. Mivel elég messziről, a létező talán legbizarrabb végletből indult a divat, rá kellett jönnöm, hogy valójában még az ízléstelennek tűnő fagyifeltétek is nagyot tudnak szólni. Nem beszélve arról, mekkora megkönnyebbülés, ha egy végigfőzött vacsora után már nem kell desszertet készíteni, mégis elő lehet állni valami menővel. Most összegyűjtöttem és kipróbáltam a legjobb dolgokat, amiket egy doboz fagyival kezdeni lehet, hogy valami olyasmi legyen belőlük, amitől emlékezni is fogunk rájuk.

Bizonyos határokat azért állítottam, így nem mentem el az amerikai álomkelyhekig, amikre rászórnak egy-egy csomag gumicukrot, sós perecet, M&M'S-t, cukorszórást és rátördelnek pár Oreót is a biztonság kedvéért. Megpróbáltam viszont értelmes formában rekonstruálni gyerekkorom álomkelyheit, a banánhajót és a Peach Melbát, és teszteltem a legfurább fagyiszendvicset is. Mivel a nyár már minimum októberig tart, mindenki ráér kísérletezgetni. Igazán érdemes, mert egy gombóc vanília fagyi az csak fagyi, de ha popcorn, tahini és sült szilva kerül rá, akkor már valami egészen rendkívüli dolog lesz.

Szendvics, csak fagyival

A legzseniálisabb dolgok néha az orrunk előtt vannak, csak észre kell venni őket. A fagylaltszendvics a jégkrémipar egy bizarr találmánya volt: fagyi, amit harapni kell, így érzékeny ínnyel valóságos rémálom, otthon pedig senkinek eszébe nem jut utángyártani, hiszen az élvezeti értékéhez képest aránytalanul nagy melóval jár. Valakinek aztán egyszer csak beugrott a jégkrémszendvicsről a délolasz granita con brioche, ami egy kávés jégkása, briósba töltve. Ekkor született meg a hamburgerzsömlébe töltött fagyi, ami bármilyen bizarrnak hangzik, fantasztikus. A zsömle kicsit sós, épp csak annyira, hogy ellensúlyozza a fagyit, a gyümölcs pedig savanykás, szóval az egész kerek, a buci pedig jól megtartja magában a fagyit minden harapásnál.

Fagyiburger (egy darab)

  • 1 db hamburgerzsömle (bolti vagy házi)
  • egy kevés vaj
  • 2-3 gombóc fagylalt (kész vagy házi)
  • egy-két evőkanálnyi bogyós gyümölcs (fagyasztott vagy friss)

A zsömléket megvajazom mindkét oldalukon, és forró serpenyőben a vágott felüket kissé megpirítom. Hagyom kihűlni. Az alsó felébe belekanalazom a fagyit, megszórom a gyümölccsel, és ráteszem a zsömle másik felét. Kész.

Banánhajó, hajó nélkül

Rengeteg ponton el tud hasalni ez az amúgy rendkívül egyszerű desszert: ha a banán nyers, akkor nem lehet a fagyival egy falatba kanalazni, ha viszont trutymósra sül, akkor undorító lesz. Ráadásul ezerszer praktikusabb, ha nem hajó formájú, hanem simán karikákra van vágva. A vaj pedig annyi extra ízt ad, hogy különösen sokat segít rajta. A lényeg mégsem ez, hanem a házi csokiszósz, ami különben is jó, ha van a hűtőben, nem csak fagyihoz, mindenhez megy. Direkt tejmentesre hangoltam a receptet, hogy sokáig elálljon.

Banánhajó, csak szeletben és Peach Melba – Fotó: Ács Bori / Telex Banánhajó, csak szeletben és Peach Melba – Fotó: Ács Bori / Telex
Banánhajó, csak szeletben és Peach Melba – Fotó: Ács Bori / Telex

Házi csokiöntet

Alapanyagok egy kis, kb. 3 decis üvegnyihez:

  • 150 gramm cukor
  • 60 gramm jó minőségű cukrozatlan kakaópor
  • 1 nagy csipet só
  • 1,5 dl víz

A cukrot és a kakaóport a sóval egy kis lábosba mérem. Egy kis kézi habverővel keverni kezdem, és állandó keverés közben lassan hozzácsorgatom a vizet. Simára keverem, és felforralom, majd pár perc főzés után elzárom alatta a lángot, és üvegbe töltöm, hagyom kihűlni. Hűtőben sokáig eláll.

A hajómentes banános kehelyhez pedig felszeletelek egy banánt. Egy kiskanálnyi vajat felolvasztok egy serpenyőben, és kevergetve, alacsony lángon melegítem, míg aranyszínű és mogyorós illatú nem lesz. Ekkor beleteszem a banánkarikákat, és átpirítom mindkét oldalukon, vigyázva, hogy kapjanak színt ugyan, de ne puhuljanak meg. Ha ez megvan, egy kistányérba szedem őket, hagyom kihűlni, majd vanília fagylaltot kanalazok rájuk, meglocsolom a csokoládéöntettel, és aprított magokat szórok a tetejére. A végén cukrozott koktélcseresznye helyett meggykompót került rá, de ez akár el is hagyható.

Gyümölcsök: forrázva, sütve, fagyasztva

Peach Melba. A klasszikus barackos kelyhet a nagymamám nem is fagylalttal, hanem sodóval tálalta, úgy is csodás, például ezzel a recepttel. Ebben a receptben az a kiszúrás, hogy a málna-és a barackszezon ritkán esik egybe, pedig mindkettő kell hozzá, ezért vagy fagyasztott málnával kell megoldani a problémát, vagy azzal a bogyósfélével, ami épp kéznél van. Ez jelen esetben ribizli volt, de lehetne bármi más is. A trükk semmi más, mint hogy késsel keresztben be kell metszeni, majd blansírozni (azaz egy percre lobogó vízbe mártani) kell a barackot, aminek persze jó érettnek kell lennie. A bogyósból is lehetne szószt főzni, de minek, elég az egész konstrukcióra szórni. A megkopasztott barackot aztán tálba kell tenni pár gombóc fagylalttal, és megszórni a bogyókkal.

Sült szilva, fagylalt – Fotó: Ács Bori / Telex
Sült szilva, fagylalt – Fotó: Ács Bori / Telex

Sült gyümölcs. Ilyenkor a szilva a legalkalmasabb erre a célra, de sárgabarackkal is csodálatos. Ez sem igazi recept, inkább technika: a kimagozott, felezett gyümölcsöt egy tűzálló tálba teszem, megszórom kevés cukorral, de akár anélkül is mehet. Eggyel bonyolultabbak a sült gyümölcsös sütemények, amelyek szintén fagyival lesznek a legteljesebbek.

Fagyos gyümölcs. Működik az ellentéte is: pár hete volt szó a reszelt, fagyasztott gyümölcsökről, amik ugyan magukban is jók, de fagyin a legjobbak. Lehet a kombinációkkal is játszani.

Szóratok

Kalács-sütimaradék. A maradékfeldolgozás legjobb formája, ha sütemény, muffin, kalács-vagy briósmaradékot serpenyőben, kevés vajon, nagyon kevés cukorral megszórva körbepirítunk, és megszórjuk vele a fagylaltot. A műveletet lehet sütőben is végezni, úgy kicsit lassabb, de mivel még jobban képes lesz kiszáradni és ropogóssá válni a maradék, jobb, így nem áztatja el a fagylalt.

Habcsók. Az önmagában túlságosan édes habcsók szuper kiegészítő mindenféle krémes dologhoz, főleg, ha igazán ropogós, ráadásul ez is maradékmentés olyan esetre, ha sok fehérje gyűlik össze a fagyasztóban. Nem csak eperrel és tejszínhabbal, hanem bármelyik gyümölccsel és fagylalttal.

Granola. A mézzel-vajjal sült müzli, főleg, ha sokféle mag van benne, minden fagyira passzol, ez itt egy misós recept, de ha kihagyják belőle, úgy is ugyanolyan jó lesz. Ugyanez a technika – valamilyen zsiradékkal-mézzel elkeverni, és megpirítani – csak magvakkal, diófélékkel is működik, ami még jobb fagyifeltét.

Popcorn. Persze nem feltétlenül maróan sósan, és nem a mikrós ebben az esetben a nyerő, inkább semlegesen vagy édesen, ehhez is van technika és recept, ha hiszik, ha nem.

Öntetek

A legjobb, ha valami ropogós és valami locsolnivaló is kerül a fagyira, ez utóbbival egyre bátrabban kísérleteznek az utóbbi időben.

Magvajak. Ottolenghiék tesztkonyhájában szezámmagpasztát, azaz tahinit locsolnak a fagylaltra, szezámos keksz és karamellszósz társaságában. Ugyanez mogyoróvajjal is simán megoldható, csak óvatosan locsolhatóvá kell hígítani úgy, hogy mindig csak egy kevés vizet adunk hozzá, és közben kitartóan kevergetjük, egészen addig, míg elég híg nem lesz.

Olívaolaj. Ez hangzik a legbizarrabban, mégis ez a legjobb, és már jó pár éve menő. Csak igazán finom fagylalttal és igazán illatos, jó minőségű olívaolajjal működik, amiből elég egy egészen kevés.

Csokoládéöntet. Lásd feljebb.

Karamellöntet. Ebben a cikkben mákos gubára került, de fagylaltra is jó, sőt. Egy csipet só is mehet bele.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!