Törökország százéves, és Erdoğan már a következő száz évre is megszabta az irányt

„Törökország évszázadát úgy valósítjuk meg, hogy országunkat a világ 10 legnagyobb államának egyikévé tesszük politikailag, gazdaságilag, technológiailag, katonailag és a diplomácia minden területén. Megosztjuk az egész emberiséggel az üzenetet, hogy Törökország évszázada egy olyan forradalom neve, amely demokráciát, fejlődést, békét és jólétet hoz a világ minden szegletébe”

– mondta Recep Tayyip Erdoğan török elnök tavaly október 28-án Ankarában. Sem a dátum, sem a hangvétel nem volt véletlen. Erdoğan abban a beszédében hirdette meg a Törökország évszázada című programját, amellyel a most százéves ország következő évszázadát akarja meghatározni.

Ahogy a fenti idézetből látszik, Erdoğan mer nagyot álmodni. A Törökországot 2003 óta először miniszterelnökként, majd elnökként vezető politikus mára az iszlám világ egyik vezetőjévé vált. Tervei szerint országa a következő évtizedekben globális nagyhatalommá válna, az ehhez szükséges célokat, terveket és programot pedig a mostani, Törökország évszázada című vízióban fogalmazzák meg.

A Török Köztársaságot éppen száz éve, 1923. október 29-én kiáltotta ki Kemal Atatürk későbbi elnök. Az országot a következő évtizedekben egypártrendszerben irányították, majd a második világháború után demokratikus választások és puccsok követték egymást.

Atatürk az államalapítás után egy szekuláris, nyugatos Törökországot próbált meg létrehozni, ahol az arab írás helyett áttértek a latin betűkre, az évszázadokig mecsetként használt Hagia Szophiát pedig múzeummá alakították. Erdoğan az elmúlt húsz évben letérni látszik erről az útról: kormányzása alatt az Oszmán Birodalom nagysága került a török emlékezetpolitika középpontjába, és szimbolikus volt az is, hogy a Hagia Szophiát megint mecsetté alakították.

Atatürk időszakát leszámítva Törökország Erdoğan első évtizedében fejlődött a legtöbbet. Ebben az időben tömegesen érkeztek külföldi cégek az országba, rövid időn belül milliók emelkedtek ki a szegénységből és a nyomorból. Isztambulban és Ankarában úgy nőttek ki a felhőkarcolók a földből, mint a gombák eső után.

A török állam Erdoğan eddigi két évtizedében hatalmas infrastrukturális projekteket valósított meg. A Boszporusz fölött átvezető híd, a Boszporusz alatt átvezető alagút, az Isztambult és Ankarát összekötő gyorsvasút mind Erdoğan rendszerének szimbólumai lettek, amelyekkel az elnök szívesen reklámozza magát a török lakosságnak és más országok vezetőinek is. A Törökország évszázada pedig további gigantikus építkezések egész sorozatát vetíti előre.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb fejlesztése a világ legnagyobbjának szánt Isztambuli Repülőtér építése. Mivel a két korábbi isztambuli reptér túlterhelt volt, és azokat már nem lehetett volna bővíteni, 2013-ban egy minden addiginál nagyobb építése mellett döntöttek. A projekt méreteiről sokat elmond, hogy a világ legforgalmasabb repterén, az atlantain tavaly évi 94 millió utas fordult meg (a Covid előtt, 2019-ben pedig 110 millió volt a rekord), az isztambulit viszont évi 200 millió utasra tervezték.

A repülőtér minden futópályáját még nem építették meg, de a másfél millió négyzetméteres terminálépület már ma az egyik legnagyobb a világon. A városnyi méretű komplexum első oldalán, a metrómegálló előtt a parkolók babiloni függőkertekként takarják el a terminált.

Az autokratikus rendszerek gigaprojektjeihez hasonlóan persze az isztambuli reptérrel is volt rengeteg probléma: az építkezésnél nem tartották be a környezetvédelmi szabályokat, és több százezer fát kellett kivágni. Ráadásul a munkások biztonságára sem figyeltek oda, közülük az építkezés közben legalább négyszázan meghaltak, de a hivatalos számot természetesen eltitkolták.

Ehhez hasonló figyelmet kapott Erdoğan több mint 150 milliárd forintba kerülő ankarai elnöki palotája, ami 200 ezer négyzetméteres alapterületével nagyobb, mint a Kreml, vagy a versailles-i kastély. A palota mellett közel 300 milliárd forintnak megfelelő összegből egy gigantikus, 2100 játékos vidámparkot is építettek, amit a megnyitás után nem sokkal bezártak, és azóta is üresen áll – erről helyszíni riportunk itt olvasható.

Erdoğan húsz éve alatt Törökországban rengeteg vasútvonalat építettek és fejlesztettek, ahogy az isztambuli és ankarai metróhálózat is jelentősen bővült. Csak Isztambulban 2012 és 2023 között nyolc új metróvonalat adtak át, amelyek közül az egyik a várostól 50 kilométerre fekvő repülőtérre vezet. Ezekben a metrókban az idén tavaszi választások előtt minden kijelző a kormánypárti propagandát mutatta, leggyakrabban Erdoğannal és a Türkiye Yüzyili, vagyis Törökország évszázada felirattal.

Erdoğan kormányzásának első tíz éve gazdaságilag páratlanul sikeres volt, a 2010-es évek második felében azonban egy sor okból romlani kezdett a helyzet. 2018-ban összeomlott a török líra árfolyama a nagy valutákhoz képest, 2021-ben pedig olyan inflációs spirálba kerültek, ami miatt tavalyra 80 százalék fölé emelkedett a drágulás üteme. A drágulást sok tényező mellett Erdoğan minden gazdasági elmélettel szembemenő kamatpolitikája okozta.

Van egy olyan megközelítés, amely szerint Erdoğan éppen a gazdasági nehézségekre reagált azzal, hogy kormányzása középpontjába a nemzeti nagyságot, és ennek leglátványosabb leképeződését, az infrastrukturális beruházásokat tette. Ez a fordulat azzal is párhuzamba állítható, hogy Erdoğan egyre keményebb vallásos–iszlamista politikát folytat, amelynek részeként újabb és újabb gesztusokat tesz a jellemzően vidéki, vallásos, úgynevezett fekete törököknek.

Erdoğan és a városi, szekuláris, ún. fehér törökök talán leglátványosabb összecsapásai a 2013 és 2014 közötti, Gezi parki tüntetések voltak. Akkor Erdoğan kormánya az Isztambul központjában fekvő Taksim térnél lévő Gezi parkot akarta felszámolni, helyette pedig egy bevásárlóközpontot építettek volna fel. A beruházás ellenzői hónapokra elfoglalták a teret, a tüntetéseiket a rendőrség többször brutálisan szétverte. A Gezi park felszámolásától végül elálltak, de a Taksim tér másik oldalán 2017 után felépítettek egy háromezer fő befogadására alkalmas mecsetet, amely ma meghatározza a tér látványát.

A Törökország évszázadát meghirdető tavaly októberi beszédében Erdoğan az évszázad szavazásának nevezte az idén májusi elnökválasztást. Sokáig úgy tűnt, hogy ezen a baloldali, mérsékelt konzervatív és kurd pártok jelöltjeként induló Kemal Kılıçdaroğlu nyerhet, de a törökök végül ismét Erdoğant választották meg elnöknek.

A győzelmét többek között annak köszönhette, hogy a vallásos törökök nagy része az infláció és az építési hiányosságokra is rámutató februári földrengés ellenére is kitartott mellette. Ezért pedig – legalábbis a gesztusok szintjén – alaposan megdolgozott. A választás előtt két nappal adta át a húszezer fős Hajreddin Barbarossa pasa mecsetet, az eseményen pedig mi is ott voltunk.

Az Isztambul egyik üzleti negyedébe épített gigantikus mecset megnyitójára egész Törökországból érkeztek látogatók, akiknek Erdoğan hosszan beszélt az iszlám tanításairól és a választás tétjéről. A névadó Barbarossa egyébként görög származású kalóz volt, aki hűséget esküdött az oszmán szultánnak, és a birodalom flottájának vezetője lett.

A mecsetavató után két nappal Erdoğan az élen végzett a választások első fordulójában, majd a másodikon újabb öt évre Törökország elnökévé választották. A szavazás közel sem felelt meg a demokráciák tökéletes működési feltételeinek, az egyik ellenzéki pártnak 1200 tagja van börtönben, és a török média nagy részét Erdoğan oligarchái uralják. Az EBESZ korlátozottan szabadnak minősítette a szavazást, ami azonban valódi választási lehetőséget kínált.

Az újraválasztásával megnyílt az út Erdoğan előtt, hogy megvalósítsa a nagy vízióját, amelyről azt mondta:

„A Törökország évszázada egy átfogó útiterv, amely országunkat a kortárs civilizációk szintje fölé emeli. Az elhatározás, hogy nemzetünk évszázados álmait valóra váltsuk és még nagyobb célok felé haladjunk. Mi, törökök, 85 millióan összefogva és harmóniában fogjuk megvalósítani ezt a jövőképet.”